Becsületes párbaj (Battletech novella)
- Biztos benne, hogy ezt akarja tenni, uram? - kérdezte Mark Schneck százados, miközben a távcsövön keresztül az odalent felállított klános tábort figyelte.
- Így van. Ha nem teszem, életünk végéig itt ragadunk, és csak menekülhetünk előlük. Már túl régóta ingereljük őket. Meg fogják unni, és minden erejükkel utánunk vetik magukat, amíg el nem tipornak. Így legalább marad egy kis esélyünk, hogy elhagyjuk a bolygót, és végre hazamehessünk - válaszolta Nicholas Anders ezredes. Szeméhez emelte távcsövét, és ő is megvizsgálta a völgyben létesített megerődített tábort. Holnap reggel egymagában le kell vonulnia oda, hogy párbajra hívja a klánosok parancsnokát; a küzdelem tétje, hogy egységével épen és sértetlenül elhagyhassák a Baker 3-at. - Nagyon remélem, lesz lehetőségem beszélni vele. Kínos lenne, ha ott a helyszínen végeznének ki. Már több mint hat hónapja játszadozunk velük, és kezdenek belefáradni. Nem lennék meglepve, ha félútig sem jutnék.
Anders ezredes feleségére és két gyermekére gondolt. Két éve látta őket utoljára, és az utolsó üzenetet hat hónappal ezelőtt küldte el nekik. Csak egy gyors üzenetre maradt ideje egy héttel azelőtt, hogy a klános úthenger végigvonult a Baker 3-on. Abban közölte velük, hogy jól van, de a parancsnoki zászlóalj az ellenséges vonalak mögött rekedt, míg az ezred többi része visszavonult a bolygóról. Biztos volt benne, hogy Barns őrnagy az első adandó alkalommal kapcsolatba lép valakivel a főparancsnoksággal, és megmondja nekik, hogy ő még itt maradt, de az elmúlt hónapokban semmi hír nem érkezett a mentőakcióról.
Életben tartotta az egységét, hat hónap alatt mindössze hét mechet és három mech-harcost veszített. Túlélték a városok és a kisebb klános előörsök elleni rajtaütéseket, megszerezték a szükséges mennyiségű élelmet, orvosi felszerelést és muníciót. Mechjeinek többsége nehéz, illetve támadó osztályú gép volt, ezért nem szenvedtek komolyabb sérüléseket a csetepaték során, de a maroknyi könnyebb mech már kezdett amortizálódni. A legutóbbi összecsapás után Peroli hadnagy, a felderítő szakasz parancsnoka már felhívta rá a figyelmét, hogy a gépeknek hosszabb leállási időre volna szükségük a javítások elvégzéséhez. Nem tudta elképzelni, hogy alaposabb javítások nélkül túlélnének még egy csatát.
- Jól van, százados, tűnjünk el innen, mielőtt kiszúrnának. Menjünk vissza a táborba, és még egyszer fussunk át a terven. Nem akarom, hogy valaki elbaltázzon valamit.
- Értettem, uram.
A tábor szinte kihalt volt ezen az estén. Anders ezredes mindenkinek a véleményét kikérte a tervét illetően. Ha egyetlen ember is ellenezte volna, akkor nem vágnak bele. A terv arról szólt, hogy Anders ezredes egyedül besétál az ellenséges táborba, és kihívja a parancsnokot egy párbajra, hogy kivívja a szabad távozás jogát a Baker 3-ról a klános megszállási zónán keresztül. Ha győz, hat hónapnyi rejtőzködés és bújócska után végre hazatérhetnek; ha veszít, megadják magukat a klánoknak, és rabszolga lesz belőlük. Anders ezredes tudta, hogy klános ellenfeleiknek is fel kell ajánlania valamit, amiért harcba szállnak. Senkinek nem tetszett a kilátás, hogy csak úgy kapituláljanak, de a remény, hogy hazajuthatnak, elszánttá tette őket.
Mindenki egyetértett. Anders ezredes aláíratott velük egy nyilatkozatot, melyben kijelentik, hogy parancsnokuk veresége esetén az egység minden tagja megadja magát az ellenséges tábornál. Kifejtette nekik, hogy ha megszegik az ígéretüket, a klánosok egyenként fogják levadászni és lemészárolni őket. Kellett hozzá némi rábeszélés ugyan, de a tisztek közreműködésével a tábor véleménye megegyezett Nick Anders véleményével.
Az ezredes egyedül ült a sátrában, és kávéját kortyolgatva a másnapon gondolkodott. Semmi garancia nem volt rá, hogy megéri a naplementét. Nem tudta, mire számítson a klánosok táborában. Az egysége bátran küzdött a megszállás alatt. A helyzet reménytelenné válása után rendezetten visszavonultak. Bár zászlóalját még az űrjárók távozása után is a dombtetőkön tartotta, nem támadta meg a klánosokat, amikor azok a hátukat fordították feléjük. A hírszerzői jelentésekből tudta, hogy ha így cselekedne, az ellenség nem nyugodna, amíg az egész alakulatát fel nem morzsolja. Részben ez volt az oka, hogy még mindig élt. A klánosok nem banditákként tekintettek rájuk, hanem egy túlélésért harcoló katonai egységként. Igaz, a rajtaütéseikkel klános harcosokat öltek meg, de előtte mindig kihívást intézett hozzájuk, és sosem támadott elsöprő túlerővel.
Felnevetett a gondolatra. A hadviselés legalapvetőbb célja minél kisebb veszteséggel minél nagyobb kárt okozni az ellenfélnek. A klánosok kegyetlen harcosok, de van bennük valami becsülendő. Ha becsületesen harcolsz, hasonló becsületességgel viszonozzák. Húsz évvel ezelőtt, amikor a Belső Szféra lakóinak elméjében még nem is léteztek a klánok, a Nagy Házakat semmi sem gátolhatta meg a győzelemben. Lehengerlő túlerővel söpörték el ellenfeleiket. Nem számított, hogy egy egész ezrednek parancsolsz, az ellenfél pedig mindössze egy századból áll, a csapataiddal lelkiismeret-furdalás nélkül darabokra szedhetted őket. A Belső Szférának tanulnia kellett volna a klánok taktikájából.
Nick felhörpintette kávéját, majd a vízhűtő készülékhez lépett, hogy elöblögesse a csészét. Ráborította egy törülközőre, és leoltotta a lámpát. Pihenésre volt szüksége a holnapi nehéz nap előtt. Ha minden jól megy, holnap délelőtt már egy diadalmas párviadal után fog mechje pilótafülkéjében visszafelé tartani.
Nick érezte a gyomrában a kattanásokat, amint rögzítette mechje térd- és könyökízületeit. A levetett neurosisakot a tárolópolcra csúsztatta, majd lefejtette magáról az érzékelőpárnákat, és bedobta őket egy fiókba. Hancock őrmester átnyújtotta neki a zubbonyát, miközben kikászálódott a pilótaszékből.
Az őrmester, akárcsak további négy mech-harcos, most mászott ki mechje katapultüléséből. Előző, megsemmisült gépéből három hónapja kénytelen volt katapultálni. Ma viszont az ezredes nyolcvan tonnás Victorját fogja vezetni, amíg felettese az ellenség táborában tartózkodik. Ha az ezredes nem térne vissza, ez marad az új gépe, amíg ki nem lövik alóla. Hancock őrmesternek nem igazán tetszett az elképzelés, de nem volt más választása. Engedelmeskednie kellett az utasításoknak.
Az ezredes vállára vetette a zubbonyt, és lemászott a kötéllétrán. A Victor lábánál Schneck százados várt rá.
- Azt hiszem megérkeztünk, uram. Biztos benne, hogy végig akarja csinálni?
- Igen, Mark, biztos vagyok benne. Ha ezek után nem tenném meg, az embereim nem tisztelnének többé. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Ha hiányzik belőlük a tisztelet, akkor egyre inkább vonakodva fogják teljesíteni a parancsaimat, és ez könnyen a halálukat okozhatja. Most már nincs visszaút.
- Nincs szüksége kíséretre?
- Nincs, de ezt már megbeszéltük. Ha engem megölnek, ön a többiekkel még mindig elmenekülhet, és folytathatja a műveletet. Senkit nem akarok a jelenleginél nagyobb veszélynek kitenni. Ön a parancsnok. Tudja, mit kell tennie. Ne hagyja, hogy az emberek elcsüggedjenek. Reményeim szerint néhány óra múlva találkozunk, százados.
- Uram! - Schneck százados feszesen szalutált. Az ezredes viszonozta.
A tábor felé menet az ezredesnek végre jutott ideje a nyugodt gondolkodásra. A Baker 3 északi kontinense gyönyörű hely volt, tele örökzöld erdőkkel, madárdallal, vadállatokkal. Bizonyos fokig saját otthonára emlékeztette. Arra az otthonra, melyet reményei szerint néhány hónapon belül ismét megpillanthat.
Nick nem is annyira a klános parancsnok elleni harctól, mint inkább az odáig vezető úttól tartott. Képzett mech-harcos volt, lövészként és pilótaként is bárhol megállta a helyét. A gyakorlatokon az ezredben mindig ő végzett az első helyen. Biztos volt benne, hogy bármilyen ellenfelet képes legyőzni. Csak a táborig való eljutás gondolatára kezdett idegeskedni. Ha már odabent lesz, nem kell aggódnia.
Átkelt a klános tábor fölé magasodó dombgerincen, és mély lélegzetet véve elindult lefelé a túloldalon. Tudta, hogy a klánosok már látják őt, tudomást szereztek közeledtéről. Fejét felvetette, arcáról csak úgy sugárzott a büszkeség. Újra és újra elismételte magában, mit fog mondani nekik. Második esélye nem lesz. Amint ezen az akadályon túllép, elkezdhet azon gondolkodni, hogyan viselkedjen a parancsnokkal.
Körülbelül egy kilométerre a tábortól három csatapáncélos elementált látott szembe szökellni. Anders ezredes megállt, kihúzta magát, és várta, hogy közelebb érjenek. Nem akart ellenséges szándékúnak látszani, de a magabiztosság látszatát szerette volna megőrizni. Az elementálok tízméternyire tőle, hatalmas porfelhőt kavarva értek földet; fegyvereiket az ezredesre fogták. Nick a V-alakú kémlelőnyílásokra meredt, mintha megpróbálna átlátni a sötétített üvegen. Ugyanolyan emberek voltak, mint ő, legfeljebb sokkal nagyobbra nőttek, és jóval több dologra voltak képesek. Az elementálok egymagukban akár egy könnyebb csatamechet is apró darabokra tudtak volna szedni.
- Olaf pontparancsnok vagyok az Acél Viperák klán Harmadik Méregfog Regulárisok Csapásmérő trináriájából. Kövessen. - A másik két elementál előrelépett, és karomszerű kezükkel megragadták az ezredes karjait. Nick azt hitte, rögtön összemorzsolják a csontját, de meglepetésére alig érezte az érintést a bőrén. A békák gazdagon dekorált sisakjára nézett - mindkettőt egy veszedelmesnek tűnő, nyitott szájú kígyó díszítette. Megköszörülte a torkát és bemutatkozott:
- Nicholas Anders ezredes vagyok, a 22. Davion Huszárok parancsnoka. A parancsnokukkal szeretnék beszélni.
Az elementálok vezetője megfordult, és szó nélkül elindul a bázisuk felé. A másik kettő is követte, a karjánál fogva vezetve az ezredest. Anders csak szökellve tudott lépést tartani az öles léptekkel haladó óriásokkal. Megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy nem lőtték le azonnal, de egy pillanatig sem hitte, hogy sikerül ennyivel megúsznia.
Az elementálok bekísérték a táborba, ahol átadták két, páncél nélküli társuknak. Nem látott náluk semmiféle tűzfegyvert, de a háromcombnyi vastagságú tricepszekkel nem is volt ilyesmikre szükségük. A karjánál fogva félig cipelték, félig vonszolták a központi épületig. Végighaladtak egy gyengén megvilágított folyosón, majd betaszították egy apró raktárhelyiségbe. Az egyik elementál ott maradt őrködni, társa pedig távozott. Nick a földön ülve várakozott. Akart valamit mondani az elementálnak, de aztán inkább csendben maradt. Csak abban reménykedett, hogy a pontparancsnok továbbította a kérését a parancsnoki láncon keresztül.
Majdnem egy teljes óra eltelt, amikor is egy eddig még nem látott elementál nyitotta ki az ajtót.
- A csillagezredes fogadja.
Nick feltápászkodott a padlóról, és kilépdelt a cellából. Az elementálok ezúttal nem fogták a karját, de szorosan előtte és mögötte haladtak. Az udvarra lépve egy valamivel kisebb épület felé indultak, a tábor hátulsó traktusában. Amikor belépve szeme alkalmazkodott a sötétséghez, ki tudta venni egy holotank vibráló zöld fényét, és azonnal tudta, hogy a parancsnoki központba hozták. A helyiség közepén emelkedő platformon három alakot látott. A klánosok elmélyülten beszélgettek, de az ezredes belépésekor azonnal félbeszakították a társalgást. Egy magas, bíborvörös kezeslábasba öltözött, izmos férfi elbocsátotta a másik kettőt, és intett az elementáloknak, hogy vezessék elé a foglyot.
- Nicholas Anders ezredes, a nevem Gunthar Breen csillagezredes. Én vagyok a Baker 3-on állomásozó klános erők főparancsnoka. Ostobaság volt öntől csak úgy besétálni ide. Miért jött mégis?
- Azért jöttem, hogy kihívást intézzek önhöz, melynek tétje az egységem szabad távozása a bolygóról.
- Miből gondolja, hogy el fogom engedni az alakulatát?
- Mert az enyéim becsülettel harcoltak az invázió folyamán. Mindössze annyit tettünk, amennyire a túléléshez szükségünk volt. Lehetőségeimhez mérten igyekeztem az önök taktikája szerint harcolni. Hat hónapnyi menekülés hosszú idő egy zászlóaljnyi csatamech számára. Az embereim kifáradtak, és kezdenek gondatlanná válni. A vigyázatlan harcos halott harcos, én pedig szeretném épségben megőrizni a zászlóaljamat. Előbb vagy utóbb mindenképpen összefutnánk, és inkább most rendezném le az ügyet, mint később, amikor az embereim már igazán kimerültek lesznek. Ha folyamatosan menekülünk, képtelenek leszünk működőképes állapotban tartani a mechjeinket.
- Ezért ki akar hívni egy párviadalra, hogy szabad elvonulást nyerjen a zászlóalja számára. Mi az ajánlata, ha veszít?
- Az egységem feltétel nélküli kapitulációja. Utasítottam őket, hogy a vereségem esetén adják meg magukat.
- Megbecsteleníti a mech-harcosait, ha nem hagyja őket harcolni.
- Nem mondanám, csillagezredes. A készleteink kimerülőben vannak, a mechjeink többsége pedig nincs a legjobb állapotban. Tisztában vagyok vele, hogy a biztonságos átjáróért cserébe valami hasonlóan értékeset kell felajánlanom. Ezzel nem hozok rájuk szégyent. Egész idő alatt kitűnően harcoltak, de az eltelt idő megviselte őket. Végül elkapna vagy megölne mindannyiunkat. Ez az egyedüli lehetőségünk, hogy hazajussunk és újra találkozhassunk a családunkkal. Belefáradtunk a menekülésbe. Nem akarunk mást, csak véget vetni ennek a hajszának.
- Elfogadom a kihívását és beleegyezek a feltételeibe. Ha győz szabadon elhagyhatják a klánok megszállási zónáját, ha pedig veszít, az egysége megadja magát, tagjai a rabszolgámmá válnak. Hogyan kívánja védeni magát?
- A Victorom pilótafülkéjéből szándékozom védeni magam - válaszolta büszkén Anders ezredes.
- A Baakura-völgyben csapunk össze, tíz kilométerre keletre innen. Jó alku volt, elfogadva.
- Jó alku volt, elfogadva.
- Olaf parancsnok, kísérje vissza Nicholas Anders ezredest oda, ahol találkoztak vele.
- Igen, uram - felelt a termetes elementál. - Erre jöjjön, ezredes. - Kikísérte az ezredest a helyiségből egy kis garázsba, ahol egy légpárnás várt rájuk. Az elementál beindította a hajtúművet és kiszáguldott a garázsból. A bázis főkapuját elhagyva célba vette az utat, ahol elfogták az ezredest. Nicknek onnan már csak öt percbe telt, hogy a domboldalon felkaptatva újra az övéi között legyen. A neheze megvolt, most már csak az életét kell kockára tennie.
Majdnem két órájába került visszatérni a táborhoz.
Nem maradt idő az ünneplésre, rögtön indulnia kellett. Hancock őrmester átszállt egy másik mechbe, nem akarta feleslegesen elvonni az ezredes figyelmét harc közben. Miután mindenki elhelyezkedett a mechjében, felfejlődtek az ezredes mögé, és elindultak az összecsapás helyszínének irányába.
Nick lehalkította a kommunikációs berendezés hangszóróját. Nem akarta hallgatni emberei szerencsekívánságait, de teljesen elvágni sem szerette volna magát tőlük. Az elmúlt hat hónap során ő tartotta bennük a lelket, a harcosai pedig benne. Nem akarta ugyan elismerni még saját magának sem, de már jó néhányszor ki akart szállni, és az egyedüli ok, amiért mégsem tette meg, az volt, hogy nem hagyhatta magukra az embereit.
A pilótafülke magányában, emberei beszélgetését hallgatva büszkeséget érzett. Ezek a katonák az életüket bízták rá. Bízniuk kellett benne, hogy elfogadják a tervét. Egyikük sem szeretett volna a klánok rabszolgájává válni, és egyikük sem akart ezen a bolygón meghalni, távol az otthoni földtől, de mindegyikük az életét adta volna, ha erre kéri őket. És pontosan ezt is fogják tenni, ha elveszíti a viadalt; harc nélkül a klánok rabszolgáivá válnak. Ez az igazi tisztelet és bizalom. Magában mosolyogva megnövelte mechje sebességét. Egyre inkább nyugtalanította a közelgő csata gondolata. Ezúttal nem veszíthet.
A Baakura-völgy egy hosszú, tíz kilométer széles, füves terület volt, amely végighúzódott két hegyvonulat között. Keleti irányban a Shinto hegység látszott - magas, sötét, növényzet nélküli sziklaszigetek; nyugatra pedig a Hendu hegység láncolata. Az alacsonyabb, zömök hegyek az egyenlítőtől egészen a sarki jégsapkákig húzódtak. A csúcsok többségét egész évben dús, zöld növényzet borította, kivéve a legészakibb részeken.
Gunthar Breen csillagezredes hetven tonnás Tűzidézője pilótafülkéjében várt ellenfele megérkeztére. Mindössze két szupernovát - mintegy húsz mechet és ötven elementált - hozott magával, hogy végignézzék az összecsapást - a bolygón tartózkodó inváziós erőnek csak egy apró töredékét. Ravasz parancsnoknak tartotta magát, és nem tudhatta, mit tervez az ezredes. Talán csak arra ment ki a játék, hogy elcsalogassák az erőit a tábortól, hogy aztán zavartalanul lerohanhassák. Hitte, hogy az ezredes komolyan gondolta ezt a kihívást, de nem akart kockáztatni. Az első lecke, amit az invázió során elsajátított, az volt, hogy a Belső Szféra katonái körmönfont harcosok. Sosem lehet bennük megbízni.
- Csillagezredes, egy mech-oszlop közeledik dél felől. Úgy tűnik, az ezredes zászlóalja.
- Helyes. Hagyják őket belépni a völgybe, és folytassák a megfigyelést. Ha az ezredesen kívül más is támadást indít, tudják a dolgukat. - Mechje mozgásba lendült, elindult a közeledő oszlop felé. A képernyőn figyelte, amint a Belső Szférás mechek megtorpannak és félkör alakban szétszóródnak; csak egyikük folytatta útját a völgy belsejébe. A rádióban pillanatokon belül fel is hangzott a kihívás:
- Nicholas Anders ezredes vagyok, a 22. Davion Huszárok parancsnoka, ezeknek az embereknek a vezetője. Párbajra hívom önt, Gunthar Breen csillagezredes, a Baker 3-ról és a klános megszállási zónából való biztonságos kijutás jogáért.
- Gunthar Breen csillagezredes vagyok, és elfogadom a kihívását. Kezdődjék a küzdelem. - Lekapcsolta a kommunikátort, és habozás nélkül tüzet nyitott a rakétáival.
Tizenöt nagy hatótávolságú rakéta suhant előre a kék égbolt előtt, hogy célpontjába csapódjon. Azonban mielőtt elérték volna az ezredes gépét, az beindította mechje ugrórakétáit, és felszökkent a levegőbe. Tudta, ebben a harcban nem lesz könyörület.
Felharsant az egyik sziréna, de mielőtt reagálni tudott volna, számos NHR csapódott mechje torzójába. A találatok nem voltak elég erősek ahhoz, hogy áthatoljanak a védelmén, de a páncélzat máris meggyengült. Válaszképpen ő is megcélozta rakétáival a Thort, de az omninak sikerült időben elugrania; a rakétaraj ártalmatlanul detonált a talajon. A klános mech százméternyire ért földet előző pozíciójától, és rögtön tüzet nyitott a karjaiba szerelt fegyverekkel.
Anders azonnal felismerte a részecskeágyú mesterséges villámának ismerős villanását és a gépágyú dübörgését. A szaggatott kék tűz megérintette mechje bal karját, elpárologtatva legalább egy tonnányi páncélt. A gépágyú lövedékei torzója bal oldalát sorozták végig. Villámgyorsan reagált a súlyveszteség közben fellépő egyensúly-eltolódásra, és válaszként kapásból megeresztett egy lövést Gauss-ágyújából. Az ezüstös, nikkel-vas ötvözetből készült lövedék zúgva hasította a levegőt, majd becsapódott az omnimech jobb lábába. Nem volt robbanás; a Gauss-lövedék elektromágneses úton felgyorsított fémtömbje nem hordozott robbanófejet. A lőszer súlya, tömege és sebessége egymagában is komoly károkat tudott okozni - rombolóerejével csak a legnagyobb kaliberű gépágyúk vehették fel a versenyt.
Anders ezredes figyelte, ahogy az omni jobb lábának alsó része darabokra zúzódik, és a mech a földre rogy. Újabb, húsz nagy hatótávolságú rakétából álló sorozatot küldött a Gauss-lövedék után abban a reményben, hogy sikerül a földön tartania ellenfelét. Ujja rátapadt a Gauss ágyú elsütőgombjára, de a rendszer még nem töltötte be a következő lövedéket. Halkan átkozta magát túlzott magabiztossága miatt. A csatának még messze nem volt vége. Miközben az omni a rakéták detonációjának lökéshullámai között hánykolódott, az ezredes tüzet nyitott mindkét hetven milliméteres impulzuslézerével. Az erősebb fegyverek újratöltődéséig megpróbálta tovább gyengíteni ellenfele gépének páncélzatát.
Gunthar Breen csillagezredes kiváló mech-harcosnak számított, de még ő is képtelen volt állva maradni mechjével, amikor a Gauss-lövedék szétroncsolta a jobb lábat. A pilótafülkében üvöltöttek a szirénák, miközben a zuhanás további károkat okozott a gépágyúban. Azonnal kivetette a használhatatlanná vált fegyver teljes lőszerkészletét; nem akart még nagyobb károkat szenvedni ellenfele egy esetleges szerencsés találata nyomán. Éppen megpróbált volna talpra állni, amikor egy rajnyi rakéta robbanása rázta meg az omnit. Nem szenvedett ugyan komolyabb sérülést, mert a detonációk nem egy helyre koncentrálódtak, de a védelme így is tovább gyengült. Amint sikerült kiegyenesednie, a Victor máris tűz alá vette Tűzidézőjét impulzuslézereivel. Vaktában eleresztett egy NHR-sorozatot, majd beletaposott az ugróhajtóműveket vezérlő pedálokba. Mechje kék ikertűzcsóvát húzva maga után a magasba emelkedett.
Anders ezredes könnyedén kitért a közeledő rakéták elől, miközben fegyverkijelzőjén felvillant a zöld fény. Átkapcsolt a B áramkörre, és a szaggatott búgást meghallva megnyomta a tűzgombot. Az NHR-vető és a Gauss ágyú egyszerre nyitott tüzet a repülő Tűzidézőre. A Gauss lövedéke ért elsőként célba, pontosan az omni mellének közepét találva el; rögtön utána mintegy tíz rakéta szórta meg a mech jobb oldalát. A klános mech megrázkódott repülés közben, de a pilóta a hiányzó végtag ellenére simán földre tette a gépét. A manőver egyértelművé tette, hogy a klánok pilótáit harcra tenyésztették. Gyerekkoruktól kezdve képezték őket a harci gépek irányítására. Mindegyiküket valamelyik ősük génjeiből teremtették meg. A kutatók kiselejtezték a rossz vagy nem kívánatos géneket, és egyesítették a jókat. Ezáltal olyan harcosokat teremtettek, akik még elődeiknél is jobb teljesítményt nyújtottak.
A Tűzidéző ismét működésbe hozta hatalmas erejű PPC-jét. A villám ezúttal a Victor jobb torzójának alsó részébe csapódott. A mély sebből kicsorgó megolvadt páncél összegyűlt a mech csípőjénél, és újra megdermedve leblokkolta az ízületek működését.
- Az átkozott! - szitkozódott Anders ezredes a figyelmeztető csengőket meghallva, de nem kellett a képernyőkre pillantania, hogy megtudja, mi történt. Mechjének hirtelen, lépés közbeni megingása minden információt megadott számára. Lézereiből két gyors lövést adott le, majd ellenfeléhez hasonlóan ő is a levegőbe emelkedett. Célzókomputerét visszakapcsolta az A áramkörre, hogy minden fegyverével külön is tüzelhessen. Miközben fegyverei újratöltődésére várt, kinézett magának egy landolásra alkalmas pontot.
Az ugróhajtóműveit működésbe hozó Victor mindkét lövését elhibázta. Gunthar Breen türelmesen kivárta, hogy ellenfele ereszkedni kezdjen, még nem indította útjára a következő rakétasorozatot. A komputer bemérte a célt, a kijelző folyamatosan villogott, de nem siette el a lövést. Várta a megfelelő pillanatot. Azt tervezte, a lövés után egy ugrással közelebb kerül ellenfeléhez, és onnan nyit tüzet PPC-jével.
Abban a pillanatban, ahogy a Victor pályája csúcsára ért, a csillagezredes ujja a kioldógombra szorult, és a tizenöt rakéta füstcsíkot húzva maga után elhagyta a kivetőt. Nem törődött tovább a célpont felé tartó rakétákkal, ahogy egy kezdő pilóta tette volna, hanem azonnal beletaposott a pedálokba, és saját rakétái után szökkent. Tudta, hogy ezúttal jól célzott. A sorozat a terveinek megfelelően célba fog érni.
Anders ezredes ismét átkozódott, amint a tizenöt robbanófej pontosan a mech csípőjénél detonált. Újabb szirénák szólaltak meg, miközben a tántorogva próbálta állva tartani mechjét. A rakéták azonban nem csupán felületi sérüléseket okoztak a Victor csípőízületében. Hangos döndüléssel csapódott a földnek, és eredménytelenül küzdött, hogy a hátára fordítsa a gépét. Szerencséje volt, mert a bal oldalára zuhant, és bár a mech karja összezúzódott, csak a két lézer állapotjelzője sötétedett el. Sokkal nagyobb baj lett volna, ha a két kisebb helyett a legerősebb fegyvere veszik oda.
Jimmy Walter rémülten nézte, ahogy az ezredes mechje a földre zuhan. A rádiócsatorna szinte felrobbant a zászlóalj legénységének kiáltásaitól, akik felkelésre bíztatták parancsnokukat. Inkább reflexből, mint bármiféle tudatos gondolat hatására Jimmy beélesítette gépágyúját, és megcélozta vele a klános mech fejét. Mielőtt rádöbbent volna, mit is cselekszik, megnyomta a gombot, és a gépágyú csövén előröppent egy sorozatnyi nagy erejű robbanólövedék. Hirtelen mintha minden elcsendesedett volna, ahogy a lövedékek az omni pilótafülkéjébe csapódtak. A következő pillanatban a mech feje dübörgő tűzvihar kíséretében darabokra robbant, és a Thor előrebukott. A működő ionhajtóművek elfordultak, és egyenesen a lenti fűtengerbe repítették a mechet. Hatalmas, fehét tűzgömb jelezte a fúziós reaktor védőköpenyének darabokra hullását. Jimmyt egy pillanatra elvakította a robbanás, és eszébe sem jutott, hogy éppen most írta alá saját zászlóalja halálos ítéletét.
A vészjelzők vijjogásán és az elektromos tűz sercegésén keresztül Anders ezredes meghallotta 20 mm-es gépágyú mély morajlását. Felnézve még látta, hogy az omnimech fejét darabokra szaggatja a fegyver haragos sorozata.
- NEEEM! - üvöltötte a pilótafülke ürességébe, de tudta, hogy senki nem hallhatja, mivel előzőleg lekapcsolta a kommunikációs egységet. Őrjöngve nyúlt a kapcsoló után, de már elkésett. A vészjelző közeledő rakétákat jelzett. A klános harcosok hozzáfogtak a zászlóalja módszeres megsemmisítéséhez. Miközben a rakéták a mechjébe csapódtak, és a detonációk leszaggatták a páncéllemezeket gépéről, megpróbálta talpra állítani mechjét, hogy képes legyen megvédeni magát. Mindannyian itt fognak elpusztulni, mert a klánosok szemében megszentségtelenítették a párviadalt. A szavát adta nekik, de a zászlóaljából valaki megtörte az ígéretet. A mai napon vér fogja áztatni a völgy talaját. (A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 17 szavazat alapján 7.6)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A légió megérkezett (Battletech novella). Létrehozás: 2003. december 10. 09:26:06 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 | Nyomtatási forma |
|