Lisa Smedman: A Lucifer-játszma (részlet)- Pita! Hoi, cimbora, meglékelted már?
Pita a hátán feküdt, túl nagyra nőtt fogai közt egy csavarhúzóval. A szerelőjárat szűk volt, épp csak elfért benne széles vállával. Le kellett venni a dzsekijét, és előrenyújtott karral bekúsznia. Már reszketett a hidegben.
Az olcsó Brightlight hamisítványban gyorsan merült az elem. Gyenge fényénél dolgozva Pita lefeszítette a trideókábelt védő műanyagréteget. Végigtapogatta az egyiket, és megkereste az elágazást, ahol a kábel szétvált, külön-külön az egyes lakások felé. Elmosolyodott, ahogy tömpe ujjával egy szabad csatlakozót talált.
- Hoi, Pita! - A többi kölyök közül az egyik felugrott, és belerúgott a lábába. Ez volt minden, ami kilátszott belőle a szerelőjáratból. - Meddig csinálod még, egész éjjel?
- Jó, jó. Majdnem megvagyok - morogta vissza. A kábel egyik végét a csatlakozóba dugta, a másikat Chen tródakészletébe. - Előbb ki kell próbálnom.
A tródahálózat volt a szegények adatjackje - ezzel költséges kiberbeültetések nélkül is le lehetett fordítani az érzékek nyelvére a nyers elektronikus adatokat. Pita a halántékára csapta az elektródákat, lehunyta a szemét, és szélesen elvigyorodott, ahogy zárt szemhéja mögött kibomlott a kép. A jobb felső sarokban csak kavargó fehérséget látott, valószínűleg a kábel sérült burkolata miatt, amelyikkel becsatlakozott. Lenyúlhatott volna egy újat is a helyi Trideo Shack lerakatból, de ezúttal be kellett érnie ezzel a kukabúvár darabbal. Legalább a kép többi része éles.
Éppen a Yamaha Rapier reklámjába csöppent bele. A motor karcsú, darázsszerű teste krómkonfetti záporából tört elő, és lángokkal teli égen, neonfénnyel megvilágított autópálya hurkain söpört végig.
- Lovagold meg a szelet! Érezd a lángot! A Rapier '54. Csak tízezer nujen.
Pita horkantott és pislogott, hogy csatornát váltson. Tízezer nujen? Tíz élete alatt nem jön össze ennyi.
Átlépett egy nosztalgia-zenecsatornán, aztán a Mi az a logó nevű vetélkedőn, ahol az Aztechnology archológia gyerekserege drága szimulátorkészletekért versenyzett. Az első csatorna azoknak a löttyedt agyúaknak szólt, akik még az ezredforduló előtt születtek, a másik meg gyerekműsor volt. Tizenhét éves fejével Pita öreg volt már az ilyesmihez. Elfintorodott, ahogy elkapott pár másodpercet Schultz kormányzó egy beszédének ismétléséből. A kormányzó azt ígérte, megtisztítja Seattle utcáit. Nem tudta talán, hogy akadnak, akik kénytelenek szójatápcsomagokat lopkodni a boltból, csak hogy ne haljanak éhen?
Továbbkapcsolt egy szelis nyelvű csatornáról, és szánt pár másodpercet a Varázslástan Egyházának reklámjára.
- Gyermeke talán a népesség mágikus képességgel rendelkező egy százalékába tartozik? - kérdezte túlzott lelkesedéssel a bemondó. - 2054 felébredt világában megengedheti magának, hogy elfecsérelje gyermeke tehetségét? Ingyenes stressztesztünk felfedi a rejtett képességeket. Hívja irodánkat a... - Pita csatornát váltott.
Egy helyi híradás ragadta magához a figyelmét. Enyhe amerindián beütésű riporter nyomta éppen a Humanis Poliklub helyi tagozatának egy újabb támadásáról. A kép ráközelített egy Pitánál valamivel fiatalabb orkra, akinek a szétzúzott feje úgy hevert a földön, mint a megtaposott gyümölcs. Aztán lement a körkörös vérfoltra a fiú vállán, onnan a piros betűkre, amelyeket vérrel firkáltak a mellére: "Egy metatetűvel kevesebb. Félmillliárd még hátravan."
Pita letépte a tródakábelt a halántékáról, és a hányingerével küzdött. A műérzettől minden olyan valódinak tűnt. Olyan közelinek. Szinte odanyúlhatott volna, hogy megérintse a kiloccsant agyvelőt, érezhette a fiú ingét átitató vér szagát. A támadás csak innen pár kilométerre történt, Seattle belvárosában. Akár a halott fiú, Pita is ork volt. Ami vele történt, Pitával is megtörténhetett volna.
A tróda gyengén ugyan, de még mindig érintette a fejbőrét. Vékonyka hang vinnyogott a jobb fülébe, amint kézbe vette a szemüveget.
- KKRU Trideó. Mi tettük a tét a vébe.
Lerángatta a lejátszót, és hátraszólt a válla felett.
- Hoi, Chen. Megvan a lék! Már csak az adássávot kéne végignézni. Szerinted most éppen honnan nyúlják? - Vicces. Nagyon nagy volt a csend odakint. Aztán észrevette a villogó kék fényt.
Valaki erősen megmarkolta a fél bokáját. Mielőtt elkiálthatta volna magát, Pitát durván kirángatták a szerelőjáratból. Az optikai kábel megfeszült, és kiugrott a csatlakozóból. Aztán a járdán találta magát, a könyöke lehorzsolódott, és borzasztóan fájt, és egy automata puska csövébe bámult. Egy Lone Star zsaru állt mögötte, és nem tűnt túl vidámnak. A háttérben kék fény villogott szabályos időközönként egy járőrkocsi tetején. A Lone Star volt a Seattle rendfenntartási feladataival megbízott biztonsági cég.
Pita három barátját máris a lakótömb falához állították, és egy másik Lone Star tiszt, egy nő nem túl finoman végigmotozta őket. Pita lenézett a mellére, a puska lézercélzójának vörös foltjára, és felhorkant. Igen nagy szarba kerültek.
- Mi az a kezedben, kölyök? - kérdezte a zsaru a puska mögött. - Lopott műérzetegység? - Krómszínű kiberszeme halkan zümmögött, amint végignézett rajta.
Chen, Pita három haverja közül a legidősebb, elfordította a fejét a faltól.
- Nem lopott - vicsorogta túlméretezett fogai közt. - A bátyámtól kaptam, hogy nézhessem az adását. Ő a...
A Chen mögött álló zsaru vadul bokán rúgta, és a fiú összeesett, levegő után kapkodva fájdalmában.
- Senki nem kérdezett, disznópofa - sziszegte a zsaru. - Pofázz csak, legfeljebb megdöglesz. Állj vissza a sorba!
A Star sokkolóbottal a kezében nézte, ahogy Chen nagy nehezen talpra áll. A maga tizenhét évével máris kétszer akkora volt, mint a zsaru. Pitával ellentétben, aki alig két éve goblinizálódott, Chen orkként születetett, és meg is volt az ehhez illő széles válla, hatalmas keze. Ugyanígy megvolt ázsiai őseitől örökölt lézeregyenes, fekete haja, lapos arca és vágott szeme. Testalkatától és kiugró szemfogaitól eltekintve szinte embernek látszott. Pita ezzel szemben az igazi orkok durva és csúf arcát viselte. Nem csoda, hogy a zsaru így nézett rá. Hiába próbálta összehúzni az ajkát göcsörtös fogai felett.
A felette álló zsaru kiragadta a tródakészletet Pita kezéből. Átfordította, és megvizsgálta.
- A francba, Doyle, ez régi cucc. Normális tolvaj nem ilyet lop. A kölyök valószínűleg a kukából szedte össze. Tényleg azzal akarsz szórakozni, hogy jelentést írsz erről a szemétről?
A női tiszt elhátrált Chentől és a két kisebb orktól, a sokkolót még mindig Chen hátán tartva.
- Nem igazán. Hagyjuk.
A Pita mellett álló zsaru a betonra dobta a lejátszót, felemelte csizmás lábát, és keményen a földhöz csapta. Fém és műanyag repült szét, áramkörök reccsentek, a lejátszóból csak romok maradtak. Miután végighúzta a talpát a járdán, a zsaru hátralépett. A fegyver célzófényének vörös vonala kihunyt.
- Állj fel, fiú!
Pita megrázkódott. Tényleg olyan csúnya, hogy a rendőrök fiúnak nézték? Még rosszabbul érezte magát, amikor meglátta Chen arckifejezését. A fiú meredten nézte a törött szemüveget. A két fiatalabb ork, Shaz és Moham elképedten bámult a háta mögül. Akárcsak Pita, még ők sem látták Chent sírni.
Pita reszketve talpra állt, ahogy a zsaruk visszahátráltak járőrkocsijuk árnyékába. Az első még mindig készenlétben tartotta a fegyverét, de nem rájuk célzott. Míg a nő fogát összekoccantva bekapcsolta a fejébe épített rádiót, és hívta a karbantartókat, a férfi oldalra fordította a fejét.
- Söprés! - mondta az orkoknak. - Tűnjetek el!
Megtették.
Tizenkét háztömbbel arrébb, a loholástól lihegve, Pita és a barátai lelassítottak. Chen furcsa ugrándozással futott, most már csak sántikált.
- Rohadt zsernyákok - zihálta, és lopva letörölte arcáról az utolsó könnycseppeket.
Shaz és Mohan mögötte lépkedtek. Testvérek voltak, tizenkét és tizenhárom évesek. Még csak egy éve járták az utcát, és hat évi nagyvárosi tapasztalatával Chent tekintették vezérüknek. Abban a hitben, hogy keményebbnek tűnnek tőle, kopaszra borotválták a fejüket, és mindketten ugyanolyan fekete pólót hordtak a Meta Madness zenekar frontemberének vigyorgó képmásával, aki egyébként bandavezér is volt. A zenekar jelvényét ezüstdróttal tűzték a pólókra.
- Yaótól kaptam a lejátszót - morogta Chen. - Azt mondta, nem beszélhetünk, ha már illegalitásba vonult, de ezzel legalább nézhetem. Most már a trideón se fogom látni.
- Tudom.
Pita leoldozta a derekáról műbőr dzsekijét, és felrángatta levágott ujjú gyapjúingére. Ócska edzőcipőjével (amelyik olcsó volt, mint minden, ami a Konföderációs Amerikai Államokból származott), a járdán csoszogott. Ahogy lépkedett, középtájt göcsörtös térdek türemkedtek ki a farmer résein.
- Te legalább tudod, hogy törődik veled. Az én nővérem még csak soha le sem...
Chen hirtelen megállt. Pita felé fordult.
- Ne haragudj! - Hatalmas karjaival átölelte, és szorosan magához húzta. A lány Shaz és Mohan gyengéd érintését érezte a hátán.
Élesen vágott belé a keserűség, amikor emlékei visszarepültek azokba az időkbe, amikor először kezdett goblinizálódni. Egy hétig rejtegette a családja elől, előbb a markába motyogott, hogy ne lássák egyre növekvő szemfogait, aztán bő ruhákat kezdett hordani, álcázandó ormótlan tagjait. Végül a nővére rajtakapta, amint a göndör barna szőrt borotválja a válláról. Másnap, az iskolából hazatérve Pita az ajtót zárva, a ruháit pedig habszivacs dobozokba gyömöszölve találta a gyepen. A régi ruháit. A jobbakat a nővérének tartották meg.
Seattle belvárosában kötött ki csekkrúd nélkül. Ugyanazt kényszerült eladni, mint oly sok kölyök előtte, az egyetlen dolgot, amije maradt. Önmagát. Egy ízben egy sikátorban hanyatt-homlok menekülve, Chenbe botlott, és fenekestül, mindenestül egy törött palack szilánkjaiba lökte. Később felfedezte a vért a fiú nadrágjának hátsó felén, és megtudta, miért nevezte el a másik Pitának. Ettől kezdve csak erre a névre hallgatott, nem a Pattira, melyet még a szüleitől kapott.
Chen most elfordította a fejét, és megcsókolta az arcát.
- Ugyan már, Piti Talány, te lány. Lazulj el! Még mindig itt vagyunk egymásnak, nem? A lejátszó meg a többi anyagi szarság csak tárgyak, nem?
- Ja. Csak tárgyak - visszhangozta Mohan.
Shaz mellette mély, torokhangú morgást hallatott.
- Tetves zsernyákok - hördült fel, és a hangja recsegett. - Mért nem képesek békén hagyni?
Kicsivel feljebb az utcán járőrkocsi fordult be a sarkon. Kék fénye gyors villanásokkal söpörte végig az épületeket, és elűzte az árnyakat az utcáról. Recsegő hangú hangosbeszélő szólalt meg:
- Itt a Lone Star Biztonsági Szolgálat. Ne mozduljanak!
- Szálljatok le rólunk! - kiabálta Spaz. Felkapott egy letört betondarabot, és a közeledő autóhoz vágta. Tompa dobbanással, ártalmatlanul pattant le a kocsi páncélozott oldaláról. Az autó csikorogva lefékezett, és elöl egy tüzelőnyílás nyílt meg rajta. Egy fegyver fekete csöve jelent meg benne.
- A picsába! - üvöltött Pita. - Futás!
Chen még csak hátra sem fordult a járőrkocsi felé, amikor az első lövések belehasítottak az éjszakába. Pita épp futásnak eredt, amikor hallotta a húsba csapódó golyók nedves cuppanását. Chen hörgött fájdalmában.
- Fussatok! - visította Shaz.
Pita újabb sorozatot hallott a háta mögül. Mohan hörgött, Shaz pedig újra sikítozni kezdett.
- Mohan, kelj fel! Kelj fel, az istenit! Kelj...
Az automata fegyver harmadszor is megszólalt, épp amikor Pita elérte az utca sarkát. Betonszilánkok pattantak le a dzsekijéről, amint megkerülte. Zokogását visszanyelve rohant végig a háztömb mellett. Hallotta, amint valahol mögötte a motor felbőg, a gumik pedig csikorogva felpörögnek. A Lone Star Biztonsági Szolgálat meg akart győződni róla, hogy nem maradtak tanúk.
Pita megkerült még egy sarkot. A lába majdnem kiperdült alóla, amint támasztékot keresett a járdán. A járőrkocsi kék fénye söpört végig a vállán, amikor az árnyékok közé vetette magát. Kapkodó léptekkel, könnyektől homályos szemmel újra és újra nagy adag levegőt szívott be, és futott, ahogy a lába bírta. Át még egy sarkon. Át egy parkoló autón és egy kereszteződésen. Le egy mellékutcán. És végül egy sikátorba. Megpillantott egy rozsdás tűzlétrát, elrugaszkodott, és elkapta a legalsó fokot. A létra nyikorgott, és lassan megereszkedett, amint fogásról fogásra végigmászott rajta. Hallotta, hogy a járőrkocsi egyre közeleg, a mellékutcán halad.
A létra végül fülsüketítő reccsenéssel leszakadt. Pita a roncsok közt zuhanva találta magát. Támaszték után kapkodott, nem talált - és egy nyitott tetejű szeméttárolóba esett. Nyálkás szemeteszsákok fogták fel az esését, és hánytató bűz töltötte meg az orrát. A létra csörömpölve ért földet mellette. Éppen kikecmergett volna, amikor kék villanást látott a tároló fedelén. Úgy döntött, marad, óvatosan még néhány zsákot húzott magára, és mélyebbre túrt a szemétdombban.
Éles fény vágott végig a sikátoron, szimatoló kutyaként kutatva az árnyakat. Pita egy kocsiajtó csapódását, a közeledő zsaru lépteit hallotta. Hullamereven kucorgott, és megpróbált még csak levegőt sem venni. Könyörgöm, imádkozott akármiféle sötét hatalmaknak, akik meghallgathatták, ne hagyjátok, hogy elkapjon! Ne hagyjátok, hogy meglásson! Mintha a zihálása is iszonyúan hangos, áruló visszhangot vert volna a tároló belsején. Léptek közeledtek, és egy elemlámpa fénye játszadozott a szeméttároló nyitott fedelén. Lehunyta a szemét, és erőfeszítésével próbált mozdulatlanná, láthatatlanná válni. Túl késő volt már megmozdulni, vagy azon aggódni, elég gondosan kotorta-e magára a szemetet. Hallotta a zsaru kesztyűjének halk súrlódását a tároló fedelén, látta a lámpa fényét zárt szemhéján át az arcába vágódni. A zsaru most már bármely pillanatban felemelheti a fegyvert, és...
Nem. Kilökte a képet a tudatából. Nem lát, nem lát, ismételgette újra meg újra, mint egy mantrát. Nem lát, nem lát.
Az elemlámpa fénye odébb söpört, ott hagyta a sötétben. Pita hallotta a távoldó lépteket, megint a kocsiajtó csapódását, aztán a járőrautó halk mordulását és a motor zaját, ahogy elhajtott az utcán. A megkönnyebbülés hideg, borzongató hulláma öntötte el. Nem tudta, kinek mondhatna köszönetet, de valaki vagy valami nyilván meghallgatta az imáit.
Immár megengedhette magának, hogy felzokogjon. Shez, Mohan, Chen. Nem látta, hogy elestek, de amit hallott a zsaruk elől menekültében, az nem hangzott túl biztatóan. És ahelyett, hogy segíteni próbált volna rajtuk, elrohant. Hátat fordított a barátainak, és meglógott. A gyomra összeszorult a bűntudattól. Pita csak rágta az ajkát, míg a vére ízét nem érezte, aztán kiemelkedett a szeméttárolóból, és óvatosan visszakocogott a többiek felé.
Carla áthajolt Wayne, a netes szerkesztő válla felett, és nézte, ahogy a trideómonitoron lassan felderengenek a betűk: "H... U... M..." Fokozatosan a Humanis Poliklub felirat állt össze belőlük, aztán feketéről ezüstre váltottak, és élénkvörös cseppeket izzadtak. Egy férfi arca jelent meg mögöttük. Dühösen ráncolta a homlokát, sötét bőre mellett pedig jól látszott vad mosolyának fehérsége. A haját szép szabályosan vágták, arcát simára borotválták.
- Különleges jogokat a metahumánoknak? - A férfi orra elvörösödött. - Inkább adnék különleges jogokat egy hullaevőnek. Állatok. Emberalattiak. Ó, igen, vannak, akik azt állítják, a génállományuk mindig ott volt az emberiben. De ez ostobaság. A gonosz mágia műve. Ezeknek már a gondolati folyamataik is tisztátalanok. Ezért változnak át épp pubertáskorban.
Wayne megrázta a fejét, és begépelt egy szerkesztőparancsot.
- A fickó érvelésének köze sincs a logikához. Mi van a kölykökkel, akik már metaként születtek? Csecsemők tisztátalan gondolatokkal? Hagyjanak már!
Carla felnevetett mögötte.
- A közönség nem logikát akar - felelte. - Azt akarja, hogy szórakoztassák.
A kép felbomlott, és egy közeli felvételbe ment át Carla arcáról. Az arc a képernyőn kérdést tett fel:
- És mi az, amit a Humanis Poliklub ajánl a metahumánok problémájára? Még több lincselést? Fejek szétverését?
Wayne ujjai a billentyűkön ugráltak. Behívott még néhány egy másodperces kliprészletet a legutóbbi támadások áldozatairól, aztán leállította a képet.
Carla tanulmányozta egy pillanatig.
- Tedd be az "üss vissza" idézetet az Ork Rehabilitációs Kamarától, amit tegnap adtunk le, a végére meg öt másodperc vágást a Meta Madness koncertről Los Angelesben! Azt, ahol az énekes ráhajol a lencsére, leköpi meg üvölt, hogy "Üsd a zsernyákot, ilyen nincsen, Madness legyen az isten." Ez talán csak beindít valamit.
Wayne nyugtalankodva nézett rá a válla felett.
- Biztosan ezt akarod csinálni?
Carla mosolygott.
- Sose fedez fel senki, ha nem piszkolom be a kezem, és nem mutatom meg, tudok én is úgy turkálni a szennyben, mint a legjobbak.
Amíg a szerkesztője dolgozott, a másik képernyő tükrében Carla az önnön arcát figyelte. Copfba hátrakötött hosszú, fekete haj, sötét, éhes szemek. A jobb szem a másodperc törtrészével gyorsabban kapcsolt a balnál; írisze mögött miniatűr kiberkamera rejtőzött. Bőre alatt a száloptikai kábel, amely a felvett képeket a jobb füle mögé ültetett adatleolvasó csatlakozóhoz vitte, nem volt vastagabb egy emberi hajszál tizedrészénél. Rögtön alatta egy adatjack tette lehetővé, hogy letöltse a Wayne által éppen átszabott adatokat. Az önmagáról készült felvételeket, amelyeken újra meg újra ugyanazt kérdezte, korábban keverték az anyaghoz.
Két évvel a műtét után Carlának még mindig szoknia kellett az új arcát. A szélesebb arccsontok, a kicsit ellaposodó orr és a melaninadalék egészen elviselhető indiánt csinált belőle. A Bennszülött Amerikai Műsorszóró Társaság természetesen tagadta, hogy bármiféle pozitív diszkriminációt alkalmazna, de elég volt végignézni a bemondóikon, hogy bárki meggyőződjön az ellenkezőjéről. Carla remélte, hogy hamarosan háta mögött hagyhatja a KKRU garasoskodó garázsiparát, és átléphet a BAMT kötelékébe. Egy producerük biztos helyet ígért neki, ha be tudja bizonyítani, hogy "tud keményen játszani a kemény fiúkkal." Ezen olyasmit értett, képes-e kíméletlen, tényfeltáró anyagokat összeszedni - abból a fajtából, amelyik mélyre nyúl a céges világ szennyesében. "Mutass valamit, amivel megéri foglalkoznunk a BAMT-nál, és komolyan elgondolkozunk a felvételeden", mondta.
Carla elszánta magát, hogy megtegye. Méghozzá hamarosan. Az exkluzív interjú a Humanis Poliklub helyi fejével kezdetnek elment, de ennél fajsúlyosabb sztorikra volt szükség, ha bármit is el akart érni.
A trideóképen a Humanis-vezér tovább prédikált.
- Nem az erőszakot szorgalmazzuk. - Gyomorforgató mosolyt eresztett meg a kamerába. - Hanem a szétválasztást. A metahumánok a saját fajtájukhoz tartoznak. A nagy társadalomban sosem lehetnek elégedettek. A tiszta származásúak, mint mi, kisebbrendűségi érzést keltenek bennük. És nem akarjuk, hogy közénk vegyüljenek. Talán el tudja képzelni, hogy egy veszett, böhöm ork találkozgasson a lányával? - Fintort vágott, mintha nagy kanál moslékot kellene lenyelnie. - Netán a fia? Valóban goblinizálódott unokákra vágyik?
- És vágás - mondta Carla. Odabökött az ujjával a képernyőn feltűnt menüre. - Tegyél hozzá egy kicsit a minap agyonvert három ork gyerekből, és keverd oda a Meta Madnesst! Lassan kihalkítva. Erre jöjjön a búcsúszignál, aztán a csatorna logója, és ennyi!
Nyújtózkodott, és szétnézett a vágófülkében. Valaki megkocogtatta a háta mögött az üveget. Carla kinyitotta az ajtót, és kilépett a stúdióba.
- Igen?
Masaki, egy másik riporter a szerkesztőségi szoba végén húzódó monitorokra bökött a hüvelykujjával. Az egyik a KKRU épületének előcsarnokát mutatta. Fiatal ork ült egy műbőr széken, és idegesen gyűrögette a farmerját. A kölyök tekintete megszállottan kapkodott ide-oda az előtérben.
- Valami ork gyerek meghozta az évszázad sztoriját. Nem áll szóba senkivel, csakis Carla Harrisszel, a KKRU Trideóhírek sztárriporterével.
Carla elnyomott egy ásítást. Hosszú műszak volt, hozzá még három óra ráadás.
- Nem mondta a fiú, miről?
- Nem fiú. Lány. - Masaki vállat vont. Túlsúlyos volt, és lihegő hangon beszélt. Őszülő szakáll és bajusz keretezte a száját, az arcát viszont simára borotválta. - Erről a te Humanis-sorozatodról motyogott valamit. De hiába erőltettem, nem mondott többet. Nehéz megmondani, hozott-e bármi komolyat, de még az sem lehetetlen, hogy igen.
Carla felhorkant.
- Próbálod lenyúlni a sztorimat, mi, Masaki?
A másik rávigyorgott.
- Hírhajhásznak ez a dolga.
Carla végigment a termen az előtér felé. A recepció sötétített üvegajtaja előtt megállt egy kicsit, és felvételre állította a kiberszemet. A kölyök valószínűleg egy lesz a számtalan utcalakóból, akik a csak negyedóra hírnevük után kapkodnak, de sosem árt felvenni, amit mondhat.
- Szevasz, kölyök.
Carla határozott, egyenes léptekkel suhant át a termen, és eredetileg az ork melletti széket célozta meg. Félúton viszont megcsapta az orrát a kölyökből áradó szag. Kukában aludt talán a lány? Elfintorította az orrát, és pár méterrel arrébb zöttyent le, egy másik székbe. Kiberszeme zümmögött, amint közelképet készített az arcról, aztán automatikusan újra fókuszált.
A lányt láthatólag megriasztotta az üdvözlés. Műbőr recsegése hallatszott, ahogy előrehajolt a szék legszélére. Tornacipős lába úgy állt a padló tisztára mosott csempéin, mint a sprinteléshez készülődő futóké. Carla a legmegnyugtatóbb modorában hajolt előre.
- Van valami mesélnivalód, kölyök?
Az ork megnedvesítette az ajkát, és odapillantott az előteret vizslató kamerára.
- Ne itt! - suttogta.
- Mielőtt beengednélek a stúdióba, meg kell győznöd róla, hogy hoztál is valamit - vágott közbe Carla.
Míg az ork az ajkát rágva próbálta eldönteni, szóljon-e vagy ne, Carla hagyta, hogy a végigmenjen rajta a kamera. Az ork kölykökről nehéz volt megmondani, milyen idősek lehetnek. Gyorsabban fejlődtek, mint az embergyerekek. Carla úgy találgatta, ez a lány itt a tízes évei közepén járhat. A ruháiból ítélve valami utcai lelenc. Meg a szagából is. Carla felemelkedett, mint aki ráunt a várakozásra.
- Várjon!
A lány ideges kézmozdulattal recsegtette meg az ízületeit. Carla hördült egyet magában. Ha az interjúból lenne valami, ezt a zajt külön ki kell szerkesztenie.
- Az a híre, amit leadott, a három halott ork gyerekről.
A lány ajka egy pillanatra megremegett, ahogy mély levegőt vett.
- A barátaim voltak.
- Sajnálattal hallom, kedves...
- Pa... Pita. - felelte a lány.
- Családneved nincs is?
Pita megrázta a fejét.
- És a halálukhoz van valami hozzáfűznivalód?
A lány bólintott.
- Sajnálom - válaszolta Carla -, de ez már lejárt lemez. Két napja haltak meg. Harminc másodpercnyi anyagot szántunk rájuk. Kifejezetten hosszú vágás, ha azt vesszük, ez már a tizedik Humanis-támadás az idén. És ha nem a vérükkel firkálnak a falra, be sem kerülnek a hírekbe.
A lány arca hirtelen elsápadt. Carla csak remélhette, hogy nem rogy a padlóra rögtön ott előtte. Talán nem kellett volna ilyen egyenesnek lennie, de hát a hírhajhászás kemény meló.
Carla kis híján elszalasztotta a lány suttogását, amint visszafordult az ajtó felé. Csak a jobb fülébe épített halláserősítő kapta el.
- Nem a Humanis Poliklub ölte meg a haverjaim. Hanem a Lone Star Biztonsági Szolgálat.
- Micsoda?! - Carla megpördült, magában átkozódva, amiért nem vette trideóra. - Van rá bizonyítékod, kölyök?
Az ork tekintete egy pillanatra találkozott Carláéval, aztán lehanyatlott a földre.
- Láttam az egészet. Egy Lone Star járőrkocsiból lőttek rájuk. Próbáltak engem is kinyírni a zsaruk, de elfutottam. Később visszamentem, és láttam... és láttam...
Könnyek futottak végig a lány arcán. Carla leguggolt, hogy a kamerája jobb szögből vegye. Lassan ráközelített a lány arcára, míg ki nem töltötte a szem egész látóterét, elidőzött három teljes másodpercig, aztán visszahúzta a nézőpontot.
- A barátaim már halottak voltak, de a zsaruk machetékkel vágták őket darabokra - suttogta Pita. - Aztán a vérükkel írták a falra a firkáikat.
- A boncolás nem talált golyószilánkokat a holttestekben - mutatott rá Carla. - A boncolóorvos szerint a támadást vágófegyverekkel követték el. És én megbízom a forrásaimban. Ha lett volna bármi szokatlan, hallottam volna róla.
- De az épületekben, ahol megtörtént, kell lennie golyó ütötte lyukaknak a falban - nézett fel reménykedve a lány. - Ez bebizonyítaná...
- Nem bizonyít semmit, kölyök.
Carla megállta, hogy megcsóválja a fejét. Továbbra is a lányon tartotta a kamerát, élénken figyelve a reakciókat.
- Columbia a város rossz felén fekszik. Szinte nincs is arra épület golyónyom nélkül. És nagyon is sok származik a Lone Startól.
- Az egyik zsarunak kiberkeze volt. Ha megtalálnánk, talán...
- A kibernetikus bővítések elég gyakoriak a rendőröknél - vetette ellen Carla. - Többtucatnyi tiszt szaladgálhat kiberkézzel.
- Tudom, hogy kiberkéz volt, mert csillogott, mint a króm - folytatta Pita. - A zsaru arcát nem láttam, de ezt igen.
- Króm kiberkéz? - kérdezte Carla. - Ez úgy hangzik, mintha egy képregényvideóból vetted volna. Amit láttál, valószínűleg a csatlakozó volt a zsaru kesztyűjén. Visszaverte a fényt.
A lány megrezzent, és dühös tekintettel nézett vissza Carlára.
- Nem most találom ki.
- Senki sem állította, kölyök.
Carla sóhajtott, és leállította a kiberszemet.
- Nagyon megindító történettel álltál elő, Pita, de a Lone Star szóról szóra megcáfolhatja. Semmi komoly bizonyítékod nincs, hogy alátámaszd. Semmi konkrét részlet. Bizonyíték nélkül pedig hírműsor sincs.
Az ork lány lesütötte a szemét, és védekezően leeresztette a vállát. Carla beütötte a kódot a stúdióba visszavezető ajtón. A küszöbön habozott egy kicsit, és azon tűnődött, nem kellene-e legalább néhány megnyugtató szót váltania még a kölyökkel. Látta a holttesteket, miután a Poliklub végzett velük. Ha tényleg a lány barátai voltak...
De mire visszafordult, az előtér már üresen állt.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Michael A. Stackpole: Farkas és holló (részlet). Létrehozás: 2005. július 22. 11:06:11 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 | Nyomtatási forma |
|