Farkas az égből (Káosz Galaktika novella)Elfogytak a legelők, és eltűntek a farkasok.
Aziz van Haggar már két hete bolyongott a hegyek között. Atyái istene,
Gude elfordította arcát, az új isten, a számtalan csillag járását szabályzó
Napok Ura pedig nem törődött azzal, hogy megsegítse az ifjú vadászt.
Egy nincstelen senkit.
A tavasz már ropogtatta az égbe törő fenyőket borító jég kérgét. Dél
felé itt is, ott is apró patakok bukkantak elő a hó alól. Aziz tudta, hogy
napokon belül beáll az olvadás. Ha a meleg idő a hegyek között éri, akkor
mindennek vége. Az olvadó hólé kő- és sárlavinákat zúdít a hágókra, elzárja
az utakat, barlangjaikba zavarja a hegyi farkasokat. Ha pedig egyetlen
farkasbőrrel sem bizonyítja bátorságát, akkor nincs is miért visszatérnie
a síkságra.
Amióta elkezdték feltörni a mezőket, istállóban tartani a jószágot, egyre
nehezebbé vált megszerezni a hasskarlok ezüst fejpántját. A fejpánt nélkül
pedig nem férfi a férfi. Nincs szava a tanácsban, nem hordhat fegyvert,
csak nevetnek rajta a leányok. Az ezüst szalaghoz régen elég volt, ha az
ifjú kapott atyjától annyi legelőt, hogy egy hét alatt körbe tudja lovagolni,
vagy ha szegény volt a család, a fiú felkerekedhetett, hogy lándzsával
vagy íjjal elejtse a jószágot pusztító hegyi farkast.
A Népet fenyegető bestiák megölése hőstettnek számított. A közösség
számára a farkasvadász ért annyit, mint a legnagyobb ménes ura. Az ifjú
hős győzelmi tort tarthatott a zsákmányából, és az étkezés befejeztével
a legtekintélyesebb nemzetségfő tette a fejére a fejpántot.
Ezek a szép idők örökre eltűntek
A Vének most félnek, mert nem tudják, mi lesz a Néppel az új világban.
Minden megváltozott azóta, hogy vagy tíz téllel ezelőtt újra megnyíltak
az égbolt kapui.
A Global Impex tulajdonában lévő Mineral Kartell igazgatótanácsának
azért kellett gyűlést tartania, mert az adózás utáni éves nyereség növekedési
üteme elmaradt a központ által elvárt értéktől.
- Az értekezletet a Négyes Tárgyalóban tartjuk. Kérem, igyekezzenek!
Johnny Fischer főosztályvezető homlokát ráncolva a mellette ülő inszektoidra
nézett.
- A Négyes nem egy akvárium?
- De igen - felelte a magas, sovány rovarlény. - Mehetünk a búvárruhákért.
- Akkor Viharszárny területi igazgató úr is ott lesz? - A mindig elegáns
Fischer elsápadt, és a kezében tartott infókockára pillantott.
A legtöbb emberhez hasonlóan ő is ösztönösen utálta az űrcápákat.
Ezt a viszolygást persze a karrierje érdekében igyekezett eltitkolni, de
ha tehette, akkor a lehető legkevesebbet tartózkodott a ravasz és kegyetlen
óriáshalak közelében. Egy-egy értekezlet után éjszaka néha sikítva ébredt,
mert álmában a nemeshalak nemcsak lassan köröztek körülötte, hanem...
Ma pedig minden oka megvolt arra, hogy ideges legyen. A részvényesek
dühösek. A céget megviselte a zarg invázió, a Peremvidék újrafelfegyverzésébe
csak késve tudtak bekapcsolódni, a bányavilágok és a nehézipari gyarmatok
pedig még mindig veszteséget termeltek.
Ezért fejek fognak hullani. És nem csak a szó átvitt értelmében.
Viharszárny igazgató helyett egy szürke cápa várt rájuk a ragyogóan
megvilágított, tisztított tengervízzel töltött teremben. Néhány lebegő
takarítórobot véres húscafatokat próbált eltüntetni a korallbútorok közül.
A ragadozóhal villámgyorsan az érkezők felé úszott, majd farkának egyetlen
mozdulatával lefékezte rohanását, és ott lebegett egy arasznyira Fischer
légzőmaszkja előtt. A főosztályvezető holtsápadtan bámulta a hófehér, borotvaéles
fogakat. Fejhallgatójában megszólalt a cápa szinkronizált, mézédes hangja.
- Üdvözlöm, kedves Johnny. Örvényszáj vezérigazgató-helyettes vagyok.
A Global küldött, hogy rendbe tegyem a dolgokat. Gratulálok az előléptetéséhez.
Az imént elhunyt Viharszárny helyett Ön az új igazgató. Lássuk a jelentését
és a javaslatait!
Fischer úgy érezte, mindjárt megfullad. Nem mert kertelni, azt viszont
nem akarta bevallani, hogy fogalma sincs a válság megoldásáról. A cápa
sürgetően körözött körülötte, míg a többi igazgatósági tag, az emberek,
a rovarok, a két kiismerhetetlen gondolkodású növénylény és Olinnen, a
cerebrita főkönyvelő is úgy tett, mintha ott sem lennének.
Az újonnan kinevezett igazgató nyelt egyet, azután beszélni kezdett.
- Az adózott nyereség évi 30 százalékos növelése a hagyományos módszerekkel
már nem valósítható meg. Az infláció, az egyházi adó bevezetése, a háborús
károk, satöbbi. Persze már kidolgoztuk az új módszert.
- Igen? Ezt örömmel hallom! Mondja kedvesem, mit találtunk ki?
Örvényszáj a kerek ablakhoz úszott, és elégedett pillantást vetett
a kikötő lüktető forgalmára. A magasban karcsú vadászgépek tértek vissza
a járőrszolgálatból, lent a felszínen pedig nyílegyenes oszlopokban sorakoztak
a cég teherhajói. Kicsit távolabb, a lövegtornyok acélkupoláin túl a szövetséges
kalózok fregattjait töltötték fel üzemanyaggal a robotok. A levegőtlen
hold kiváló főhadiszállásnak bizonyult. Ide nem ért el a hatóságok keze.
- A nyersanyagokkal ugye nincs mit tenni, de... a munkaerő! Igen,
a munkaerő árát kell lecsökkenteni.
- Már így is a minimálbér töredékét fizetjük! - szólalt meg agyában
a telepata cerebrita főkönyvelő hangja.
- Igen, de..., alkalmazzunk rabszolgákat! - Az ötlet hirtelen jött,
nem maradt ideje végiggondolnia. - Akkor nem kell a munkabérrel törődni!
- Remek! - A cápának szemmel láthatóan tetszett az ötlet. - És így
az élelmezésre sem kell költeni. A kihulló munkaerő fogja táplálni a munkaképeseket.
Márpedig elég nagy lesz az elhullók aránya, ahogy én a kollégákat ismerem.
Intézkedjenek a toborzók kiküldéséről! Fejvadászokra gondolok. Elsősorban
bolyvárosokat és barbár világokat keressenek. Olinnen, mennyit javít ez
a mérlegünkön?
- Tízmillió rabszolga esetén nulla egész két tized százalékot.
- Nagyszerű, akkor vágjunk bele!
Gude mégiscsak rámosolygott. Az izmos tavinyúl szépen pirult a nyárson.
Húsa, gondosan beosztva legalább négy napra elég lesz. A tűzből szikrák
pattogtak a magasba, felvillantak és összekeveredtek a csillagokkal.
A csillagok.
Az égből jött idegenek szerint minden parányi csillag egy-egy hatalmas
és izzó nap! Ezt elég nehéz volt elhinni, hiszen akkor az Égben nincs hely
Gude számára, a napok tüze már rég elemésztette volna fából faragott palotáját.
Kinek higgyen az egyszerű ember? Gude csak a Látókhoz és a Vénekhez szólt,
az idegeneket viszont bárki láthatta, ha nem sajnálta a kéthónapos utazást,
és a nagy síkságon át elvándorolt Fatimébe, a tengerparti nagyvárosba.
A nemzetségből legelőször Afez bácsi találkozott idegennel. Követként
járt tárgyalni a kikötőben. Kilépve a fatimei vendégszállásról egy hatalmas
rovarral találta szembe magát. Mintha csak az alvilág valamelyik szörnye
bukkant volna elő. Afez azt tette, amit egy hasskarltól elvárhat az ember.
A szörnyre rontott, és kardjával megölte.
Másnap reggel azután három rovarlény várta a kapu előtt. Nem harcolni
jöttek, csak odalöktek neki egy mesélő kockát, és elmentek. A kocka viszont
beszélt, és képeket is mutatott. Kiderült, hogy a szörny valójában egy
nagy és népes nemzetség tagja, akit számon tartanak, akit nem lehet csak
úgy agyonvágni mint egy kitaszítottat. Ráadásul nem is harcos, hanem gyógyító.
A falu Vénje dühöngött. Az lett a dolog vége, hogy Afeznek csapatparancsnok
létére megalázkodva, mezítláb kellett elmennie a rovarok szállására, hogy
weriguldot fizessen az elhunytért. A dolgok így rendbe jöttek, bár a nemzetség
szállásain, a kék hegyek lábánál azóta sem nagyon láttak égből jött idegent.
Az új mesék viszont eljutottak minden pásztortűzhöz. Mesék a Birodalomról,
a mindenkit szerető cerebrita Császárról, a csillagok között tomboló háborúról.
Új szavakat tanult a Nép, ördög helyett azt mondták, hogy zarg, varázskard
helyett azt, hogy lézer.
A
csodálatos történetek a Nép eredetét is másként magyarázták, mint a régiek.
Kiderült, hogy a Világ csak egy a számtalan bolygó közül, ahová sok ezer
évvel ezelőtt, a Cápa Háborúk miatt a cerebrita varázslók telepítették
csillogó ezüsthajókon a Népet. A harcosokat, a szilaj vadászokat hozták
el a fuldokló ősi Földről: a gorkhákat, az izlandiakat, a búrokat, a maorikat,
a hanokat, a szikheket, a skótokat, a tuaregeket, a dajakokat, azokat,
akik bárhol és bármikor készek voltak a Császárért harcolni. Aztán bezáródott
az Ég, a Birodalom elfelejtette a Világot, és hagyta, hogy a Nép a Vének
szava szerint éljen. Most viszont újra dúl a háború, hadihajók járják az
égi ösvényeket, és a Császárnak eszébe jutottak hű harcosai, a dús legelők,
a termékeny földek.
A Birodalom arannyal, takarókkal, gyógyszerrel, beszélő dobozokkal,
acélból készült szerszámokkal és fegyverekkel fizetett az egészséges húsért
és a gabonáért. A Nép még sohasem élt ilyen jómódban. Az öregeknek nem
kellett az éhség miatt megtérni Gudéhoz, és egyre több újszülött maradt
életben. A tanyákból falvak lettek, a régi falvakból városok.
Csak legelőből lett volna több!
Aziz eloltotta a tüzet, és a sziklapárkány alatti kis tóhoz sétált.
Gude a távoli vulkánok tüzével fűtötte a barlangok vizeit. A forró vízből
csípős szagú gőz szállt a magasba, de ez nem zavarta a fiút. Levetkőzött,
és lemerült.
A tó fenekére süllyedt, hogy kagylót keressen, amikor remegni kezdett
a víz. A felszínre rúgta magát, mert nem akarta, hogy egy földrengés, Gude
horkolása, a fejére rogyassza a sziklatetőt.
Kirázta a vizet a szeméből, és a part felé akart úszni, amikor meglátta
a tábortűz alig pislákoló parazsa felett lebegő... sárkányt.
Nem hasonlított a mesék sárkányaira, nem voltak szárnyai, nem borították
pikkelyek, de Aziz így is felismerte. A sárkány üvöltött, haragja megremegtette
a tó tűzforró vizét. Aziz pónija pánikba esett, eltépte béklyóját, és megpróbált
elfutni a magasban lebegő szörnyeteg elől.
A sárkány megmozdult, felsüvített, és villámgyorsan a póni nyomába
eredt. Pofájából sivító, pokoli tűz tört elő. Ahogy alacsonyan repült a
fák felett, zöldes, füsttelen lángba borította az élő erdőt.
Traoxax, a kegyvesztett Viharszárny nemzetség tagja igazán nem panaszkodhatott
a sorsára. Patrónusa, a Mineral területi igazgatója ugyan meghalt, de ő
még élt, és aki él, annak előbb-utóbb lehetősége nyílik a bosszúra. Addig
meg itt voltak neki ezek a nyomorultak, akiken kiélhette haragját.
Háromlábú lépegetőjén megpördült, és a szerkezet fémmancsában tartott
villámkorbáccsal végigvágott egy foglyon, aki a háta mögül próbált felszedni
egy darab nyers húst az olajos földről. A fűrészes élű kábel a rabszolgára
tekeredett. Az emberlény egy darabig még füstölve vonaglott, aztán darabokra
tépte a nagyfeszültségű kisülés.
- Zabáljatok disznók!
Traoxax kiáltását tucatnyi hatalmas hangszóró ismételte meg. A hősugarakból
szőtt kerítés körbefogta az arénaszerű mélyedést. Középen, a vastag fatörzsekből
durván összetákolt emelvény körül legalább száz rabszolga kuporgott a földbe
vájt üregekben.
Fent a dombon feldübörögtek a kalózok viharvert Galleon Goldjának
hajtóművei. Traoxax vízzel töltött szkafanderjének képernyőjén feltűnt
a pilóta alattomos képe.
- Mi van, cápa? Pocsékolod az árut?
- Törődj a magad dolgával, sártaposó! Vigyázz, nehogy elkapjon a légvédelem!
- Légvédelem? Itt? Még egy műholdjuk sincs. Ennél sötétebb helyet
csak egy fekete lyuk seggében találsz. Inkább te vigyázz, nehogy kiszálkázzon
valamelyik bennszülött!
- Engem? - hördült fel a cápa. - Még ha el is jutnának ide. Na de
ki bolond ide jönni, a hegyek közé?
- Tegnap is akadt egy, nem? Mi lett vele? Elkaptad?
- Kimentem az anti-G siklómmal. Infrával megkerestem a sötétben, aztán
adtam neki egy kis folyékony tüzet. Állati fürge volt, de ez sem segített
rajta.
- Elkaphattad volna. Vagy nem kell a friss hús?
A vigyorgó ember obszcén jelet intett az ujjával, mire a cápa unottan
vicsorgott egyet. Túl régóta dolgoztak együtt ahhoz, hogy komolyan vegye
a sértéseket.
A foglyokkal megrakott hajó pillanatok alatt átfúrta magát Gude légkörén,
hogy szállítmányát eljuttassa valamelyik gyilkos klímájú ipari világra.
A tengerparti birodalmi kirendeltség radarjai talán észlelték röptét, de
nem volt vadászuk, amit utána küldhettek volna.
Az űrcápa magára maradt. Átgázolt a foglyok között, és lépegetőjével
fürgén felkapaszkodott az emelvényre. Nem félt a magánytól. Itt legalább
senki sem készült a hátába lőni! Egy kicsit kipihenhette magát az irodában
folyó kegyetlen küzdelem után. Jobb itt, mint egy bűzös akváriumban. A
harci drogoknak köszönhetően játszva kibírja addig, amíg megjön a következő
halálhajó.
Monitorán hirtelen öt apró pont tűnt fel. Lassan, óvatosan közeledtek.
Traoxax elvigyorodott, kikapcsolta a sugárkerítést, és a régimódi rohamlézer
állványához lépett.
Imádta a munkáját.
Aziz a szikla tetejéről napkelte óta figyelte a rabszolgatábort. Testét
vastag sárréteg fedte, lábán fakéregből készített mokaszint hordott. Mellette
egy rugalmas faágra erősítve kagylószedő kése hevert. A zöld tűz elpusztította
a póniját és az összes holmiját. A fiú úgy döntött, hogy a sárkány nyomába
ered. Nem volt más választása. Ha nincs farkas, zsákmánynak ez is jó lesz.
Nem volt nehéz megtalálni a szörny nyomát. Hanem amit itt látott,
az meghaladta legszörnyűbb elképzeléseit is.
Látta, ahogy behajtják a foglyokat az óriási ezüst teknősbe. Embereket,
nagy bogarakat, vánszorgó növényeket. Aztán a teknős üvölteni kezdett,
és elrepült a csillagok közé.
Csak egy őr maradt. Egy hatalmas, halfejű tüskés szörnyeteg. Egyedül
a foglyok tengerében. Ez azt jelenti, hogy az őr erős és magabiztos. Akkor
pedig okosan kell rátámadni.
Aziz tehát várt.
A gorkhák lassan közeledtek a tábor felé, de nem voltak elég óvatosak.
Aziz már messziről észrevette őket, az alacsony harcosok viszont elmentek
rejtekhelye mellett. Tudta, miért jöttek. A foglyok között gorkha nők és
gyerekek is akadtak.
A halfejű fémszörny az építmény tetején állt. Tüntetően hátat fordított
a lopakodó támadóknak. A gorkhák elérték a mélyedés szélét. Egy pillanatra
megtorpantak a fémrudak előtt, de vezetőjük türelmetlen intésére továbbmentek.
Kezükben megvillant görbe késük. A főnök egy hosszú csövű lézert szorongatott.
A szörny valamit csinált.
A következő pillanatban egy hatalmas gömb ragyogott fel a tábor felett
a levegőben. A gorkhák döbbenten bámultak a magasba. Saját felnagyított
ámuló arcukat látták a hologömbben.
- Nahát, váratlan látogatók!
Traoxax
élvezettel hallgatta saját hangja dübörgését. Megmarkolta a rohamlézert,
és egyenként leterítette a barbárokat. Csak az utolsónak kegyelmezett meg.
- Várj meg, lemegyek érted! - kiáltotta vidáman. Megragadott egy hosszú,
fűrészes pengéjű szigonyt. Visszakapcsolta a kerítés hősugarait, majd ereszkedni
kezdett lefelé a fatörzsekből ácsolt létrán.
A gorkha egy pillanatig döbbenten bámulta a felé száguldó rettenetet,
aztán megfordult, és rohanni kezdett.
Traoxax nem érte utol. A hősugarakból font kerítés viszont útját állta.
A foglyok befogták fülüket, hogy ne hallják a férfi sikítását.
A sisak radarja csak az utolsó pillanatban észlelte az alacsony röppályán
érkező tárgyat. Traoxax hátravetette magát. A lépegető stabilizátorai megtartották
volna, de az egyik láb túlcsúszott az emelvény peremén. Az űrcápa a mélybe
zuhant.
A csattanás felriasztotta a foglyokat. Döbbenten bámulták hangosan
káromkodva feltápászkodó őrüket. A szinkronhangszórók be voltak kapcsolva,
így minden szavát érthették. Traoxax kibiztosította fegyverét, és körülnézett.
Semmi sem mozdult, némaság ülte meg a fagyos hajnali erdőt. Visszamászott
az emelvényre. Már azt hitte, hogy a kábítószerek tréfálták meg, amikor
egyik lába valami puha, síkos dologra taposott.
Lenézett, azután felüvöltött dühében.
Egy döglött hal hevert előtte.
- Ki volt az?
Válaszképpen tűz lángja villant a fák között. Aztán, kicsit arrébb
még egy, meg még egy. Rőzseláng vagy torkolattűz?
A cápa a magasba rántotta rakétavetőjét, és egy repeszgránátot lőtt
ki a fények felé. A robbanás darabokra szaggatta a bokrokat, és a tüzek
eltűntek. Traoxax leengedte a rakétavetőt. Úgy tűnt, sikerült végeznie
láthatatlan ellenfelével.
Valami nagyot csapott a hátára. Megpördült, és döbbenten bámulta az
újabb, még vergődő halat.
- Hogy az ördögbe került ez ide?
Egy jókora ugrással az antiG siklóra ugrott. Felgyújtotta a fényszórókat,
és bekapcsolta a turbinákat. A sikló a magasba emelkedett.
Aziz a földre ejtette a kezében tartott halat. Már nem volt szükség
arra, hogy ezt is a szörny fejéhez hajítsa egy meghajlított fiatal nyárfa
ereje segítségével. Látta, ahogy kigyullad a sárkány szeme, és az sem kerülte
el figyelmét, hogy a szörny is nyeregbe pattant.
A fiú a patakba vetette magát, lemerült, és hagyta, hogy a jeges víz
a felszín alatti barlang bejárata felé sodorja. A szörnyeteg nem lát be
a víz alá. Valószínűleg a föld alá sem. A puha mészkőben pedig nem egy
repedés és járat vezet a mélyedésbe, a tábor alá. Nehéz lesz bekúszni,
de nem lehetetlen.
Traoxax egy órán át körözött a tábor körül. Néhány rókán és nyúlon
kívül mást nem sikerült felriasztania. Hiába öntött folyékony tüzet a fák
közé, titokzatos támadójának nyoma veszett. Az antiG sikló üzemanyagjelzője
vörös fényben izzott. A cápa úgy döntött, hogy visszatér a táborba.
Alacsonyan elsiklott a fák csúcsa felett, és lassan az emelvény mellé
lebegett. Kikötötte a siklót, és átlépni készült, amikor hirtelen rájött,
hogy nincs egyedül
Egy meztelen, szőrös, sárborította barbár állt a rohamlézer mögött.
A fegyver kilenc csöve pontosan az űrcápa fejére szegeződött.
Traoxax mozdulatlanná dermedt.
- Hé, te! Vigyázz, megéget a tűzpálca! - mondta mézesmázos hangon.
- Engedd el, nehogy megsüssön!
Beszéd közben töprengett: "Vajon kibiztosítva hagytam, vagy nem hagytam
kibiztosítva?"
- Szeretnél egy szép takarót?
Semmi válasz.
- Mondd csak barátom, hogy kerültél ide?
- Gude vezetett.
- Gude? Ki a fene az a... Ja vagy úgy, az istened! És mondd csak,
az istened azt is megmondta, hogy hogyan kell a rohamlézerrel lőni?
- Nem, azt nem.
- Akkor jó. - Traoxax megkönnyebbülten felsóhajtott, és lángszórója
után nyúlt, hogy végezzen a fiúval.
- Arra magamtól jöttem rá.
A sorozat valósággal kettészelte a cápa páncélozott testét.
Az Égből jött bíró végignézett a Véneken.
- Súlyos vád ért benneteket - mondta. - Vádlótok a nagyhatalmú Mineral
Kartell.
Az öregek értetlen pillantását látva még hozzátette.
- A kartell az egy... kisebb királyságféle. Kicsi, de erős és befolyásos,
úgyhogy nem árt, ha tisztázni tudjátok magatokat. Hajói vannak, meg ágyúi
és rengeteg pénze.
A Vének Véne emelkedett szóra.
- Áttanulmányoztuk az iratokat, nagyúr. Köszönöm neked a... - egy
pillanatig küszködött az új fogalommal, azután megtalálta a megfelelő szót
- a hipnotekercset, amelyből az éjjel megismertem a birodalmi jogrend alapjait.
Azt hiszem, nincs okunk félni.
- Úgy véled? - kérdezte kétkedve a bíró.
- Ha nincs áldozat, nincs bűn sem, nagyúr.
- Nincs áldozat?
A Vének Véne válaszként tapsolt egyet, mire két hasskarl félrehúzta
a hologömböt rejtő bőrfüggönyt. A háromdimenziós képen jól látszott a felszabadított
rabszolgatábor. Tüzek lobogtak a sátrak között, a volt foglyok, emberek,
inszektoidok, ismeretlen fajú lények pedig sorban álltak egy jókora üst
előtt.
Aziz győzelmi tort tartott. Az üst mellett állva sűrű, forró levessel
töltötte meg a fatálakat.
- Szóval nincs áldozat?
- Nincsen, nagyúr.
A bíró elnevette magát.
- Ám legyen. Látom, sikerült a hagyományokat összhangba hozni az új
korszak kihívásaival. De azért vigyázzatok, a cápák bosszút fognak állni!
- Mi is ott leszünk - felelte csendes elszántsággal a Vének vezetője.
A bíró felkelt, és elindult a birodalmiak konténertelepe felé. A gyűlésház
kapujában megtorpant egy pillanatra, és visszanézett.
- Vének Véne?
- Igen, nagyúr?
- Mondd meg az ifjú vadásznak, hogy én is megkóstolnám a zsákmányát.
Úgyhogy hagyjon egy tányérral a hallevesből.
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 8 szavazat alapján 8.1)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A rózsaszín cumi legendája (Káosz Galaktika novella). Létrehozás: 2003. október 9. 01:07:39 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 | Nyomtatási forma |
|