Az érem másik oldala (Káosz Galaktika novella)

Sötétség. Jótékony, bársonyos, megnyugtató. Az út hosszú, jó hát elmerülni a teljes kikapcsolódásban, a sztázisban.

A riasztás után az ébredés gyors. Az Agy azonban nem veszélyről tudósít, csak a célbolygóhoz való megérkezésről. Néhány gyors parancs, és a hajó lomhán orbitális pályára áll. A rendszereken végigfutnak a tesztek, harckészültségbe állnak a fegyverek. A hajón életbe lép a harmadfokú harckészültség. Lassan elül az utolsó szervomotor hangja a lőállások felől. Beáll a csönd. A harc előtti jelentőségteljes, hosszú, végtelen csend.

És a hajó vár. Gerincén megcsillan a Legre fénye. Sodródik. Együtt az űrszeméttel, a mikrometeorokkal, a kozmikus porral. Kering, lassan, megfontoltan. Alatta a Herinuf mint egy nagy, kék drágakő, mint egy jós kristálygömbje. Felszínén felhőfodrok úsznak incselkedve a hajóval, rongyos, fehér lepellel vonva be bolygót. Szakadt halotti lepellel.

Lent árulás és az ellenség. A hajó tudja ezt. Hát vár. Vár, hogy felbukkanjon az ellenség. A rettenet, amely hazáját, népét fenyegeti. De ő megvédi. Parancsot kapott minden idegen hajó elleni totális háborúra. Feladata felderíteni, megtisztítani és ellenőrzés alá vonni a kapott blokkot.

Csend. Talán még a hosszú utazásnál is rosszabb. Tehetetlen várakozás. Néhány nap talán, és megérkeznek a többiek. Még több olyan szép hajó, mint ez is. És desszantosok. Talán még egy ellátóközpont is. A három hold lassan elhalad a Legre előtt, ám a csodálatos konstelláció nem talál visszhangra...

Aztán hirtelen széttörik a csend. A riadó végigfut a hajón. Teste lassan megrázkódik. Hamarosan megjelenik a radarokon egy nagy szürke folt. Tértorzulás. Egy hajó lép be a valós térbe a mélyűrből. Felnyílnak az ágyúkat a mikrometeoroktól védő fedőlemezek. A generátorok felszabadult hümmögéssel vetik magukat munkába. A hajón mint gonosz vörös szemek, kigyúlnak a jelzőfények.

A kékes villanás elmúlt, az idegen hajó ott áll az ágyúk előtt. Egyelőre még gyámoltalanul, a navigátor talán az egyetlen, aki tudja mi is történik.

Aztán megelevenedik a vidék. Amint az azonosítás megtörténik, elszabadul a pokol. Kék villanások hasítanak a félhomályba, ahogy a lézerek áthatolnak a kozmikus poron. Az idegen hajó későn reagált. Oldalát végigpásztázza egy vidám kék sugár. Nyomában fekete árok. Aztán a következő sugár szembántóan káprázatos glóriát von a hajó köré, ahogy eloszlik a pajzson. Az idegen hajó is elkezdi belőni ellenfelét. Egyelőre sikertelenül. A vörös sugarak elenyésznek az űrben. Talán valahol kialszanak, talán egy utazó kereskedő ugrását teszik tönkre a mélyűrben... Ki tudhatja? Az űr mély és kiszámíthatatlan.

Folyik a csata, az egyre terjedő sötétségben mint egy gigantikus fényjáték, villognak a vékony, hosszú, kék és vörös csíkok, izzanak parázsszemekként a hajtóművek mélybíbor és lila fúvókái.

Az idegen hajó közben két újabb találatot kapott, pajzsa azonban eddig hárította a csapásokat. Ugyanez a sors várt az általa elért találatokra.

A következő másodpercben az egyik találat áthatol a védelmen. A hibaelemzők azonnal munkába lépnek. A sérült rész jelentéktelen. Károsodás a borításon. Néhány szám, jegyzetek, gyors statisztikák a későbbi elemzéshez. Az aggresszor sem ússza meg, a kék sugarak egyike ugyan elakad a burkon, a következő azonban ismét talál.

A láthatáron lassan ismét megjelenik a Sevasver. A következő találat megrázza a hajót. A vörös fokozat lép életbe. Lezárulnak a hajón elhelyezett zsilipek. A kárfelmérés azonnal megindul. A hajó külső borítása jelentősen megsérült. Szivárgásveszély áll fenn. Elsődleges javítási pontnak kijelölve.

Mint két tépett kakas viaskodik egymással a két hajó.

Közben a lőképelemzők diadalaként ismét sikerült az ellenfelet eltalálni. Ezúttal valami létfontosságú találat kerekedett a dologból, mert az idegen hajó lassan oldalra fordul. Talán menekülni próbál. Pajzsa lassan elenyészik. A találat minden bizonnyal a reaktorokat érte, vagy a pajzsgenerátort. A következő találatok akadálytalanul érik a hajót. Az imént felnyitott részt kék sugarak simogatján végig, próbálgatják a szélét.

Aztán egy hirtelen vakító lobbanás jelzi, hogy a kíváncsi sugarak megtalálták a reaktort. A törpe nova lassan kihúny, pár másodperc múlva már az izzó zsarátnokok – talán éppen a kapitányi híd maradványai – is kialszanak.

A hajó még utoljára végigpásztázza az űrt. Az ellenfél semlegesítve. Néhány konténert sodor a lendület. Mint riadt birkák, akiket egy farkas szétzavart a nyájtól, egyre távolabb lebegnek onnan, ahol az imént még szépen, rendezetten álltak a raktér féltő belsejében.

Az ultrahangképük alapján két konténer krómot és két konténer aluminiumot bezsilipel a hajó, majd miután az ellenőrzés nem mutat nagyobb zavart – szemetet, meteort – megindul a javítás. Szorgos robotkezek illesztik helyükre a lapokat, ívfény villan, a nagy kék sugarak kistestvére.

Mindenki elégedett. A hajó lassan újra dermedt szunyókálásába merül. A várakozás ezúttal csak néhány óráig tart. A kék repedés egy nyurga hajót lök ki magából, mely szinte azonnal támadást indít. Aggresszív vörös ujjak nyúlnak a hajó felé, durván felkarmolva a pajzsot. A válasz nem késik. Kék sugarak indulnak útjukra, hogy utazásuk végén halált hozzanak a betolakodóra. Majd fájdalmas sikollyal húnynak ki az idegen köré vont láthatatlan erőteren.

Mintha az utóbbi megrázkodtatástól tenné, egy parányi darab elszakad az idegentől. De nem. Nem kezd sodródásba ahogy azt a törvényszerűség diktálná, hanem önálló életét élve megindul a hajó felé.

Rakétariadó! Minden energiát a pajzsokba. Egy szívdobbanásig az ütegek is elhallgatnak. Kialszanak a fények, a hajó éles kanyart vesz. A rakéta ártalmatlanul elsiklik a hajó hasa alatt. Mint egy fúria veti magát a harcba ismét a hajó.

Ekkor egy következő apró mag válik le az idegenről, s szökken vörös, lángbolyhos virágba a hajó oldalán. Leszakítva az egyik stabilizátort, és javíthatatlanul tönkretéve az egyik lézerágyút. A kárfelmérés szerint a károsodás mértéke túllépte a kritikus határt. A kapitány egy pillanatra megáll, majd utasítja a hajót a további harcra. A parancs nem ad lehetőséget a visszavonulásra. A harc az utolsó leheletig folyik.

S úgy tűnik, ez a pillanat egyre közelebb kerül. Még egy vádló piros ujj mutat a hajóra, s az meghunyászkodva enged a fizika törvényeinek. A vákum feltépi a borítást, és amit nem végez el a természet, azt a reaktor lobbanása fejezi be. A kapitány mosolyog. A reaktort ő hajtotta túl. Talán még kárt tehet a betolakodóban, de annyi bizonyos, hogy a hajóját nem kaparinthatják meg. A technológia nem kerül avatatlan kézbe.

A kapitány mosolyog. Tudja, a lelke halhatatlan.

Felkel a Zama is. Diadalmas fénnyel világítja meg a csatamezőt. Ahol nemrég még a halál tombolt, ott most csend és béke honol. Csend... Csend, újabb néhány napig. Akkorra megérkeznek a többiek. A kapitány jólesően húny ki. Akkor majd megtalálják. Felveszik. Az általa gyűjtött információ alapján a vezetés újabb hajókat gyárthat. Olyanokat, amelyek valóban felvehetik a harcot az idegenekkel. Kihasználva gyengéiket. S talán érdemesnek találják arra is, hogy felújítsák. Új testet, új hajót adva neki.

Mert a Zarg flottát immár semmi nem állíthatja meg.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az archeodron kapujában (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 12:23:25

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10

Nyomtatási forma