Vissza a Főoldalra
 
Hatalom Kártyái

2025-től a kétszínű lapoknak csak az egyik színét kell figyelembe venni pakliépítéskor. Legyen ez érvényes az 1 és 2 színű versenyekre is?

1) Igen
2) Nem
3) Tartózkodom

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...

Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Alfa menü – Druidák október 15.
Alfa menü – Boszorkányok október 15.
Alfa menü – Tengeri rablók október 15.
Alfa menü – Mágusok október 15.
Alfa menü – Felfedezők október 15.
Alfa menü – Kereskedők október 15.
Zén Legendái: Varázslatok szeptember 21.
A pillanat képe
Matt Cauthon
(Könyv szereplő)
Küldd el képeslapként!
A ta'veren és szerencsefia Matt Cauthon, a Vörös Kéz bandájának vezetője a fogadóban pihenve figyeli embereit és a felszolgáló lányokat.
Nézz szét a galériában!
Szavazás: új kétszín szabály
HKK –Moa civilizáció
Kalandozók Versenye 3.
Társasjátékok Ünnepe 2024. November 16.
A XXVIII. Nemzeti Bajnok

A lista folytatása...
Túlélők Földje - Közös Tudatok listája
Hatalom Kártyái verseny - 2024. november 16., Csikós
Hatalom Kártyái verseny - 2025. február 15., 10 Minutes
Hatalom Kártyái verseny - 2025. január 18., 10 Minutes

A lista folytatása...
Szavazás: új kétszín szabály (8)
Moa civilizáció lapbemutató 3. hét (66)
Térkép a netes fordulókban (17)
Kalandozók Versenye 3. (1)
Megújult lapkereső és pakliszerkesztő (238)
HKK kérdés? (47243)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:
A bajnokság döntősei
A dobogósok
A Nemzeti Bajnok
Az ezüstérmes
A Nemzeti Bajnok akció közben.
3. nap

Utoljára ezt küldték:
Bíbor möszék
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Tű és pajzs (Káosz Galaktika novella)

Külső Csillagrendszer,
Harkan, a Sistr csillag negyedik bolygója

Jix bácsi egyértelműen bolond, szélütött, megkettyent, bezizzent agyú öregember volt, akitől szinte törvényszerűen tartottak a falu gyerekei. A felnőttek pedig közös kölyökkori emlékeik miatt nem kedvelték, mivel a vén Jix ifjan számos kellemetlen felfordulást okozott, bármibe is kezdett. Ha udvarolt, késelés lett a dologból, ha ivott, valakivel mindig összeverekedett, és mikor munkát keresett, csak azért tette, hogy bosszantsa főnökét lustaságával. Mikor bevonult a Szövetségi Flottához, a közösség legtöbb tagja fellélegzett.

Az öreg Jix egyetlen dologhoz értett a világon, de ahhoz nagyon. Nyáron, mikor a falut ölelő hegyek zöld lombkoronával ékeskedtek, s az égen alig volt látható néhány felhő, Jix kisétált a faluból. Útközben - pusztán szórakozásból - vérig sértette azt, akivel találkozott, olyan megjegyzéseket téve erkölcseire, amit jó érzésű ember gondolni sem igen szokott. Hogy miért pont ezt a témát szerette leginkább az öreg, arra mindenkinek természetéből adódó, saját ötlete akadt. A legtöbben azonban arra gondoltak, hogy mivel Jix soha nem nősült meg, és az idősebbek állították, miszerint nővel még dolga sem volt, hát bizonyára a visszatartott gerjedelem ment az agyára. Ezen a fiatalabb lányok sokat nevettek összebújva, mikor Jix feltűnt az utcán. Közelebb érve aztán elhűlve hallgathatták az öreg trágár szidalmait, amiket rájuk zúdított.

Tehát Jix a nyár minden napján saját foglalatosságához látott. Lesétált a tópartra, ahol néhány asszony mindig mosott a víztükör fölé görnyedve és megsértette őket is. Azok már nem is válaszoltak neki, hát tovább állt, végig a parton, egészen az erdő első fájáig. Ez minden alkalommal más fa volt. Akkor aztán leült, a széles törzsnek vetette hátát, miután lesöpörte róla az igyekvő hangyákat, és fűszálat dugott a szája sarkába.

A dalt, amit ilyenkor halkan maga elé mormogott, senki nem hallotta még.

A tavaszi napforduló idejét az egész falu megünnepelte. A legöregebbek sem tudták már, miért is olyan fontos közösségünknek éppen ez a dátum, hogy minden más ünnepet kevésbé zajosan, fényesen ültünk meg, de mi, a fiatalok sejtettük. Mivel én és barátaim a Várakozás Korában voltunk, vagyis alig múltunk tizennégy évesek, a különös, néha ijesztő, máskor mókás jelmezek elkészítését kaptuk feladatul.

Persze irigyeltük a három évvel idősebb fiúkat, akik már a Felkészülés Korának pezsgő életét élték, mikor a lányok is férfiként kezdtek rájuk tekinteni, és néha joguk volt a csillagszánokkal rövid, rendszeren belüli utazásokat tenni. Ők hamarosan hosszú évekre távoznak a Harkanról, hogy megkezdjék tanulmányaikat a kadétiskolán. A csillagközi távolságok a hegyek közé szorított, poros falu minden fiatalját mágnesként vonzották.

A tavaszforduló ünnepén pedig, ha játékból is, de legalább utazhatunk. A főtér közepén már felállították az óriási állványzatot, mire csak a nagy nap hajnalán helyezik majd rá az Illuzitor szűk, krómozott kabinját. Akkor a falu vezetője kalapjába gyűjti az ifjak azonosító kártyáit és megkezdődik a húzás. Aki a nevét hallja, jelmezében felsétálhat az emelvényre, ott a gép neuron-mintát vesz róla, majd feltárul a csodák ajtaja, és az illető beléphet. Az ajtó rácsukódik a fiúra vagy lányra, s mikor kinyílik, a megérkezett általában üdvözült arccal integet barátainak, akik kurjongatva ünneplik őt, hogy aztán maguk is elutazzanak.

Mert az Illuzitort éppen az ilyen eldugott falvak ifjainak találták ki. A masina szűk kabinjában elhelyezkedő fickóra érzékelő és ingerlő sugarak ezrei csatlakoznak rá, majd az általa választott tájra repítik. Persze nem fizikailag, de az illúzió olyan tökéletes, amilyet csak el lehet képzelni.

Álomutazásnak hívjuk ezeket a ritka alkalmakat. A jelmez megválasztása nagyon fontos, hiszen a választott program fantom-szereplői úgy viszonyulnak az érkezőhöz, ahogy az kinéz. És én erre az évre valami egészen különlegeset eszeltem ki!

Jix bácsi halkan dúdolva heverészet fája alatt. Mikor megérezte, hogy csendben figyelem, lassan felém fordult, és megmondta, mi a véleménye anyámról. Biztos voltam benne, hogy az öreg valójában nem is tudja, kik a szüleim.

Elhatároztam, hogy megfigyelem Jix bácsit, hát nem mozdultam a közeléből. Ő szidalmazott még néhány percig, majd hirtelen felállt és kétszer belerúgott a fába.

- Hát nem takarodsz el?! - sipította céklavörös arccal. - A fejedet apró darabokra hasogatom, a csontjaidat zsákba gyűjtöm és bedobom éjjel anyád kertjébe! Nem először csinálnám, elhiheted, a kis Frenk is megjárta tavaly!

Frenk valóban megjárta. Csakhogy a tóba fulladt, többen látták, segíteni azonban nem tudtak rajta, és az esethez semmi köze nem volt Jix bácsinak. Hát csak nevettem, miközben ő háromszor körbejárta a fát, és tehetetlenül hadonászott, mintha a néma növénnyel volna baja. Majd hirtelen felém ugrott, bütykös ujjával éppen csak ki nem bökte a szemem.

- Az anyád szajha volt, és a nővéreid is folytatják!

Nem voltak nővéreim, és ezt meg is mondtam az öregnek. Talán, ha éjszaka van, a két telihold süt, és ezüstszínű magányba burkolózik a környék, féltem volna tőle.

- Miért nem énekel tovább? Én zavarom?

- Semmi közöd a dalomhoz, hajkurászd csak a magad korához illő kis cafkákat.

Jix bácsi gyűlölte a nőket. Azt mesélték róla, hogy ifjú korában, mikor udvarlásba kezdett, éppen ilyen sértéseket suttogott a lányok fülébe, hát nem is akadt egy sem, aki pofon ne ütötte volna.

- Megöllek! - lihegte az arcomba. - Komolyan mondom, rohadt kis xeno féreg!

Gerincem táján apró bizsergést éreztem. Talán figyelmeztetés volt, vagy megérzés. Hátra léptem ugyan, de továbbra is az öreg szemébe néztem.

- Miért tenné? - kérdeztem. - Nem bántottam magát.

Jix bácsi ököllel verte a fa kérgét, felsértette kezét, s mikor meglátta a kibuggyanó vércseppet, mohón lenyalta.

- Hát jó... - vontam meg a vállam. - Majd legközelebb.

És magára hagytam az öreget.

Az Illuzitorról jó tudni, hogy különleges programozása van. Kizárólag egykor valós helyszínekre, eseményekbe, és valóban élt lények fantomjai közé szállítják utasaikat. Az érzetek tökéletesek, sőt, annál valamivel többek. Ugyanis az egykori események valaha élt szereplőinek személyisége a program része. A fantomok úgy viselkednek, beszélnek, cselekszenek, ahogy régen valóban tették. Így lehet bekerülni a Hort bolygót felfedező kommandóba, vagy az első olyan csillaghajó személyzetébe, ami megütközött a Galaxisba betörő zarg felderítőkkel. A jelmez persze sokat számít. A fantomok úgy viselkednek, mintha a látogató váratlanul jelent volna meg közöttük, és a memóriában őrzött személyiségük szerint reagálnak.

Ebből aztán számos mulatságos eset adódhat. Én egyszer, mint bohóc, halálra kacagtattam egy triciplita kereskedő egész legénységét, de volt rá eset, hogy a fantom-személyek megrémültek az érkezőtől, netalán ellenségnek nézték és végeztek vele. Ezek a rövid utazások csalódást okoztak a résztvevőnek, mert túl hamar kellett kiszállnia.

Még háromszor lestem meg Jix bácsit, mindig az erdőszélen. Dühe mindannyiszor éppen olyan heves volt, mint az első alkalommal. Szétrugdosta cipője orrát, elszaggatta az ingét és ocsmányságokat kiabált. Próbáltam megnyugtatni, de valami szörnyűséget láthatott bennem is, mint mindenki másban.

Volt a faluban néhány nyugodt öreg, akik nem szerették a pletykát, megvetették a többieket efféle szokásaik miatt, s alig szólaltak meg, ha a régi időkről, a Nagy Háborúról faggatták őket. Amikor mégis hajlandóak lettek beszélni, már túl voltak a harmadik palack felnyitásán, de mondataik folyama csupán arról szólt, amit maguk akartak felidézni, s ha óvatlanul valaki közbekérdezett, máris elhallgattak.

Ezek az öregek azt állították, hogy Jix vagy ötven évig szolgált a Galaktikus Szövetség űrhadseregében. Az utolsó években éppen a cerebrita császár, III. Heolh idején, aki összefogta a fajokat, és megverte a zargok és mezonok seregeit. Hogy mit csinált pontosan az űrhadseregben ötven évig Jix bácsi, arról viszont mindig hallgattak - én úgy véltem, talán ellátmányi altiszt lehetett valami koszos kis űrbatáron, ami messze a harcosok mögött kullogott.

Öt nappal az ünnepség előtt fogtam hozzá, hogy megtervezzem és elkészítsem a jelmezem. Előbb az analizátorba toltam néhány holofelvételt, megadtam jövendőbeli alakom mozgásjellemzőit, hangszínét, feromon adatait. Majd a megjelenő testen finomítottam, az izmok erejét jelentősen megnöveltem, majd érzékszervein állítottam.

Két éjszaka nem is aludtam. Anyám nézett be néha a szobámba, hogy fejét csóválja a rendetlenség láttán. Megmetszett holoképek darabjai úsztak a levegőben, sűrű volt a füst, amit koros molekula-forrasztóm köpött ki magából, s néha váratlan, összefüggéstelen mondatok hangzottak fel, mert a hanganalizátor próbálgatta tónusait.

A harmadik napon, mikor közel kerültem ahhoz, hogy jelmezem mintapéldányát elővarázsoljam, bezártam az ajtót. Mindenki meglepetésnek szánja a maga jelmezét, mely tökéletesen illeszkedik testére, így az ünnepség reggelén fura, ismeretlen alakok töltik meg a falut. Míg valaki be nem mutatkozik, képtelenség rájönni, hogy ki rejtőzik az energiasugarakkal összetartott holojelmezekben.

- Talán valami borzalmas ősgyík leszel a tricipliták anyabolygójáról? - kiáltott be anyám, mikor hiába toporgott ebédemmel az ajtó előtt. - Vagy az űrcápákat akarod utánozni? - és nevetett.

- Semmi baj, mama, nem vagyok éhes - a jelmezkészítő üvegdobozában, mely elfoglalta szobám felét, s amiben az év többi részében a felnőtteket bizonyára megbotránkoztató életképeket teremtettem a magam és barátaim szórakoztatására, végre megjelent jelmezem fejének halvány körvonala. Úgy véltem, közel van a tökéleteshez, úgyhogy azonnal töröltem, mert én valóban az igazit akartam előállítani és felölteni.

Negyedik nap elkészültem. Felpróbáltam, gyakoroltam a jellemző mozdulatokat és igyekeztem megszokni, hogy a hangmodulátor gondolataimat vadidegen hangon közvetíti a külvilágba. Elégedett voltam az eredménnyel. Úgy döntöttem, nem várok az ünnepség napjáig, az első és legfontosabb próbát máris elvégzem.

Jix bácsi a fa tövében ülve holtfehér ábrázattal bámult rám - vagyis önmagára. Kénytelen voltam kikapcsolni a jelmez térerejét, hogy összeomolva az alakzat visszahúzódjon az övemre szerelt generátorba.

- Nyugodjon meg - leguggoltam mellé és tenyeremmel a mellkasát dörzsöltem, mert úgy véltem, talán a szíve is megáll rémületében. - Csak én vagyok.

- De én voltam! - az öreg olyan hirtelen jött rendbe és vágott nyakon, amire igazán nem számítottam. Az ütés fájdalmas, vörös foltot hagyott a bőrömön.

- Ezt azért nem érdemeltem - mondtam halkan. - A jelmezem tökéletesen sikerült, elismerheti.

- Jelmez?! - Jix bácsi fölöttem állt és mintha azt fontolgatta volna, hogy belém rúgjon-e. - Hiszen az én képemet formáltad meg az átkozott masinádban. Hogy merted?

- Pedig úgyis a maga képében fogok megjelenni az ünnepségen.

Az öreg átrohant egy másik fához és megrugdosta, mintha én lennék. Valamit morgott is közben, ami valószínűleg válogatott szitok lehettek, de egyetlen szót sem értettem. Végre volt merszem, hogy felkeljek.

- Még mindig kemény keze van - mondtam.

Jix bácsi nem bántotta tovább a fát. Két kezével nekitámaszkodott és kifújta magát. Mikor felém fordult, arca egészen megváltozott. Az őrült fény eltűnt a tekintetéből, mintha csupán álarc lett volna. Szigorúan nézett a szemembe, megnyalta ajkát, majd magához intett, mint ki elszánta magát valami fontos lépésre.

- Gyere, sétálunk egyet az erdőben - azzal elindult, de én nem mozdultam. A változás olyan hihetetlen volt, hogy most, mikor végre emberi hangon hallottam beszélni, megijedtem tőle. Néhány lépés után megtorpant és várakozón fordult vissza.

- Mi lesz? - kérdezte, én azonban megráztam a fejem.

Erre az öreg arca a megszokott ráncokba torzult, majd éktelen rikácsolásba kezdett arról, hogy mit tesz az anyámmal és a nővéreimmel, ha nem megyek azonnal, s hogyan fogom számolgatni a fattyú féltestvéreimet és egyéb rokonaimat, miket tőle hoznak világra családunk nőtagjai.

Ezután már megnyugodva követtem őt az erdőbe.

Sokáig ballagtunk némán egymás mellett. Eluntam magam, s mivel a feszültség, hogy Jix bácsi valami rosszat tervez ellenem, teljesen megszűnt bennem, a móka kedvéért bekapcsoltam a generátort. Az öreg megtorpant és farkasszemet nézett velem - vagyis önmaga tükörképével. Amit látott, nem tetszett neki.

- Itt simítsd el ezeket a ráncokat, a derekat húzd egyenesebbre és tisztítsd meg a hangot ettől a sok krákogó zengéstől - mondta.

- Hiszen éppen ilyen vagy - érveltem. - Mindent pontosan megfigyeltem.

- Ez igaz - bólintott Jix bácsi - Az Illuzitorba azonban fiatalosabban kell majd belépned.

Hiába kérdeztem tőle, miért nem dühíti már az ötletem. Feljegyeztem a kért változtatásokat, majd tovább indultunk. Ha valaki, akkor meglát minket, bizonyára rémülten rohan a faluba, hogy segítséget hívjon. Az erdei ösvényeken két tökéletesen egyforma öregember ballagott, hátuk mögött összekulcsolták kezeiket és révedő tekintettel csupán azt a földdarabot nézték, amire éppen lépni készültek.

A fák lombja lassan olyan sűrűvé vált, hogy a nappali világosság zöldes árnyalatú félhomállyá változott. Akkor Jix bácsi váratlanul leült egy fa tövébe, fűszálat szakított magának, rágcsálni kezdte. Én, mint megkésett tükörkép, utánoztam minden mozdulatát. Sokáig néztük így egymást, újra csak szótlanul.

- Melyik programot választod? - kérdezte végül az öreg.

- A K 545-öst - válaszoltam, mire Jix bácsi tekintete elsötétült. Azt gondoltam, megint üvöltözni kezd, de végül csak annyit mondott:

- Xenoszart!

- De ha egyszer engem az érdekel! A Frot Gort katonáinak kalandos menekülése a Deterk Y bolygón, miután a mezonok bevették a bázist. Semmi különleges technika, csodálatos tájak, és ráadásul más közlekedési eszközt nem tudtak megmenekíteni, mint néhány Speedy robogót. A résztvevő személyiségek programozása hiánytalan, ráadásul az Illuzitor slágerlistán az első háromszáz között van, mivel a menekülők magukkal vitték a bázis parancsnokának laza erkölcsű lányát is, aki sorra...

Jix bácsi tekintetéből láttam, hogy a lehető legrosszabb témát fejtegetem előtte.

- És te az én képemben akarod megkóstolni a Speedy tetején azt a lányt, miközben a mezonok szétlövik az ülepem?! - hangja vészterhes volt. - Mondom, hogy xenoszart!

- De... - akartam érvelni, Jix bácsi azonban kiköpte a szétrágott fűszálat, egyenesen a képembe - vagy a saját képébe?!

- Még hogy Deterk Y, meg parancsnok lánya. Erről szó sem lehet! Mert azt remélem, belátod, hogy ha már voltál szíves ellopni a külsőmet valami francos játék kedvéért, hát van némi beleszólásom, mit teszel a bőrömbe bújva.

Erre eddig nem gondoltam. Ugyan valaha futólag átolvastam a jelmezkészítésre vonatkozó alakvédelmi záradékot, de még soha nem jutott eszembe, hogy élő ember külsejét öltsem fel. Valami rémlett arról, hogy Jix bácsitól írásos engedélyt kell kérnem alkata pontos másának felhasználásáért. Az öreg kitalálhatta, min töprengek, hiszen saját arcát ismerhette a legjobban.

- Az aláírásomat megkapod. De a programot én választom, és ott azt teszed, amit én mondok.

- Ezzel tönkreteszi az utazásomat! - tiltakoztam.

- Akkor válassz: vagy az lesz, amit mondok, vagy nem kapod meg az aláírásomat, új jelmezt készíteni pedig már nincs időd.

Igaza volt, és én semmiképpen nem akartam kimaradni az idei utazásból.

- Hova lesz a séta? - kérdeztem. - És mit kell ott tennem?

Az öreg vigyorogva bólintott, majd szétnézett a fák között, bár olyan mélyen voltunk az erdőben, hova szinte soha nem jött senki.

- A C 1514 program a tiéd - bökött a mellemre Jix bácsi. Nem emlékeztem rá, mit takar a kódszám, hiszen a katalógusban legalább százezer programcsomag elnevezése szerepel. Azt azonban biztosan tudtam, hogy egyik slágerlistán sincs rajta.

- Melyik emlék az? - kérdeztem.

- A Detahock rendszerbe mész, a Galaxis peremvidékére, az egykori Triciplita Bolygószövetség területére. Pontosan Atomhullás Után háromszázkettő tavaszára, Harkan időszámítás szerint.

Remek, gondoltam. A program kódszámát ugyan nem ismertem, de az évszámot és a rendszer nevét nagyon is jól.

- Most én mondom, hogy xenoszart! - kiáltottam. - Akkor vertek meg minket a váratlanul felbukkanó mezonok, és halt meg III. Heolh császár. A Galaktikus Szövetség elveszítette a flotta legjavát, mert a Detahocknál várakozó csapatok parancsnoka valamit elcseszett. Abból a seregtestből senki nem maradt életben, valóságos mészárlás lehet az egész emlék.

- Örülök, hogy újkori történelemből nem vagy teljesen hülye, fiam - bólintott nyugodtan Jix bácsi. - Hasznodra fog válni az utazás során.

- De én nem megyek a detahocki ütközetbe! - majdnem sírtam dühömben. - Az Illuzitor-rajongók üzenőjében olvastam róla. Még azok sem képesek a csata kimenetelét megváltoztatni, akik évekig tanulmányozták a róla szóló feljegyzéseket. A programban legfeljebb, ha két percig lehet megmaradni, mert rosszul szerkesztették. Az utas a Galaktikus Szövetség detahocki flottájának vezérhajóján jelenik meg, amit százharminchat másodperccel a program indulása után szétlőnek a mezonok, és máris vége a mókának. Ennyi legyen az idei utazásom?!

- Több lesz két percnél, ha rám hallgatsz - Jix bácsi fűszálat cserélt, és nem hagyta magát közönyéből kimozdítani. - Végezd el a jelmezen a változtatásokat, és jegyezd meg minden szavam, amit ezután mondok neked.

Éjfélkor értem haza, anyám őszinte rémületére. Vacsora után kimerülten zuhantam zavaros álomba, melyben óriási csatacirkálók és mezon rombolók tépték darabokra egymást őrült kavargásban a közönyös csillagok háttere előtt.

Az ünnepség reggelén mindenki felölti jelmezét és kilép az utcára. A falu egyetlen rendésze, aki a Horong Kereskedőház egyenruháját viseli, ilyenkor arra is ügyel, nehogy valaki a közszemérmet, vagy a politikai ízlést sértő alakban jelenjen meg. A jelmezek homlokrészére kötelező jól látható, ezüst fénypontot szerkeszteni, amiből tudni lehet: nem valódi xeno, inszektoid, karnoplantusz és egyéb űrkapitányok, kalózok, kereskedők és katonák róják a hangos utcákat. Jix bácsi alakjához én különleges ezüst-emblémát szerkesztettem, amit bármikor ki tudtam oltani.

Szegény anyám majdnem elájult, mikor kiléptem a szobámból.

- Megőrültél?! A vén gazember bőrébe bújsz, mikor őt mindenki utálja?! És egyáltalán... Van erre neked engedélyed?

Megmutattam Jix bácsi aláírását az okiraton, mely az ünnepség idejére feljogosít, hogy az ő külalakját, gesztusait és hangját birtokoljam.

- Hogyan tudtad megszerezni? - anyám gyanakodva nézett Jix bácsi arcába. - Bár nem vagy teljesen olyan, mint ő. Mintha fiatalabb... De ez akkor is undorító ötlet, kisfiam!

És nem engedte, hogy búcsúzóul megcsókoljam.

Az utcán valóban elhúzódtak tőlem a lányok, bár látták, hogy jelmezzel van dolguk. Az öreg mindennapos modortalanságai azonban annyira eggyé váltak alakjával, hogy még a jelmez közelségét sem voltak hajlandóak elviselni. Barátaim azonban körbetáncoltak és éktelen röhögéssel jutalmazták fáradozásomat. A falu rendésze is megállított. Alaposan körbejárt, hümmögött, majd éppen ilyen figyelemmel olvasgatta az aláírt engedélyt. Végül halkan morogva elment, miközben értetlenül csóválta a fejét.

A díszbeszédek unalmas órája után végre elérkezett az idő, mikor begyűjtötték azonosító kártyáinkat. Engem ötödiknek húztak ki. Gyomrom összeszorult az izgalomtól, mikor a falu ifjúságának szitkaitól, gúnyos megjegyzéseitől és bíztató kiáltásaitól kisérve az emelvény tetejére másztam. A falu vezetője akkoriban a megfontoltságáról híres Borng kapitány volt, aki huszonöt évet szolgált a régi Galaktikus Birodalom kereskedelmi űrflottájánál, és mint sokat látott ember, nyerte el a lakosság bizalmát. Mikor megálltam előtte, halkan csettintett nyelvével, majd mindenki számára jól hallhatóan megszólalt:

- Üdvözöllek Jix! Mit is mondtál te a lányomról két napja?! - harsány nevetés csattant minden irányból. Borng kapitány gyakorta szeretett humoros embernek látszani, de tréfái valahogy folyton visszahullottak rá. Meglengettem karjaimat, ahogy Jix bácsitól láttam, mikor valami óriási sértésre készül, aztán az ő recsegő hangján feleltem:

- Elmondanám, mire képes a kis szuka, de azt mondta: tőled tanulta, hát titok.

A falusi népség rémült csöndben hallgatott. Borng éppen úgy elsápadt, mintha a valódi Jix bácsi válaszolt volna neki. Aztán két összeütött tenyér egyre gyorsuló, ütemes csattanásai hallatszottak, kíséretül pedig vad röhögés szállt az emberek fölött. A valódi Jix bácsi dicsért meg így, s valahogy ez feloldotta a feszültséget. Mindenki kiabálni, kurjongatni, hajrázni kezdett. A kapitány arca is megenyhült, hiszen ismét ő volt az, aki alkalmat adott a durva viccre önmaga ellen.

- Jól van, fiú, ha megfelelően akarod a jelmezed szerinti szerepet játszani, ezt kellett válaszolnod - mondta, majd az Illuzitor nyitott ajtajára mutatott. - Várnak a régi kalandok. Ne hozz ránk szégyent odaát!

Közelebb léptem a bejárathoz, láttam a szűk kabin piros bársony ülését, és az apró lyukakat, melyekből tiszta pszi-energiacsápok tekerednek majd idegvégződéseimre.

- Melyik programot választod? - kérdezte a kapitány és várakozóan az Illuzitor beállítója fölött tartotta kezét. Lenéztem a tömegre, Jix bácsi tekintetét kerestem. Az öreg nyugodtan bólintott.

- A C 1514-et kérem - A kapitány beütötte a jelsort, majd meglepve nézett az Illuzitor visszajelzésére.

- Ez a detahocki vereség! Biztosan nem tévedsz?

- Ezt akarom - mondtam és választ sem várva, beültem a kabinba.

Átlényegülni teljes valónkkal egy olyan világba, melyben, ha benne vagyunk is, végig tudjuk, hogy csupán érzékeink tökéletes megtévesztésének álomszerű képződménye, nem egyszerű dolog. Technikailag tökéletesen működnek az Illuzitorok, semmiféle veszély nem fenyegeti azt, akinek a lelke egészséges. Folyamat mégis több, mint pusztán érdekes. Talán a születés hosszú, rémséges pillanataihoz tudnám hasonlítani, bár arra nem emlékszik senki - a cerebritákon kívül. Az Illuzitorba zárt személyt előbb tökéletes sötétség veszi körül, ami akaratlanul is bizonytalanná teszi. Ekkor a gép energiasugarai megkeresik és csatlakoznak a számukra kijelölt idegvégződésekre. Megkezdődik az átcsúszás a programozott világba. A folyamat gyors, mégis szakaszokra osztható, ha már valaki többször átélte és figyel erre.

Előbb a tapintás éled, majd a szaglás. A hangok valamivel lassabban tisztulnak ki, végül felnyílik a szem és láthatjuk, hová kerültünk. Ez az a pillanat, mikor az Illuzitor programozott, de valaha létezett emberei közé kerülünk, kik éppen úgy élik meg helyzetüket, mint tették akkor. Megjelenésünk és cselekedeteink átformálhatják a múlt eseményeit, de akár hagyhatjuk is változatlan állapotban a körülményeket, amennyiben arra van kedvünk.

A detahocki csata volt az egyik olyan program, mit megváltoztatni eddig még senki nem tudott. Hogy miképpen sikerült az Illuzitor Co. szakemberének ilyen rossz programot készítenie ebből a történelmi eseményből, nem tudtam elképzelni. Bár felmerült bennem az is, hogy a programozó szándékosan járt el így.

A detahocki vereség a Galaktikus Birodalom történelmének legnagyobb szégyenfoltja. A bolygó eredetileg a Triciplita Bolygószövetségé volt, de a zargok folyamatos támadásai miatt Trolg AA elnök kétszáz más rendszerrel együtt Detahockot is felszólította az evakuálásra. Az intergalaktikus hipertérből felbukkanó zarg űrhajók ezután üres bolygókat találtak, melyeken hamarosan bázisokat telepítettek, hogy azok biztosítsák az invázió folytatását.

III. Heolh császárnak, a Galaktikus birodalom cerebrita elnökének minden zsenialitására szüksége volt, hogy a széthúzó fajokat rávegye a közös űrhadsereg felállítására. Meg kellett állítaniuk a zargokat, sőt, valamivel később a váratlanul felbukkanó mezonokat. Mindkét faj más galaxisokból érkezett, és bár egymás ellenségei voltak, abban tökéletesen megegyeztek, hogy ki akarnak irtani minden más, értelemmel bíró életet a csillagok között.

A történelem legnagyobb űrflottája váratlanul csapott le a Galaxis peremvidékén, elpusztítva a zargok űrhajóit és bázisait. A diadal biztosnak tűnt. A támadás második napján azonban felbukkantak a mezon csatahajók, először a Detahock rendszerben. Az ottani Szövetségi flottatest tábornokának fel kellett volna tartóztatnia az ellenséget, hogy az ne legyen képes váratlanul lecsapni III. Heolh császár Trakk M rendszernél várakozó vezérhajójára. Csakhogy Detahocknál valamit alaposan elrontott az a tiszt. A mezonok egyetlen óra alatt szinte minden űrhajóját felrobbantották, majd egy pontos hiperugrás után a császár zászlóshajóját vették tűz alá. A Galaktikus Szövetség űrhadserege elveszítette vezetőjét, s a legtöbb vezérkari tisztet. Végül, iszonyatos áldozatok árán, kiverték a mezonokat a Galaxisból, a zargokkal együtt. Mégis: a detahocki tábornok hibája idézte elő a Galaktikus Birodalom széthullását, s indította el a folyamatot, melynek vége galaktikus káosz lett.

És azt, hogy a tábornok mit rontott el akkor Detahocknál, a Galaxisban talán csak ketten tudtuk, mikor elhelyezkedtem az Illuzitor kabinjában.

- Tábornok! - az arcomba fiatal lány sikolt. - Tábornok, mondjon már valamit!

A Galaktikus Szövetség detahocki flottájának vezérhajóján állok, kissé még megkövülten az átlényegüléstől. A személyzet nem rémül meg attól, hogy feltűntem, mivel már vártak. Pontosabban várták az egykori Jix bácsit, aki néhány perccel korábban, a mezon rombolók felbukkanásának pillanatában, egész egyszerűen pánikba esett, és elmenekült a hídról, hogy egy mentőkapszulában a Detahock bolygón landoljon, miközben a rá bízott flottaegységet a mezonok elsöprik.

- Hová ment, tábornok?! - a lány, aki a navigátorok csukaszürke egyenruháját viseli, szemében rettegés és harag. - Támadnak a mezonok!

Hányingerem támad. Ez gyakran megesik, ha az Illuzitorban ülőt érzelmileg felkavarják a programban látottak. A navigátorlány nagyon szép, eredeti énemmel egykorú. Döbbenten nézem az arcát, és arra gondolok, hogy akkor, a valódi detahocki ütközetben éppen így sírt, majd meghalt, a többiekkel együtt.

- Fiú, nem kettő, csupán egyetlen perced van! - az öreg Jix hangja visszhangzott bennem. - Amikor a programba érkezel, én már a kabinfedélzeten futok, majd beugrom egy kapszulába és kilövöm magam. Ez volt az az eset, mikor a kapitány elsőnek hagyta el a süllyedő hajót. Átok a fejemre!

Eltolom magamtól a lányt és a panoráma ablakokra nézek. Fölöttem a Detahock bolygó narancssárga gömbje, előttem a csillagpettyes háttéren fürge mezon űrhajók férkőznek egyre közelebb hozzánk, fémtörzsük minden nyílásából tüzet okádva ránk.

- Először a pajzsgenerátorokat találták el - mondta Jix bácsi. - Nélkülük pucérrá vált a hajó, mint a patakban fürdő lányok hátsója.

- Pajzsgenerátorokat páncélburkolatba! - ordítom a hídon, de senki nem figyel rám. A pánik teljes. Néhányan megkövülten bámulnak a közeledő űrhajókra, mások menekülni akarnak, de egymást tapossák agyon. Ez az egyik oka, hogy eddig egyetlen kísérletező sem bírt ezzel a programmal - legénység nélkül képtelenség irányítani a zászlóshajót. Jix bácsi titkos trükkjéről pedig senki nem tudott.

Benyúlok a parancsnoki szék alá és rövid keresgélés után megtalálom azt, amiről csak a tábornok tudhat. Az Illuzitorból persze nem maradhatott ki így sem, hiszen a programozó éppen az egyetlen túlélő, Jix agyából vette az esemény hiteles történetét.

A Korbácsot az eddigi játékosok nem keresték, így nem is használhatták. A rövid, fekete nyél gyenge erőterével szinte hozzászívja magát a tenyeremhez. Megnyomom a gombot, mire aranyszínű energiafolyam ugrik elő a nyélből és tekereg bizonytalanul a levegőben.

- A haragoddal tudod irányítani - mondta Jix bácsi. - Én akkor nem tehettem, mert harag helyett bizonytalanság fogott el.

- Parancs! - ordítom túl a segélykiáltásokat. - Pajzsgenerátorokra védőburkot!

A Korbács akaratomnak engedelmeskedve vág végig a személyzet néhány tagján, akik fájdalmas sikoltással rogynak a padlóra. Csend lett, csupán a fotonhajtóművek távoli zúgását hallom. A személyzet döbbenten nézi a kezemben tekergő idegkorbácsot. A mezonok odakinn vannak, az űrben - én azonban itt vagyok, a hátuk mögött! A Korbács nem ismeri a vita fogalmát.

- Amint kikapcsolod a stabilizátorokat, a hajó éppen olyan tehetetlenné válik a bolygó közelében, mintha szétlőtték volna - Jix bácsi füvet rágcsálva egyre izgatottabb lett. - Viszont az oldalhajtóművekkel korrigálhatod ezt, anélkül, hogy a rohadékok rájönnének: mitől pörögsz roncsként. Azt hiszik majd, hogy sikerült eltalálniuk. Nem foglalkoznak veled, és ezzel máris nyertél plusz öt percet.

A mezonok valóban lőnek a flottára mindenből, amilyük csak van. A vezérhajót azonban elintézettnek tekintik, és hagynak oldalra kisodródni. Azt a néhány mezon torpedót, amit mégis utánunk küldenek, a közepes energiaütegek könnyedén felrobbantják, mielőtt belemarhatnának a zászlóshajóba.

- Ekkor lesz néhány másodperced, hogy megnézd, hogyan pusztult el a Galaktika Gyöngye, a Részeg Isten és még vagy tucatnyi flottahajó.

A néma világűrben tűzrózsák nyílnak. Amerre az ellenség elvonul, betörve a detahocki flottaegység csatarendjébe, ott fregattok, rombolók és apró vadászok robbannak fel. Roncsok felhői keletkeznek, elnémulnak a rádiókon izgatottan segítséget kérők hangjai. A mentőkapszulákban a következő négy napon majd' hatszáz szerencsétlen Szövetségi pilóta fullad meg, mert nincs, aki felszedje őket.

Az űrcápa hadelemzők később sokat tanultak ebből a tragédiából. A mezonok újfajta védőpajzsot alkalmaztak itt, mely nem csupán egyetlen hajót, de egész haderejüket ovális gömbbe zárta. Ennek a láthatatlan gömbnek a külseje olyan intenzitású feszültséget volt képes az atomok között létrehozni, mely egyszerűen darabokra szaggatta azokat a flottahajókat, amelyek hozzáértek.

- Ezt akkor, a kapszulából nézve a történteket, csak sejtettem - mesélte Jix bácsi. - A felderítésünk később azt közölte, hogy az új pajzs tökéletlen. Ez igaz is volt. A mezonok egyetlen hajón helyezték el a pajzsgenerátort, de a konstrukció hibája miatt éppen azt a hajót nem védte semmi. Ha megtaláltam volna, hogy melyik az... A kétszáz ellenséges hajóból bármelyik hordozhatta a generátort. Én akkor a vezérhajójukra tippeltem, de ez tévedés. Te viszont már tudod, mit kell tenned!

- Felkészülni a légszökésre! - kiáltom. Többen iszonyodva néznek rám. Nekik meglengetem a korbácsot, mire felrángatják könnyű szkafandereiket. Magam is beöltözöm. Az a lány segít, aki megérkezésemkor ébresztett. Már nem sír, de látom rajta, hogy retteg tőlem.

- A hídon lesz a szeretőm is, fiú. Csinos kis lányka volt, de nem szeretett, csupán az ágyamon keresztül akart főtiszti iskolába kerülni. Igaz, én sem szerettem őt - Jix bácsi mosolygott, mikor ezt mondta. Az Illuzitorban viszont szerettem volna megnyugtatni azt a lányt, annyira valóságosnak tűnt a félelme. Abban a pillanatban gyűlöltem az egykori eseményeket idéző programokat.

Nem maradt sok időm. A flotta java máris elpusztult a közeledő pajzs anyagrobbantó hatásától. Néhány kapitány menekülni próbál, mások a megadás jelét kezdik sugározni, s éppen úgy pusztulnak el, mint harcoló társaik.

- Védőpajzsokat kikapcsolni! - szólok a mikrofonba, s szavaimat mindenki hallja a vezérhajón. A pilótám üvölt a rádióba:

- Tábornok, így találatot kapunk!

- Védőpajzsot ki! - válaszolom csendesen, de határozottan. - Mindet!

A következő harminc másodpercben három telitalálat roncsolja a hajót. A levegő elszökik, tűz üt ki több helyen, de a lángok azonnal megfulladnak a világűr beszökő ürességétől. A mesterséges gravitáció ingadozik, néhányan eszméletüket vesztik, valakinek megreped a sisakja, szétrobbant teste bemocskolja a hidat.

Koncentrálnom kell, hogy meg ne feledkezzek róla: Illuzitorban ülök, és amit látok, az nem következett be a valóságban. Jix tábornok ekkor már kapszulájával észrevétlenül leereszkedett a Detahock felszínére, hogy ott öt éven át bujkáljon, míg végre rátalál egy cerebrita régészcsapat.

Sisakomban üvöltenek a vészjelek, melyeket hangszínükről kellene megkülönböztetnem, ha valóban tábornok vagyok.

- Erre nem lesz szükséged - Jix bácsi észre sem vette, hogy lenyelte a fűszálat, amit addig rágott. - Marad talán negyven másodperced is, míg elér a mezonok védőmezője. Az utolsó pillanatban szabad csak bekapcsolnod a Tűt, addig azonban úgy szétlyuggatják körülötted a hajót, hogy szinte semmi sem marad belőle. Ne feledd: az oldalrakétákkal tartsd egyenesben, és mikor elég közel lesznek, told ki újra a stabilizátorokat. Azokat eddig óvtad, és most szükséged lesz rájuk, mert a Tűvel pontosan kell döfnöd!

Sisakomban őrjöng az egész hajó. Lekötözöm magam a székemhez, figyelem embereimet a pultoknál. Ahogy egymás után állnak le a hajó rendszerei, ők úgy maradnak munka nélkül. Elmozdulni azonban nem mernek, mert aki mégis megkísérli, azt azonnal eléri a Korbács.

- Felejtsd el az erkölcsöket, az ott nem olyan világ volt. Verd őket, ha kell, abból értenek, és neked győznöd kell!

Mikor a mezonok térereje felrobbantja a vezérhajót védő cirkálókat, tudom, hogy eljött a Tű ideje.

A Tű. Régi hadicsel volt ez az ember-űrcápa háborúban, és a detahocki ütközetben éppen erre volt szükség. A vezérhajó védőpajzsait visszavonattam, ami azt jelentette, hogy csupán a páncélburkolat véd minket. A generátor így közben új energiát fejleszthetett. A sugárzókat egy irányba fordítva, és ezt a rettenetes energianyalábot kilőve a térbe, megjelent a Tű.

- Tűvetésre felkészülni! - adom ki a parancsot. Tisztjeim most nem néznek rám, de megélénkülnek, s tudom: a Korbácsra már nem lesz szükség.

A mezonok magabiztosan törnek felénk.

- Tűvetés!

Először semmi nem látszik.

- Ne számíts lenyűgöző fényekre, Isten hangjára, vagy hasonlók - mondta Jix bácsi. - A Tű éppen olyan láthatatlan energialöket, mint a pajzs, csakhogy az ereje sokszorosa annak.

Aztán találkozik a Tű és a mezonok védőtere. Ionizált részecskék felhője izzik fel, és én elképzelem, ahogy a Tű behatol a gömbbe.

- A gömb belapul egy ponton, néhány másodpercig kitart, majd önmagába fordul. El tudod ezt képzelni?! A mezon pajzs külseje, ami addig kinn volt, és mindent szétrobbantott, amihez ért, most belülre kerül!

A mezon flotta egyetlen lobbanásban semmisül meg. A következő pillanatban elveszítem látásomat, majd megsüketülök, végül a magzatállapot sötétségébe hullok.

Fáradtan léptem ki az Illuzitorból, fejem még kába az élményektől. Csak lassan fogtam fel, hogy Borng kapitány ölelget, veri a hátam és a falu népe őrjöng a boldogságtól. Az Illuzitor mellett felállított vetítőn, amin mindenki láthatta álmomat, az utolsó jelenet kimerevített képén én állok a vezérhajó hídján, ormótlan szkafanderem üvegében pedig egyszerre látszik Jix bácsi arca és a mezon flotta pusztulásának elvillanó fénye.

- Győztél! - ordított fülembe a kapitány.

Én a valódi Jix bácsit kerestem tekintetemmel, és mikor megláttam az egyik ház sarkának támaszkodva, két ujjamat az égre bökve üdvözöltem.

Az öreg, úgy láttam, ingujjába törölte orrát.

A C 1514 program megváltoztatásával abban az évben elnyertem az Illuzitor Co. fődíját: egy kéjutazást a Belső Csillagrendszerekbe. Mire visszatértem a Harkanra, poros falumba, Jix bácsi már elmerült a csillagok csöndjében. A közösség megvetése csomózta nyakára a kötelet, amit kedvenc fájára hurkolt. Addig is utálta mindenki, de az Illuzitor programját látva megtudták: ő az a tábornok, aki gyáván elmenekült akkor, a Detahock rendszerben a mezonok első csapásakor.

Néha, mikor egyedül vagyok, felöltöm az öreg alakját, s olyankor próbálom a tekintetéből megtudni: miért ült be abba a mentőkapszulába.

Írta: Böszörményi Gyula
A cikk az Alanori Krónika 52. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 23 szavazat alapján 8.0)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Kocsma blues (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2004. május 18. 15:06:18
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.