Az Invázió kicsit másképp (Túlélők Földje novella)

Világégés utáni 8. év, Raia havának Fény napja

A patkányképű hivatalnok remegő térdekkel közeledett a kihalt folyosón az Alkirályi iroda felé. Az a tény sem nyugtatta meg, hogy a rossz hírt nem ő hozza, ő csak a rossz hír hozóját jelenti be. A Birodalomban ennél kevesebbért is végeztek már ki embert. Megállt a hatalmas wion fából készült ajtó előtt, még utoljára ránézett a két kedélyesen beszélgető elit légiósra, akik az őrséget alkották. Kicsit lábujjhegyre kellett állnia, hogy a majd két méter magasan lévő kilincset elérje, és teljes testsúlyával nekifeszülve belökje az ajtót. A súlyos vasalt ajtó kitárult. A szoba a helyi viszonyokhoz képest puritán berendezéssel bírt. Alig tucatnyi felbecsülhetetlen értékű kép, és falikárpit borította a falat. A szoba, illetve inkább terem négy sarkában szinte elveszve négy másfél méteres arany, drágakő berakásos kaspó állt. A helység egyetlen dolgozószobára emlékeztető bútora a tarkiriai kristályból készült íróasztal, és a hozzá tartozó trónusszerű szék volt. Ebben ült a pirospozsgás, kövérkés Kormányzó valamilyen iratokat tanulmányozva. A patkányképű még mindig a kilincsen himbálózva döbbent rá, hogy idegességében elfelejtett kopogni, s ez lelki szemei elé azt a képet vetítette, hogy rövidesen sokkal kényelmetlenebb körülmények között fog a szélben lengeni. Elengedte a kilincset, és leszegett fejjel állt.

- Mit akar maga idióta? - dörrent rá mogorván az elöljáró. Ezt hallva nagy kő esett le a kisember szívéről. Úgy tűnik - gondolta - jó kedvében van.

- Uram, Khaze parancsnok kíván önnel beszélni - felelte tétován. A beálló hosszú, kínos csendet nehéz lenne szavakkal leírni.

- Mondja már miért háborgat? - kérdezte csendesen üvöltve a kormányzó. - Megint elfogyott a női budoárból a piperecikk? Sürgősen pótolni! Nincs rosszabb, ha valamelyik feleségem arra hivatkozik este, hogy fáj a feje, vagy nem tudott szépítkezni.

A hivatalnoknak most villant csak át az agyán, hogy az előbb nem mozgott a szája, csak gondolta, hogy mit kellene mondania, ezért lehet, hogy valami hűvösebb fog holnap hajnalban átvillanni az agyán.

- Nem uram, nem erről van szó.

- Nagyon helyes, az eunuchokat már úgysem tudom semmilyen értékes testrészüktől megszabadítani. Egyetért?

-A legnemesebbekig... izé a legmesszemenőbbekig, uram.

A kormányzó felpillantott a papírjaiból, és az asztalán lévő raptorcsont szelencéből egy csokigolyót tömött a szájába, és két pofára zabálva kérdezte:

- Mi is a neve egy ilyen pondrónak? - mutatott kövér, csokimázas ujjával az előtte álló ízléses lila öltönyt, és rózsaszín nyakkendőt viselő jelenségre.

- Rám gondol? - nézett körbe tétován

- Lát még más pondrót a szobában magán kívül?

- Nem.

Mióta belépett - ha lehet így nevezni - a szobába, most először érezte, hogy jól csinált valamit, és helyesen felelt.

- Tehát mi is a neve maga fattyú?

- Patkányképű

- Azt látom, hogy csúnyán elbánt magával a sors, de mi a neve?

- Patkányképű, uram. Patkányképű Izidor

- Vagy úgy! És mondja csak Izidor fiam, mióta is szolgál nálam?

A jóképűnek nagy jóindulattal sem nevezhető fiatalember az ablakon kitekintve a holdfényes éjszakába, elmerengett az idő relativitásán. Nem is sejtve, hogy az egyik távoli csillagon, valamikor máskor, valaki más ezekért a gondolatokért tudományos díjat kap. A szeme a szoba egyik szerény díszére a nagy antik mithril órára tévedt, ami épp most ütötte el a tizet. Ez zökkentette ki gondolatmenetéből, mert a kormányzót meg hamarosan a guta fogja megütni, ha nem válaszol. Tudta azonban, hogy az előljáró a pontosságáról híres, és ezt a körülötte lévőktől is elvárja, ezért nem kapkodhatta el a választ.

- Egészen pontosan most 34 perce - hangzott a rövid gondolkodás után a precíz válasz.

- Vagy úgy. Mi is történt az elődjével?

- Kiméltóztatott tüntetni. A törvények értelmében - magyarázta az indokot minden szót alaposan megfontolva - az Első Hivatalnokot éri az a megtisztelő feladat, hogy tüntetés esetén a nép Őt lincselheti meg.

- Ez egy baromság! Milyen idióta hoz ilyen törvényt?

Patkányképű úgy érezte, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. Ha válaszol, az lenne a baj, ha nem, akkor az. Végül úgy döntött, hogy minden bátorságát összeszedve közli a nevet.

- II. Senkiházi Bitang Alfréd

- Hmm... Ismerős. Ki is ő? - töprengett a nagydarab férfi.

A hivatalnok szeme a kormányzó előtti kis arany táblácskára tévedt. Nagy ezüstberakásos betűkkel állt rajta: III. Senkiházi Naplopó Anasztáz. Alatta kisebbekkel: Kancellár, Alkirály. Alatta még kisebbekkel: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Alatta egészen apró betűkkel: Ha ezt el tudod olvasni, lépj hátra egy lépést, mert az alkirály karja a kardjával pont addig ér.

- Mit lehet tudni - gondolta és hátralépett egyet. A kormányzó kedvenc háziállata egy bíborgörény hatalmasat visított, amikor a farkára léptek, és a további inzultusokat elkerülendő, az egyik sarokban álló kaspó mögé menekült. A patkányképű zavartan az iménti incidenstől csak annyit gondolt az elöljáró iménti kérdésére hogy - Ki lenne? Egy senkiházi. - Csak arra nem gondolt, hogy most viszont mozgott a szája, amikor ezt gondolta.

- Értem - nyugtázta amaz a nyilvánvaló választ, miközben egy újabb csokoládé rolád tűnt el irdatlan arcában.

- Barom! - gondolta Izidor magában, arra utalva, hogy a másik nyilván félreértette a jelzőt, és nevet.

- Barom? Az előbb nem azt mondta, hogy Bitang? Mindegy, egykutya, hagyjuk a neveket. Mit is mondott mit akar?

- Khaze parancsnok kíván önnel beszélni - mondta, ezúttal ügyelve rá, hogy a gondolat tényleg gondolat maradjon, a szavak, pedig valóban szavakká váljanak.

- Akkor mit ácsorog itt? Küldje be, és ne rabolja az időmet.

- Igenis.... Azonnal... Máris... Értem... Hogyne...

- Takarodjon!

Több se kellett. Igyekezetében majdnem hasra esett a mély szőnyegben. A még mindig nyitva álló hatalmas ajtón kisietve, elszaladt a két meglepett őr mellett. Azok miután behúzták az irdatlan ajtót, egymásra néztek. Az idősebbik szólalt meg.

- Látod, mondtam én. A kormányzó jó kedvében van, és nem végzi ki, na ide a pénzemet!

- Rendben, de mit szólnál egy üzlethez. Dupla vagy semmi Khaze parancsnokra?

- Jó - mondta az idősebb fejcsóválva. - Ezek a mai fiatalok semmiből sem tanulnak, bezzeg az én időmben!

Alig egy perc múlva öles döngő léptekkel közeledett valaki. Pontosabban valakik. A nagydarab, erőscsontú nő, és a mellette aprókat lépkedő, neki a hónaljáig érő, talpig fegyverben lévő gnómszerű fegyverhordozó együtt mulatságos látványt nyújtott. Amikor az ajtóhoz értek, a gnóm igyekezett a hölgy előtt kinyitni, de ugrálva sem érte el a kilincset.

- Bent van az öreg? - kérdezte a nő a két őrtől, akik mosolyogva figyelték a törpe meddő próbálkozásait.

- Hogyne, már nagyon türelmetlen. - Az őrök tudták, hogy a hasonló tiszteletlenségeket a palotában nem tűrték meg, de a Nagyasszony (szó szerinti értelemben is) kivételezett helyzetben volt.

Megszánva kis embert, belökték az ajtót. S vele együtt őt magát is. Bucskázva érkezett a földre, szerencsére a puha szőnyeg megakadályozta a sérülést. A Nagyasszony a grabancánál fogva gyorsan talpra állította az apróságot. A közjátékra felfigyelt III. Senkiházi Naplopó Anasztáz is.

- Parancsnok! Már vártam! Milyen hírei vannak a számomra?

A kisember keresztben a vállaihoz érintette a kezeit, és vett egy nagy levegőt.

- Khaze parancsnok, A Birodalom Első Konzulja, A Világuralmi Hadsereg Parancsnoka, Tengerészeti Főadmirális, Rakanta Tartomány Bárója, A Borvirág Lovagrend Kulcsnoka, Az Uradalmi Tőzsdetanács Elnöke, A Szűz Eugénia Apácarend Híve jelentkezem!

Az egészet így, egy szusszal hadarta el. A legmagasabb rangú Senkiházi csak azért nem aludt el közben, mert a parancsnok sipító hangja olyan mélyen sértette a dobhártyáját, hogy arra senki, és Senki nem lett volna képes. Azért rendkívül jól nevelten elnyomott egy ásítást valahol a "Főadmirális" környékén.

- Szűz Eugénia Apácarend? Ez valami új?

- Igen uram - mondta Khaze még mindig kisebb légszomjjal küzdve. - Épp a minap kaptam, mint a Rend legfőbb híve. Az Intézmény nevének megváltoztatásáról, engedelmével már rendelkeztem.

- Változás? Hogy érti?

- Eugénia Apácarend. Uram.

- Hmmm - dünnyögött értetlenül az uralkodó. - Óóóó! - mondta mikor rádöbbent a szavak, pontosabban egy szó hiányának jelentőségére. - A kitüntetését holnap adom át e rendkívüli tettért - közölte lelkesen.

- Köszönöm, igazán semmiség csak a kötelességem tettem - felelte szerényen a parancsnok.

- Csak aztán nehogy egyszer kötelességteljesítés közben életét veszítse - rázta meg az immár mintegy egy cm-es csokilerakódással borított ujját pajkosan. A kisember összecsapta a bokáját, úgy, hogy minden kitüntetése, ami széltében-hosszában, de még hátul is borította katonai zubbonyát, összecsendült.

- Biztosíthatom uram, hogy egy Khaze ilyet nem tesz!

- El is várom. Jelenteni valója?

- Uram a tábornokaim jelenté...

- Az várhat. A másik jelentenivalójára gondolok. Senki nem férkőzött a Cé... célobjektum közelébe?

- Rajtam kívül senki sem mehet a közelébe.

A Nagyasszony szemét lesütve, enyhén elpirulva a lábával kis köröket rajzolt a szőnyeg hosszú szálaiba.

- Virágszálam! Igaz ez? A derék parancsnok jó munkát végzett?

- Ó apám! - felelte enyhén remegő hangon. - Nem ismerek senkit, aki lelkiismeretesebben teljesítené a feladatát, mint ő.

- Kitűnő! Kicsikém, most hagyd magukra kérlek a férfiakat, komoly dolgokról kell beszélnünk.

- Igen - mondta egy pukedli kíséretében, ami körülbelül úgy hatott, mintha egy törpemammut próbálkozott volna a hasonló mutatvánnyal.

- Gyerekek! Milyen édesek, és milyen hamar felnőnek - mondta elmerengve III. Senkiházi Naplopó Anasztáz miután a döngő lépteket már nem lehetett hallani. - Nos, parancsnok, akkor most hadd halljam milyen jó hírei vannak a számomra

- Úgy tűnik a gyöngymangó tonnájának ára emelkedett pár arannyal, a borkonyó ára egyelőre stagnál, de az emelkedő gyógykenőcs árak előbb-utóbb várhatóan begyűrű...

- Bocsásson meg drága barátom, a másik ügyről beszéljen! - kérlelte kedvesen üvöltve, nyakán kidagadó erekkel.

A parancsnok természetesen tudta, hogy mire célzott, a kormányzó, de úgy gondolta, a rossz hírek előtt próbálja oldani a feszültséget. Amikor úgy látta, hogy az alkirály halántékán lévő lüktető ér így három méterről alig látható, elérkezettnek látta az időt. Nagy levegőt vett, hogy minden mondanivalóját egyszerre tudja urára zúdítani, hogy ne legyen ideje annak közbevágni

- Rossz hírek.

III. Senkiházi megdöbbenve emésztette a információáradatot.

- Egy kicsit bővebben?

- Nagyon rossz hírek.

Az alkirály nem lett volna apjának a Birodalom Királyának jobb keze, ha nem tanulta volna már kiskorában alaposan rendszerezni az alattvalóinak a jelentését. Mondhatni ez volt a hobbija. Míg testvérei a kivégzéseket és a kínzásokat gyakorolták, ő a jelentéseket kedvelte. Nem csoda, hogy az alattvalók Eduárdot és Adalbertet nem tisztelték. Talán ennek is köszönhető, hogy amikor a népnek bejelentette hogy szeretett testvérei vérhasban elhunytak, kisebb népünnepély tört ki. Azt persze, hogy mitől volt véres a hasuk, sem a nép, sem a történelem nem firtatta.

- Értem, fejtse ki.

- Nos - vett nagy levegőt a parancsnok -, az északról támadó flottánk zátonyra futott.

- Túlélők?

- Földje.

- Ezt hogy érti?

- Az embereink így nevezték el a... khm... partraszállás helyét.

- Kavadueszű! Úgy értem hányan élték túl?

- Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, megsérültek az idézőkörök, és a mágusaink...

- Hányan?

- 2748.

A kormányzó pufók arca elkomorodott, így még komikusabbnak tűnt.

- Boronyin!

Az ajtó kinyílt, és az idősebbik őr jelent meg.

- Parancs! - vágta magát vigyázzba.

- Életbe lépett a 1474/654 direktíva!

A strázsa tisztelgett, és futólépésben hagyta el a termet. A fiatalabb társa érdeklődve kocogott mellette.

- Mi az a...

- 1474/654 direktíva. Hogy-hogy nem tudod? Na mindegy, nincs időm elmagyarázni. Nézd meg ebben, amíg én intézkedem, te pedig menj vissza az őrhelyhez!

Azzal egy 800 oldalas könyvecskét húzott elő zubbonya alól, és a társának nyújtotta. A könyvön aranyozott betűkkel állt: A Nagy Direktíva Jegyzék.

Ahogy Boronyin tempósan távozott még dünnyögött valami olyasmit, hogy "ezek a mai fiatalok."

Ez a mai fiatal miközben visszafelé ment a mintegy 90 méteres folyosón a könyvet lapozgatta.

- 650... 651... 652... 653... 654. Ez az! - Sajnos csak a számokat ismerte tökéletesen, és csak az első, óriási nyomtatott betűkkel írt sort tudta elolvasni: 654 VAGYIS A CSOKOLÁDÉ ELFOGYÁSÁNAK DIREKTÍVÁJA.

Sajnos az ezt követő 22 oldalt nem tudta elolvasni, pedig tényleg érdekelte mi állhat benne, mert egy ilyen fontos direktíva minden teendőjét pontosan kellene ismernie.

Miután Boronyin visszatért, és az asztalra helyezte az "életmentő" csomagot, távozott. III. Senkiházi elégedetten túrt bele a dobozba, és tömött a szájába egy újabb csokoládé bon-bont.

- Tehát 2748.

- Igen.

- Helyzetük?

- Kisebb táborokban beásták magukat, és rezignáltan várják a kalandozók szórványos támadásait.

- Felszerelésük?

- Sajnos a zátonyon elveszett a felszerelés jó része, így az elit tárgyakból alig minden tizedik gárdistának, és légiósnak jutott.

- Micsoda?! Ki a felelős ezért? Kivégezni! - kiabálta az alkirály a körülötte lévő egy-másfél méteres területet csokoládé darabokkal beszórva.

- Engedelmével már intézkedtem, a felelőst felnégyeltettük, a Ghallai feketepiacon ügynökeink folyamatosan felvásárolják a relikviákat, és visszajuttatják csapatainkhoz, hogy a kalandozók folyamatos ellátásban részesüljenek.

- Helyes. Helyes. Tudtam, hogy maga az egyetlen a Birodalomban, aki gondolkodni képes. Emlékeztessen, hogy tüntessem ki ezért is.

- A Ryuku Birodalmat szolgálom! - vágta magát vigyázzba a parancsnok

- Pihenj. Mi a következő lépés?

- Úgy gondolom, hogy kegyetlen bosszút kell állnunk.

- Teljes mértékben egyet értek. Hogyan képzeli?

- Mivel északról úgy tűnik lehetetlen a megközelítés, javaslom a déli féltekét.

- Logikus - bólintott Senkiházi. - Fogjuk a hatalmas flottánk, és a hadseregünkkel elsöpörjük az Erdauini csürhét.

- Pontosan, így van uram, mindössze emlékeztetném, hogy a Borzalmas Vadász Tatu Invázió óta nemigen van flottánk, és hadseregünk.

- Ó! Valóban. De már kértem, hogy a fenti eseményt incidensként emlegessük, nem szeretem magam emlékeztetni a kudarcra.

- Természetesen. Tehát az incidens óta édesapja is megvonta a támogatását, így csak egyetlen megoldást látok...

- Nem. AZT nem.

- Pedig nincs más megoldás. Beszélnünk kell... az Orákulummal.

Az alkirály megadóan bólintott.

- Rendben. Tegye, amit jónak lát, de Erdauinnak pusztulnia kell! Kinevezem Invázióügyi Tábornoknak, és szabad kezet kap. Boronyin!

- Parancs! - vágódott be rutinosan az öreg katona

- A tábornok szabad kezet kapott. Kérem tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Az őr kelletlenül elővette a kulcsát, és megszabadította Khaze-t a bilincsektől. Amikor távozott, elégedetten vette át társától az újabb arannyal teli zacskót.

- Leléphet! - mondta III. Senkiházi. - És tábornok! - tette hozzá. - Azt akarom, hogy ha sikerül, Ön vezesse az inváziós sereget.

- Ekkora megtiszteltetést nem érdemlek.

- Ragaszkodom hozzá. Vegye kitüntetésnek, és harcoljanak a végsőkig.

- Uram! Biztosíthatom, hogy egy Kami Khaze addig nem menekül, amíg egyetlen embere is mozog! - mondta katonásan tisztelegve, és kihúzva magát így mintegy másfél méteresre növelve szálfa termetét.

- El is várom. - Azzal intett, hogy befejezettnek tekinti a társalgást, és visszamerült a csokoládéi közé.

Sajnos az ezt követő eseményekből az utókor számára a gondos ryuku hivatalnokoknak köszönhetően minimális információk maradtak fent. Így azt sem tudjuk, hogy Khaze parancsnok mit intézett az Orákulummal, de annyi bizonyos, hogy nem egész két évvel később a II. Ryuku Hadiflotta készen állt az indulásra. Maga a flotta útja sem teljesen ismert, a hajónapló erősen hiányos, de megviselt lapjai adhatnak némi támpontot.

A Világégés utáni 10. Év Dornodon havának Bosszú napja

128 kisebb két-háromárbocos, 41 cirkáló, 21 fregatt, 9 csatahajó és a hatalmas, büszke Sánta Rozmár a birodalom zászlóshajója, fedélzetükön több mint 50000 mindenre elszánt ryuku harcossal kifutott.

A Világégés utáni 11. év Hitetlenek havának Ghalla napja

A birodalmi flotta hatalmas viharba kerül, Öngyilkos tizedes hősies helytállása következtében csak a flotta fele vész oda.

A Világégés utáni 11. év Hitetlenek havának Bárdok napja

A flotta találkozik a viharban elveszett többi (szellem)hajójával. Miközben megünneplik a nagy találkozást ("újra itt van a nagy csapat"), a szellemek több újabb hajón veszik át az irányítást.

A Világégés utáni 11. év Sheran havának Élet napja

"Kisebb navigációs hiba" - ennyi került be mindössze a hajónaplóba.

A Világégés utáni 11. év Raia havának Tisztulás napja

A Sánta Rozmár szakácsa horgászás közben "kifog" egy Óriás Diuretikus Krákent vacsorára. A raj többi tagja szintén hasonló megfontolásból elfogyasztja a maradék 49 kisebb- nagyobb hajót és legénységét. Egyedül a Sánta Rozmár ússza meg

A Világégés utáni 11. év Raia havának Önzetlenség napja

A hajónapló utolsó bejegyzése szerint az utolsó éjszaka a következő események történtek:

(árboc) - Kormány! Szárazföld előttünk! Távolság 3.9, irányzék 0-2-9, típus 3-as.

(kormány) - Mi van árboc, túl sok mákrózsa bort ittál? Beszélj érthetően, hogy a rd'alv lélektipró vinne el!

(árboc) - Ja. Izé egy kisebb sziget előttünk, úgy 35 ghallai méterre, balra - válaszolta a kicsit borízű hang. - Vagy jobbra - tette hozzá határozatlanul.

(kormány) - Most akkor melyik?

(árboc) - Nem t'om.

(kormány) - Figyelj. Tudsz írni?

(árboc) - Mint az evaporőr.

(kormány) - Nem inni te idióta, ÍRNI! Mindegy. Na, amelyik kezedben fogod a rumos poharat az a jobb.

(árboc) - Értem.

(kormány) - Azon az oldalon van a sziget, amelyik kezedben a rumos poharat fogod?

(árboc) - Nem.

(kormány)- Akkor a másik oldal.

(árboc) - Nem.

(kormány) - Kezdem elveszíteni a türelmem.

(árboc) - Borospohár van a kezemben, és a másik oldalon van a sziget.

(kormány) - Értem - mondta a kormányos az agyvérzés küszöbén. - Kormány élesen jobbra.

A következő pillanatban a hatalmas csattanást követően az őrszem a balkezében szorosan szorította a borostömlőt, miközben a jobb keze helyén lévő kampóval kapaszkodott az árbockosárba. A Sánta Rozmárt kiürítették, és nem egész egy óra múlva elsüllyedt. Khaze parancsnok stratégiai érzékének köszönhetően a kis csapat túlélte a megpróbáltatásokat, de ez már egy másik történet...

A történtek fényében mindenki számára nyilvánvaló lehet most már, hogy miért csak a hajók roncsai találhatóak a partokon, vagyis Treem tévedett, az IHSZ közleménye pedig egyszerűen szemfényvesztés.

Világégés utáni 11. Év Elenios havának Repülés napja. A IHSZ (Isteni Hírközlési Szolgálat) jelentése, a Ghalla News szerkesztésében:

"Halandók! A mai napon tudatjuk szeretett híveinkkel, hogy az Istenek Szövetsége a mai szent napon megállította a II. Ryuku inváziót, melynek pusztító erejével szeretett híveink sem tudtak volna szembe szállni. Fairlight villámokat küldött rájuk, amelyekel számtalan hajójukat taszította a veszedelembe, Leah a holtak szellemeit uszította rájuk, rémes látomásokba taszítva ezzel őket, Raia tűzzel égette fel a hajóik vitorláit, hátha ezzel jobb belátásra bírja őket, Chara-din belső viszályt szított a hajók legénységének körében, hogy a belső ellentétekkel pusztítsák egymást, Tharr avatárjai jól felszerelve csatarendbe állva várták parton az első összecsapásokat, Elenios csábító sellői örök rabságot hozó énekükkel kísértették a ryuku hajók kalózait, Dornodon pusztító armageddont, és véresőt zúdított a közeledő hajóflottákra, Sheran pedig a déli tenger élőlényeit tüzelte fel, hogy Ghalla népének érdekében dolgozzak. A ryuku invázió, tehát nem egészen úgy történt, ahogy a hódítók eltervezték. A hatásos isteni közbeavatkozás elég volt ahhoz, hogy Ghalla kalandozói is boldoguljanak az idegen civilizáció okozta fenyegetéssel"

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Hálám jeléül (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2005. május 3. 14:28:09

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma