Michael A. Stackpole: Farkas és holló (részlet)

Amint becsukódott mögöttem az ajtó, és a kocsma természetes atmoszférája ostrom alá vette szaglószervemet, hirtelen ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy egy lángszóró segítségével átalakítsam a helyiséget. Az ablakokat fedő deszkák és a furnérlemez ajtókeret kinézete alapján valaki egyszer már megpróbálta végrehajtani ezt a műveletet a Dudván, ahogy a helyiek szeretettel nevezték a csehót. Teljes mértékben egyetértettem a névválasztással - nem volt itt semmi, amin egy adag napalmmal ne lehetett volna segíteni. A Dudva az a fajta bár volt, amelyik néhány év múlva teljes joggal pályázhat egy szemétlerakó vagy pöcegödör szerepére.[1]

Akkor sem voltam oda Ronnie Killstarért, amikor megkértem, hogy szervezze meg a találkozót. A hely megtekintése után úgy döntöttem, még kevésbé kedvelem. Csak nyugalom, Farkas, csitítottam magam. Raven azért adta neked ezt a melót, mert sokkal jobban tudsz magadon uralkodni, mint Lopakodó Kölyök vagy Elektro Tom. Nem hagyhatod cserben... már eddig is túl sokkal tartozol neki.

Minden meggyőződésem ellenére megtettem az ajtót a bárpulttól elválasztó rövid távolságot. Egy apró, spanyolos kinézetű pultos csámpázott oda hozzám, amikor két másik vendég között a pultra könyököltem. Hangja olyan volt, akár egy acéllemezbe vágó körfűrészé.

- Mit akarsz?

A szomszédom Saskatchewan Corona Grandéjából felszálló füstre sandítottam, és megvontam a vállam.

- Mi a ház ajánlata?

A pultos csak a fejét rázta.

- Remek. Akkor abból egy dupla adagot.

Humorosnak szánt próbálkozásomra csak üres tekintettel reagált.

- Mit akarsz? - hörögte síron túli hangján.

A hűtőre pillantottam.

- Legyen egy Green River Pale. Pohár nem kell.

Miközben kivette a sört a hűtőből, és a földre rázta róla a jeget, előszedtem egy köteg céges bankót a zsebemből. Ő lepattintotta a kupakot, én pedig lassan elkezdtem leszámolni a pénzt. Amikor körülbelül a sör áránál tarthattam, lelassítottam, és teljesen meg is álltam, amikor elkezdte felém tolni az üveget. Felnézett rám, megvonta a vállát, és odalökte elém az italt. Fizethettem volna hitelkártyával is, de egy ilyen lepattant, ócska helyen a papírpénz is nagyszerűen megfelelt.

Átsétáltam az üveggel az ajtóhoz legközelebbi sarokhoz. A sör íze leginkább a fickó hangjára emlékeztetett, de legalább hideg volt, és gyorsan le is gurítottam a nagy részét. Beültem az egyik bokszba, lehúztam a bőrdzsekim villámzárját, és kényelmesen elhelyezkedve figyeltem a bár vendégeit. Sörömet a bal kezemben tartottam, míg jobbom a Beretta Viper 14-esem[2] markolata mellett pihent.

Új megfigyelőpontomról alaposabban is szemügyre vehettem a Dudva dekorációját. Ha a nagyobb összefüggéseket néztem, akkor a mennyezetről lógó műanyag játék babafejek és tűsarkú cipők máris kezdtek értelmet nyerni. A fény nagy része a vibráló neonfeliratokból érkezett, melyek arra próbálták buzdítani a vendégeket, hogy próbálják ki a már évekkel ezelőtt elfogyott egzotikus italokat. A valamelyik régi karácsony óta itt felejtett ezüstgömbök és villogó elektromos gyertyák gúnyt űztek a haldokló képből, és vidám kifejezést varázsoltak a törött flippergép fölé akasztott műanyag szexbaba arcára.

Volt egy atmoszférája a helynek, annyi szent.

A sörösüvegem aljával szétmázoltam a helyi atmoszféra egy hatlábú képviselőjét, amelyik megpróbált az orrom előtt átslisszolni az asztalon.

A csehó egyetlen normális része a velem átellenben lévő sarok volt. A fal mellett három jackasztal állt. A Dudva berendezéseit jelenleg csak egy chipfejű használta. Az elektródaháló körbeölelte a nő fejét, és a készülék kijelzőjének fénye szivárványszín hullámokba borította arcát, de ő ebből semmit nem vett észre. A monitoron táncoló kép kizárólag a külső szemlélők szórakoztatására szolgált - ő be volt csatlakozva, és saját kis játékát játszotta.

Megéreztem a halálos keverékké összemixelt halott virágok "illatát", amitől a Dudva még egy fokkal büdösebb lett, és ami elég trendi volt ahhoz, hogy egy milliliterért akár százötven nujent is elkérjenek. A bűz pontosan másfél másodperccel azelőtt csapta meg az orrom, hogy meghallottam volna Ronnie Killstar alkarpengéjének kattanását. A tésztaképű utcai szamuráj teljes életnagyságban - vagy legalábbis akkorában, amekkorára ki bírta húzni magát - bevágódott a szemben lévő ülésre. A kocsma világítótesteinek sárgás fénye vibrálva verődött vissza a jobb csuklójából kiálló, hajlított fémpenge éléről; szemében vörös tűz izzott.

- Nem kell meresztgetned a szemed - förmedt rám. - Vaksötétben is eltalálom egy patkány seggét ezer méterről. Láttalak bejönni és leülni. Olyan tisztán látlak, mintha fényes nappal lenne.

Mivel ez volt a helyzet, feleslegesnek ítéltem megemlíteni, hogy fehér zakójának ujjával épp most törölte fel az asztalon szétkent csótány maradványait. Látványosan beleszaglásztam a levegőbe.

- Nem kell hozzá szem, hogy megtaláljalak.

Két megtermett fickó lépett elő a sötétből; előbbre jöttek, és megálltak a boksz két szélén. Körülbelül olyan testalkatúak voltak, mint azok a mosolygó Buddha szobrok Tokyo West partjainál - azzal az eltéréssel, hogy ezek valamivel több ruhát viseltek, nem mosolyogtak, és nem úgy tűntek, mint akik szerencsét hoznak rád, ha megsimogatod a hasukat. És mégis, ha Ronnie társaságában lógtak, igazi balekok lehettek; ez megmagyarázta, miért érzik ennyire otthon magukat a Dudvában.

Miután megfélemlítő toldalékai elfoglalták a helyüket, és készen álltak a tüzelésre, Ronnie gúnyos, lekezelő mosolya is felerősödött.

- Nem hittem volna, hogy a nagy Dr. Raven Wolfgang Kiesre fog bízni egy ilyen fontos ügyet.

Rámosolyogtam.

- TM.

- He?

Még szélesebben vigyorogtam.

- Tudod, a védjegy jelölése. Elfelejtetted hozzátenni a Nagy Dr. Ravenhez. - Sajnálkozva csóváltam a fejem. - Pont ezért küldött. Mert hiányzik belőled az illem és a viselkedéskultúra. Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy el fog jönni egy ilyen lepratelepre?

Ronnie sorosan kötött agyának az az apró része, amelyik a humornak volt fenntartva, nyilvánvalóan telítődhetett a próbálkozásomtól. Kiberszeme felvillant, ahogy dühe megtörte feszült koncentrációját. Váratlanul egy csőre töltött pisztoly kattanásához hasonló fémes hang kíséretében egy huszonöt centiméter hosszú jégcsákány penge ugrott elő jobb kezének középső és gyűrűs ujja közül. A penge hegye közvetlenül a nyakamban lógó farkasfejes medál felett csiklandozta meg a torkomat, sőt, még egy apró csepp vért is fakasztott.

- Nem érdekel a rizsád, szarházi! Raven üzent, hogy üzletelni szeretne La Plante-tal, és nem fordítva. Nem mi teszünk nektek szívességet, ti kértek egyet tőlünk. - Killstar szeme összeszűkült. - Ravent akarom!

Némi erőfeszítés árán ellenálltam a kísértésnek, hogy áthajoljak az asztal felett, és letépjem a fél arcát. Nagyot nyeltem, és éreztem az ádámcsutkámat birizgáló fémhegyet.

- Én pedig La Plante-ot akartam. Azt hiszem, egyenlő az állás.

Tágra nyitottam a szemem, és elégedetten nyugtáztam a már jól ismert, meglepett reakciót Ronnie-n, amikor először belenézett. Tudtam, hogy dühöm növekedésével a szemem zöldről fokozatosan ezüstre színeződik - ez a változás még nem számított olyan nagy ritkaságnak. Ronnie azonban teljes kezelést kapott, ugyanis egy sötét kör úgynevezett "gyilkos gyűrűbe" foglalta mindkét szivárványhártyámat. Egy kiberszem lehetővé teheti, hogy láss a sötétben, de ez valami egészen más. Valami, ami benned van... ilyesmit nem tudsz megvásárolni a használtcikk-piacon.

Ronnie hátradőlt, de az alkarpengéjét nem húzta vissza.

- Talán egyenlő. Mi az ajánlatotok Mr. La Plante számára?

Figyelmen kívül hagytam a kérdést; közben egy verejtékcsepp csorgott a nyakamon lévő apró sebbe.

- Bizonyítékot akarunk arról, hogy a lány még él.

A punk csettintett az ujjával, mire az egyik Buddha iker elővarázsolt egy hordozható lejátszót, és beleillesztett egy optikai lemezt. Elvettem tőle, és megnyomtam a Lejátszás gombot. A folyadékkristályos képernyő életre kelt, és megláttam a trideo kijelzőkkel telezsúfolt fal előtt álló, nyugodtnak tűnő Moira Alianhát. A lány elindult az egyik irányba, majd visszafordult, én pedig feszülten figyeltem hosszú, fekete hajának rebbenéseit. Ha egy üres képernyő előtt vették fel a mozgását, majd utólag montírozták rá egy friss program képeit, hogy azt gondoljam, még mindig életben van, akkor csak ezek az apró részletek árulhatták el a trükköt.

Valódinak tűnt, de nem akartam Ronnie-nak megadni azt az elégtételt, hogy tudja, véleményem szerint életében először valamit jól csinált.

- Egy műérzetchip jobb lett volna.

Nem kis munkájába került az ég felé fordítania kiberszemét.

- Igen, és idehozhattunk volna egy rezesbandát meg egy seregnyi varacskost[3], de úgy gondoltuk, ennyit nem ér nekünk az egész. Kielégítő válasz?

Kikapcsoltam az olvasót, és zsebre vágtam a készüléket.

- Oké, a lány él.

Ronnie úgy mosolygott, mint egy pókerrel rendelkező kártyás.

- Mr. La Plante egyik ügyfele igen szép summát ajánlott Moira Alianháért, ha még érintetlenül megkapja. Mennyit érne Ravennek, ha inkább neki adnánk át?

Megpróbáltam elrejteni undorodó fintoromat, de Ronnie még szélesebbé váló vigyorából arra következtettem, hogy nem jártam sikerrel. Dr. Raven kifejezetten rühellte Etienne La Plante-ot, de mivel Moirát vissza akarta juttatni Tir Tairngire-be, elnyomta érzéseit, és hajlandó volt üzletet kötni a bűnözővel. Miközben Ronnie mosolya fokozatosan önelégült, felsőbbséges arckifejezésbe ment át, úgy döntöttem, Lopakodó Kölyök első ötlete nem is volt olyan rossz - mármint hogy vonuljunk be az egész csapattal, és szedjük darabokra La Plante szindikátusát.

- Az nem garantálja a lány megmentését - mondta neki Doki.

- Lehet - vonta meg a vállát Kölyök -, viszont gigabájtokkal jobb érzés lenne, mint segíteni ennek a hernyónak.

Könyökömmel az asztalra támaszkodtam, és összeérintettem ujjhegyeimet.

- Felhatalmaztak, hogy a lányért cserébe felajánljam nektek a Fujiwara pontos szállítási beosztását az elkövetkező hat hónapra. Ma éjjel végrehajthatjuk a cserét.

Teljes tíz másodpercbe tellett, amíg Ronnie arcán felragyogott az isteni megvilágosodás. Hirtelen ráébredt, milyen nagy játszmába keveredett, és ő maga milyen apró kis porszem benne. Aztán kevéske agysejtje azt is elárulta neki, milyen fontos lehet Moira Alianha a doktornak, ha ilyen tűzforró információt ajánl fel érte. Neurális hálózatában azonban egy kósza gondolat valahol rossz irányba kanyarodhatott, mert elkezdett hinni saját fontosságában.

Elrágódott néhány másodpercig az ajánlaton, majd elkezdte kihámozni magát a bokszból.

- Talán. Beszélek La Plante-tal, azután értesítelek. Ha gondolod, várj itt!

Jobb lábam előrecsúszott, és besiklott az ő lábai közé. Felrántottam a térdem, és ezzel odapréseltem a lágy részeit az asztal széléhez. A nehézfiú tüdejéből kiszaladt minden levegő, és hassal az asztalra bukott. Bal kezemmel belemarkoltam rövid, szőke hajába, a jobbal pedig a füléhez szorítottam Viperem csövét.

A karma ikreket egy gyilkos gyűrű-pillantás tartotta sakkban.

- Rossz válasz volt, Ronnie. - Hátrahúztam a Viper 14-es kakasát, bár egy revolverező üzemmódú pisztolynál erre semmi szükség nem lett volna. - Mr. La Plante, ön nem tartana ott, ahol most van, ha engedné, hogy egy ilyen félkegyelmű az ön felügyelete nélkül bonyolítsa le a megbeszéléseit. Gondolom, Jin és Jang tökig be vannak poloskázva, hacsak nem sikerült rávennie ezt az ütődöttet, hogy nála legyen a lehallgató.

A Ronnie hajtókáján lévő sodronyzománc orchidea dísztű csillanása elárulta az emberemet.

- Nagyon ügyes, Mr. La Plante. A bandája védjegye, mint lehallgató készülék. Meghajlok az előrelátása előtt. Azt javaslom, a sofőrje álljon a kocsma elé a limóval, hogy négyszemközt beszélhessünk az üzletről... mondjuk öt perc múlva. Teszünk egy kört a tömb körül, azután ugyanitt kiraknak. Ha nem megfelelő az ajánlatom, akkor kidekorálom a Dudva mennyezetét valamivel, ami egy kicsit feldobja a helyiséget.

A falon lógó Coors óra szerint pontosan négy és fél perc telt el, amikor nyílt az ajtó. Az elegáns, borotvaélesre vasalt egyenruhába öltözött Sofőr[4] biccentett nekem. Atyáskodóan megveregettem Ronnie fejét.

- Ezt majd máskor folytatjuk, ha több időm lesz játszadozni.

Bármit is válaszolt Ronnie, nem lehetett valami udvarias, de sajnos nem sokat értettem belőle, mert miközben kimásztam a bokszból, teljes súlyommal a fejére nehezedtem. A keleti bölcsesség két pillére nem állt az utamba, így háborítatlanul értem el az ajtót.

Átadtam a Sofőrnek a Vipert, és kiléptem az utcára. A hatalmas, fehér Mitsubishi Nightsky limó ugyanannyira nem illett a szeméttel teleszórt utcához, mint egy kikötői patkány a polgármesteri hivatalba, de ez nem akadályozta meg abban, hogy teljes valóságában ott legyen. Megvártam, hogy a Sofőr végigpásztázzon azzal az izével, amit szem helyett hordott a sötét szemüveg lencséi mögött, aztán mosolyogva beszálltam az elsötétített limuzin belsejébe.

Mivel jómagam Seattle betonsikátorai között nőttem fel, mindig úgy gondoltam az előkelőségre, mint olyasvalamire, ami elől a nappali órákban menekülni kell. Annak ellenére, hogy megvetettem mindent, amit Etienne La Plante képviselt, el kellett ismernem, hogy igen előkelő benyomást keltett. Duplasoros öltönye ezüstszínű szövetből készült, és mégsem tűnt ízléstelennek vagy hivalkodónak - ha ez egyáltalán lehetséges. Hullámos, ősz haja tökéletesen volt nyírva és fésülve, és azt az érzetet keltette bennem, mintha egy hosszú tanácskozásra előkészített ülésterembe léptem volna be.

Elhelyezkedtem a bársonnyal borított ülésen, amely olyan kényelmes volt, hogy akár boldogan meg is haltam volna benne, különösen akkor, ha a La Plante mellett ülő nő megajándékoz még egy akarlak-téged-bébi-vagy-legalábbis-nagyon-úgy-teszek mosollyal. A balomon lévő kartámaszban egy korsó állt, benne jéghideg sör - a mellette lévő üveg felirata szerint egy Henry Weinhard's Private Reserve.

Nagyon jó, Etienne. A kedvencem. Vajon igaz lehet a hír, hogy felvásároltad a főzdét, csak mert hallottad, hogy Raven egyik embere szereti az italt?

La Plante nem nyújtotta nekem a kezét, de ezért egy cseppet sem haragudtam rá. Ha maradt is benne még egy kis hús és vér, az ezüstösen csillogó borítás teljesen eltakarta. Miközben a szájához emelte saját sörét, észrevettem, hogy a kéz a valódihoz hasonlóan tagolt, teljes mértékben mozgatható darab - de ha valaki, ő aztán megengedhette magának a tökéletességet. Nem hallottam, hogy gyilkosságot kíséreltek volna meg ellene, így feltételeztem, hogy szándékosan csonkíttatta meg önmagát.

- Mr. Kies, szívesen bocsánatot kérnék beosztottam viselkedése miatt, de tudnia kell, hogy ez csak egy teszt volt. - Fáradtan megvonta a vállát. - A Dr. Raven és közöttem lévő, nem éppen baráti kapcsolatot figyelembe véve, remélem megérti gyanakvásomat.

Futó mosolyt villantottam rá, amit azonnal ki is szélesítettem, amint partnerére siklott a pillantásom.

- Hívjon csak Farkasnak! - A mondatot sokkal inkább a nőnek szántam, mint La Plante-nak, és kivártam egy fél másodpercet, hátha a bandavezér vagy inkább a mellette ülő szépség hasonló gesztussal viszonozza. Amikor La Plante nem válaszolt, folytattam - és úgy döntöttem: a nő csupán szégyenlős.

- Amikor Dr. Raven tudomást szerzett róla, hogy Miss Alianha az ön fogságában van, és a tünde testőrök megkérték, hogy szerezze vissza a lányt, kénytelen volt meghozni bizonyos döntéseket. Bizonyára sejti, hogy elsőként nem az alkudozást javasolták neki a munkatársai.

La Plante megértően bólintott.

- Az egykori beosztottak néha kissé... bosszúálló természetűek tudnak lenni, igaz?

Az biztos, különösen, ha egy betonpapuccsal a lábukon megpróbálsz nekik búvártanfolyamot tartani a kikötőben. Senki nem gondolta volna, hogy Lopakodó Kölyök hajlandó levágni saját lábát, hogy kiszabaduljon abból a halálcsapdából, de ő mégis megtette, és túlélte. Amikor majd eljön a te időd, a hóhérod vadonatúj, fényesen csillogó lábat fog viselni, és sokkal gyorsabb lesz, mint hinnéd.

- Hallotta az ajánlatunkat. A lányért cserébe megkapja a Fujiwara szállítási tervét az elkövetkező hat hónapra. Feltesszük magának egy chipre, és ma éjszaka lebonyolíthatjuk a cserét.

La Plante arca közönyös maradt, egyetlen izma sem rezdült.

- Van egy olyan kiváló dekásuk, aki ilyen gyorsan be tudott hatolni a Fujiwara rendszerébe? Azt a rendszert több rétegű védelem veszi körül... pszichotropikus JG-k, védő és támadó félautomata következtető programok, szakértői rendszerek és hasonlók. Elég jég van ott egy közepes nagyságú fagykárhoz.

Magabiztosan elmosolyodtam.

- Ez a dekás annyira forró, hogy csak úgy tudja megállítani, ha beledugja folyékony nitrogénbe, aztán rávág egy kalapáccsal. Megkapja az adatokat.

Kiválóan sikerült elrejtenie az ajánlat miatti izgatottságát.

- Honnan fogom tudni, hogy jó adatokat kapok?

Felegyenesedtem az ülésben.

- Dr. Raven a szavát adja rá.

Ronnie Killstar erre minden bizonnyal valami ostoba jópofisággal válaszolt volna, de La Plante csak bólintott.

- Tökéletes. - Odahajolt a vöröshöz, és súgott valamit a fülébe. Miközben a nő felvette a poharamat, ismét rám nézett. - Meg sem kóstolta a sörét. Biztosíthatom róla, hogy nem tettem bele semmit.

A nő belekortyolt az italba, majd visszatette a poharat a karfában kialakított mélyedésbe. Feltámadt bennem a szaporodási ösztön, de aztán elszámoltam tízig - nem is, tizenötig -, hogy lenyugodjak.

- Sajnálom - mentegetőztem mosolyogva -, de a Dudva után egy itteni italozás már nem lenne az igazi. Remélem, elnézi nekem. - A nő kedvéért még hozzátettem: - Talán majd máskor...

Az ajtó ismét kinyílt. La Plante sofőrje tornyosult fölém, saját stukkeremmel a kezemben.

- Ma éjjel, Mr. Kies, a 18b raktárépületnél, a dokkok mellett. A déli és a nyugati megközelítési utat szabadon hagyjuk az önök számára. Szeretném, ha ez egy zártkörű találkozó lenne.

- Én is pontosan erre gondoltam. Maga hoz egy tucatnyi nehézfiút, és én is kábé ugyanannyit. - Visszahajoltam az ülésre. - És hagyja otthon Ronnie-t...

La Plante legyintett, keze ezüstös fénnyel villant a félhomályban.

- Ne törődjön vele! Új beosztást találtam számára. A jövőben halakat fog etetni.

A Sofőr átadta a pisztolyomat, majd becsapta a limó ajtaját. Rámosolyogtam, és a kötelességtudó műanyag maszk végre megtört.

- Egy napon lerendezzük egymás között, Farkas. Gyorsan elintézzük, erről gondoskodom. Csak azt akartam, hogy tudd.

Tükröződő szemének tekintetét kettes számú fenyegető pillantásommal viszonoztam.

- Tetszik az ötlet. Ha túlságosan elhúzódik a harc, sosem tudod eltávolítani a vérfoltokat.

A műanyagmaszk helyreállt, a fickó megfordult, és faképnél hagyott. Bár az orrom minden szaglóidege sikoltva tiltakozott, visszatértem a Dudvába. A söröm érintetlenül várt az asztalon, de Ronnie Killstar és a Wonton fiúk eltűntek. Beleszaglásztam a levegőbe, de nem éreztem a trágyalé bűzét, amit Ronnie dezodorként használt. Ha ennek a löttynek a szagát veszem alapul, a Dudva jól megszedhetné magát az itteni mosogatólé üvegbe töltésével. Megráztam a fejem. Nem, kizárt dolog... ahhoz előbb fel kéne mosni.

Nem tértem vissza a helyemre, inkább a jackasztalokhoz sétáltam. Előszedtem a lehallgatót a zakóm alól, és a fekete nő dekkjére ejtettem.

- Mindent vettél?

Valkűr Valerie, Raven legújabb alkalmazottja olyan mosollyal ajándékozott meg, hogy egyből elfelejtettem La Plante előkóstolóját.

- Mindent, beleértve a pulzusodat és a vérnyomásodat is, amikor belekortyolt a sörödbe.

Éreztem, hogy elvörösödöm, és még melegebb lett körülöttem a levegőt, amikor ezt észrevéve felkuncogott.

- Majd később megbeszéljük, mennyi kerüljön bele ebből a doktornak összeállítandó jelentésbe. Most viszont még van egy kis dolgunk.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Robert N. Charrette: Jogos kárpótlás (részlet).

Létrehozás: 2005. április 11. 16:02:19

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma