A Tanácsadó (Túlélők Földje novella)

Álmodom...

...pilláimon keresztül még átsejlik a tábortűz parazsa, amely lassan fényét veszti, s csak a szín, a vörös marad meg halványan, fakón. Vörös... hullámzik. Egy kéz merül bele... megérkeztem.

Lassan kitisztul hát a kép. Itt vagyok, vissza-visszatérő álmom állandó főszereplőjével. Furcsa egy hely ez. Egy szobában vagyok. Érdekes, faerezetű, mégis idegen tapintású, fényes felületű bútorokkal van berendezve. A falakat - döbbenet - papírral vonták be. Az ablakokon beáramlani kívánó napfényt ruhaanyaggal szűrik meg az itt lakók. Minden ülőalkalmatosságot is bevontak hasonlókkal. Sűrű, subaszerű, de rövid szálú akármi burkolja a padlót. Körös-körbe dobozokat látok, melyek funkciójáról mit sem tudok. Valahonnan zene árad, pedig senki sem játszik hangszeren. Az egyik dobozból jön a dallam. Egy másikon pedig egy ábra vibrál, általam ismeretlen rúnákat tartalmaz, de elrendezése miatt képtelen vagyok másnak, mint írásjeleknek gondolni őket. A doboz előtt egy lap, rajta kiálló bütykökkel, amelyeken szintén egy-egy rúna található. Ezelőtt a doboz előtt, kezeit a lapon tartva ül Ő.

Engem néz. Fáradtnak tűnik. Haja hosszú, vörös - akár az enyém, csak az övé nem ilyen lángoló, inkább fakó. Bőre sem hófehér, csak világos, sápadt. Szeme is az enyém, bár az ő zöldjébe jelentős mennyiségű világosbarna is vegyül. Feszes, tarka ruhát visel. Görnyedten ül, arcára van írva, milyen kimerült. Szótlanul végigmér, kedvesen elmosolyodik.

- Foglalj helyet! - mondja.

Már több mint egy éve, hogy rendszeresen Vele álmodom, mégis mindig zavarba jövök, valahányszor megszólal. Egyszerűen túl valóságos ahhoz, hogy nyugodt legyek. A fegyvereimmel próbálok babrálni, de ekkor tűnik csak fel, hogy nincsenek nálam. Lekuporodok a padlóra. A lány végignéz, mosolyába valami büszkeség-féle vegyül, vagy rosszul látom?

- Boldog vagy? - kérdi.

Elgondolkozom. Akaratlanul is nevetnem kell, mert a kérdés hallatán eszembe jut a Kedves.

- Igen - mondom -, nagyon is! A szívem is repes, ha belegondolok, mennyi dolog van, ami mintha csak az én kedvemet keresné! Megtaláltam mindent, mindent, ami fontos lehet az életemben, amire vágytam, ami örömöt szerez! Saját lábamon állok, istenem kegyes hozzám, s több barátom van, mint valaha is remélni mertem volna. A legkiválóbb Közös Tudat fogad soraiba, a legodaadóbb férfi zárt szívébe, s mindeközben sikerült a lelkemet, s teljes önmagamat olyannak megőrizni, amilyen mindig is voltam - ez mind roppant boldoggá tesz.

Elakadok a lelkendezésben, ránézek. Elmerengve tekint végig rajtam. Kisvártatva magához tér gondolataiból, a szemembe néz, szélesen elmosolyodik. Már megint úgy érzem, mintha büszke lenne rám, akárha a nevelőanyám lenne. A dobozra tekint, majd újfent végigmér.

- Jól meg vagy pakolva mostanában - mondja. - A kedvesed kisegített ezzel-azzal, de így lassan túlterhelt leszel - teszi hozzá nevetve.

- Igen - töprengek el szavain -, ha belegondolok, egyre nehezebben haladok azzal a hatalmas hátizsákkal. Talán erősítenem kéne.

- Milyen szörnyet keresel táborozás alatt?

- Alpesi tehenet.

- Az jó - bólint, - szükséged lesz az ételre. Nemsokára már elég jól fogsz érteni a szörnyekhez ahhoz, hogy megpróbálj befogni néhányat. Aztán - folytatja, míg jót mulat meglepett arcomon, - meglátod, hogy melyikkel mit tudsz kezdeni. Ami pedig az erősítést illeti... móleonnal már találkoztál, igaz?

- Igaz - felelem - de túl gyenge voltam, egy lila brekkel sem mertem volna megküzdeni.

- Nem gond - mondja anyásan. - Mindenesetre jól jönne Neked, ha találkoznál eggyel. Sőt, kettővel. Kiszedhetnél belőle ezt-azt. Pontosabban a gerincét.

- Az mire jó? - kérdem kíváncsian.

Elneveti magát.

- Arra, mint rendesen, most is neked kell rájönnöd. De ne félj, vagy Te olyan okos, hogy kitaláld! Nem féltelek. Viszont - kopogtatni kezd a rúnákkal rótt lapon, s a kép megváltozik - el kellene dobnod csomó felesleges dolgot. Ne cipeld magaddal azokat a vacak csontszablyákat. Nem is értesz a vágófegyverekhez. Ha szeretnél a bronzhegyűdön kívül más fegyvert is használni, ajánlom az öklödet. Főleg - mosolyodik el - ha kiereszted azokat a fantasztikus tigroszlánszerű karmaidat. Elgondolkozva kopog tovább a kis pitykéken.

- Merre akarsz továbbmenni? Vangorf grófhoz készültök a pároddal, igaz?

- Igaz - mondom, - de nem sietünk, semmi dolgunk nincs.

- Igaz - mondja ő is, - akkor menj egy kicsit délebbre. A phua-kúp feladványát megfejtetted?

- Persze - vonom meg vállam -, a "haj" a megfejtés.

- Jó - mondja, és megint a gombokat nyomogatja befelé a lapba. Visszanéz rám.

- Elmész megfejteni? Hátha találsz valami értékeset, amit eladhatsz az Aukción - mondja, majd mivel látja, hogy nem tudom miről beszél, magyarázkodni kezd - tudod, ahol tavaly eladtad a grifftojást!

- Tényleg - csillan fel szemem, - emlékszem! Hogyan is kell szólni az ügynöknek?

- Mentális úton - feleli a lány.

Eltűnődök.

- Nem egészen értem, hogyan működnek ezek a mentális csatornák.

Segítőm rám nevet.

- Nem is kell értened - mondja, s vet egy gyors oldalpillantást a dobozára, - az már az én dolgom, hogy minden jól működjön. De térjünk vissza a vándorlástokhoz. Vangorf háza tőletek délnyugatra van.

- Honnan tudod? - csúszik ki számon.

Rám mosolyog, nem felel. Tovább morfondírozik.

- Körülbelül három mérföldre délre Tőled van egy oltár, ha esetleg imádkozni akarnál. Nézd ezt az útvonalat - nyújt nekem egy kézzel vázolt kis térképet, - ha erre mész, biztosan fogsz találkozni pár szörnnyel, amire szükséged lehet - és rám nevet, ahogy meglepetten felkapom a fejem - itt biztosan lesz kőszáli disznó, meg mélységi grittang, és ha elég messzire eljutsz, találsz alpesi tehenet is. Ami azt illeti - mér végig - mostanában elég sok ételre van szükséged. Fel is szedtél pár kilót.

Zavartan húzom a hasamra a kényelmetlen bronzpáncélt.

- Nagyon látszik?

Somolyogva néz rám.

- Nem is sejted, mitől nőtt pocakod? - kérdi halkan. Tanácstalanságomat látva megint elmosolyodik. Igaz örömöt látok az arcán. Nem faggatom. Mélyen a szemembe néz.

- Hamarosan megtudod, ígérem! - mondja, szinte suttogva. A térképvázlatra bök. - Nos, megfelel?

Ránézek. Egy éve, hogy megjelent az életemben. A tűzvihar előtt sohasem láttam. Azon a napon jelent meg először álmomban, hogy megérkeztem a kiégett földről Erdauinra. Eleinte alig mertem neki bármit is mondani. Eleinte nem is kérdezett. Utasítást adott, merre menjek, mit csináljak. Én pedig engedelmeskedtem, mert féltem tőle. Azóta barátomnak nevezem. Ő az én saját, egyetlen tanácsadóm. Ő gondoskodik róla, hogy előre tudjam, hol találok oltárt, vaskohót, mély kutat, hol kell szörnyet keresnem, melyiket támadhatom meg, melyik elől kell elrejtőznöm, megsúgja melyik tárggyal kell kísérleteznem, hogy valami újat találjak fel. Ha valahova el akarok jutni, ő megmutatja a legrövidebb utat. Ha valamire szükségem van, ő mondja meg, hogyan jutok hozzá legkönnyebben. Ha valakinek üzenni akarok, ő nyitja meg a kasztroplanáris csatornát. Nem tudom, miért, és hogyan teszi. Tudom, hogy vannak korlátai. De nekem csak jót akar. Az akaratom ellenében pedig soha nem tenne semmit. Megbízom benne.

- Rendben - mondom, - jobb ötletem úgysincs, Te pedig biztosan jó útvonalat választottál. Másvalami?

- Óvakodj a fémbontó szójertől, tönkreteszi a páncélod és a fegyvered, ha nem vigyázol. Használd a tulajdonságpajzsot. Veszélyes egy környék ez. Gyakran használj gyógymógyot, rossz látni, ha valami bajod esik. Ha eljutsz addig, ameddig a térkép mutatja, kereshetsz megint alpesi tehenet. Ott biztosan fogsz találni. Ha van rá erőd, áss is az úton. Még sok tanulnivalód van a fémekről. Nézd át, mi felesleges, dobáld el a nehezét. Ha úgy gondolod, hogy egyetértesz, és ököllel fogsz harcolni néha, akkor vedd le a kesztyűdet. - Eltöpreng. - Más nincs.

Megint zavarba jövök.

- És én... - kezdek dadogni - én tehetek valamit Érted?

Rám nevet, fáradtan, de kedvesen.

- Teszel - mondja, - méghozzá azzal, hogy létezel, és az vagy, aki vagy. Sokat tanulok tőled - teszi hozzá -, és büszke vagyok a barátságodra.

Zavarom csak fokozódik, ahogy szeme zöldje lassan elhalványul, elmosódik. Mire kettőt pislogok, a zöld már a fűé, amelyen fekszem. Előttem egy halomban a fegyvereim, derekamon érzem mellettem alvó kedvesem kezét. A tűzfőnix felkapja fejét, ahogy megmozdulok, hogy körülnézzek. A szelíd tankány nagyokat szuszogva alszik, holmim felett halványan fluoreszkál a két fantomkakukk. A parázs teljesen kialudt, a sötét hamu többé nem emlékeztet segítőm hajára. Ahogy magamhoz térít az érkező reggel keltegető illata, újra átgondolom a tennivalókat: megszabadulni a szablyáktól, a többi túlsúlytól, elkerülni a szójert, levenni a kesztyűt, elmondani a varázsigét, móleont keresni, bányászkodni. Délre van a Raia oltár, keletre a phua-kúp. Délre, tőlem kb. 27 mérföldre fogok táborozni. És ha már eljutottam oda, s kedvesem is beért, újra az én tanácsadó-tükörkép jótevőmmel fogok álmodni. Csak tudnám, ki ő...

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A nagy balhé (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2004. november 16. 13:30:53

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09

Nyomtatási forma