Robert Jordan: Nagy hajtóvadászat (részlet 1.)- Jó újra vízen lenni, de a tétlenségtől egy idő után unalmas lesz, mint egy malomtó. - A hajó oldalra dőlt. Az aes sedai automatikusan áthelyezte az egyensúlyát, úgy tűnt, még csak észre sem vette a dolgot. - Ma én adok nektek leckét. - Egwene ágyára fészkelte magát. Maga alá húzta a lábát. - Ülj le, gyermekem.
Egwene leült, de Nynaeve megpróbált talpra kászálódni.
- Azt hiszem, kimegyek a fedélzetre.
- Azt mondtam, ülj le! - csattan fel az amyrlin. Hangja mint az ostor. Nynaeve ennek ellenére tovább emelkedett ültéből, a tengeribetegségtől ingadozva. Még mindig két kézzel kapaszkodott az ágyba, de már majdnem állt. Egwene ugrásra készen várt, hogy elkaphassa, amikor elesik.
A javasasszony azonban lehunyta a szemét, és lassan visszaereszkedett a fekhelyére.
- Azt hiszem, inkább mégis maradok. Kint bizonyára nagyon szeles az idő.
Az amyrlin vakkantásszerű nevetést hallatott.
- Hallottam, hogy olyan a vérmérsékleted, mint egy halászmadárnak, aminek torkán akadt egy szálka. Sokan úgy vélik, jót tenne neked egy kis novíciaként eltöltött idő, bármennyire is túlkoros vagy hozzá. De én azt mondom, ha tényleg olyan tehetséges vagy, mint hallom, akkor megérdemled, hogy beavatott légy. - Megint nevetett. - Mindig is azon voltam, hogy megadjam az embereknek, amit megérdemelnek. Igen. Azt hiszem, rengeteget fogsz tanulni, amint a Fehér Toronyba érünk.
- Inkább tanulnám meg egy őrzőtől a kardforgatást - morogta Nynaeve. Nagyot, görcsöset nyelt. - Van valaki, akin szívesen kipróbálnék egy kardot.
Egwene szúrósan nézett rá. Vajon az amyrlinra gondolt - ami ostobaság lenne, amellett veszélyes is - vagy Lanra? Ahányszor csak megemlítette előtte az őrzőt, mindig rádörrent.
- Kardot? - így az aes sedai. - A kardokat sosem tartottam sokra. Még ha képzett vívó is lennél, gyermekem, mindig akadnak férfiak, akik épp olyan jól képzettek, csak még sokkal erősebbek is nálad. De ha kardot akarsz... - Felemelte a kezét. Egwene felhördült. Még Nynaeve szeme is kigúvadt. Egyszer csak, a semmiből, megjelent benne egy kard. Mind a pengéje, mind a markolata furcsa, kékesfehér színű volt, és valahogy... hidegnek tűnt. - A levegőből teremtettem, a Levegő segítségével. Van olyan jó, mint a legtöbb acélpenge, sőt, a többségüknél még jobb is. Mégsincs sok haszna. - A fegyver darabolókéssé változott.
Nem zsugorodott: egyik pillanatról a másikra vált azzá. - Na ez például már jó valamire. - A kés köddé vált, a köd pedig lassan eloszlott. Az amyrlin üres kezét az ölébe fektette. - De mindkettő megformálása több energiát emészt, mint amennyit ér. Sokkal egyszerűbb, ha magaddal hordasz egy jó kést. Meg kell tanulnod, mikor használd a képességed, mint ahogy azt is, hogy hogyan. És hogy mikor jobb valamit úgy elintézni, ahogy bármelyik hétköznapi nő tenné. Halbelezésre hadd gyártsanak késeket a kovácsok. Ha túl gyakran, túl szabadon használod az Egyetlen Hatalmat, könnyen előfordulhat, hogy túlságosan is megszereted. Az pedig nem vezet jóra. Kezdesz egyre többre vágyni belőle, és egyre nagyobb lesz a veszély, hogy egyszer túl sokat szívsz magadba belőle. Annyit, amennyit még nem tudsz uralni. Az pedig kiégethet, mint egy kibelezett gyertyát, vagy-
- Ha már muszáj elsajátítanom ezt az egészet - vágott közbe hűvösen Nynaeve -, akkor szívesebben tanulnék legalább valami hasznosat. Ezek mind... mind... "Kavard meg a levegőt, Nynaeve. Gyújtsd meg a gyertyát, Nynaeve. Most oltsd el. Gyújtsd meg újra." Piha!
Egwene behunyta a szemét. Nynaeve. Kérlek. Könyörgöm, fogd már vissza magad egy kicsit. Ajkába harapott, nehogy hangosan is kimondja.
Az amyrlin egy ideig hallgatott.
- Hasznosat - mondta végül. - Valami hasznosat. Az előbb kardra vágytál. Tegyük fel, hogy egy férfi karddal támad rám. Mit tennék? Valami hasznosat, abban biztos lehetsz. Azt hiszem, ezt.
Egwene egy pillanatra mintha különös izzást látott volna az ágya túlsó végén ülő nő körül. Aztán sűrűsödni kezdett körülötte a levegő. Semmi különöset nem látott a környezetében, érezni viszont nagyon is érzett. Próbálta felemelni a karját. Épp csak megmoccant. Mintha nyakig kemény zselében ülne. Csak a fejét tudta mozgatni.
- Engedjen el! - csikorogta Nynaeve. Dühösen villogott a szeme, jobbra-balra csapkodott a fejével, a teste többi része azonban szobormerev maradt. Ezek szerint nem egyedül őt kötötték gúzsba. - Engedjen el!
- Hasznos, nem igaz? És az egész csak egy kis Levegő - csevegett az amyrlin, mintha egy tál teasütemény fölött beszélgetnének. - Jó nagydarab férfi, izmos, és kardja van, de annyit sem ér vele, mint a szőrrel a mellén.
- Mondom, engedjen el!
- És ha úgy gondolom, hogy nem jó helyen van, akár fel is emelhetem.
Nynaeve dühödten rikoltozva próbált szabadulni, de lassan a levegőbe emelkedett, továbbra is ülő helyzetben. Végül már a plafont érte a feje. Az amyrlin elmosolyodott.
- Sokszor eltűnődtem, nem lehetne ezt valahogy repülésre használni. A feljegyzések szerint valamikor tudtak repülni az aes sedai-ok, a Legendák Korában, de az sajnos nem derül ki, hogy pontosan hogyan. Mindenesetre biztos nem így. Ezzel a módszerrel nem működik a dolog. Ha két kézzel, jól megragadsz egy ládát, ami annyit nyom, mint te magad, talán fel tudod emelni. Erősnek tűnsz. De magadat, akárhogy fogod is meg, nem tudod felemelni.
Nynaeve vadul tekergette a fejét, de nyaktól lefelé egy porcikája sem mozdult.
- A Fény égessen el, engedj már el!
Egwene nagyot nyelt. Remélte, őt nem emelik fel.
- Na szóval - folytatta az amyrlin. - Ott a nagy, szőrös férfi, satöbbi. Mégsem árthat nekem. Én viszont azt teszek vele, amit akarok. Miért is ne? Ha olyan kedvem van - előrehajolt, Nynaeve-re szegezte a pillantását; már nem tűnt túl barátságosnak a mosolya -, akár fejjel lefelé is fordíthatom, és elfenekelhetem. Így...
Az amyrlin hirtelen hátrepült. Olyan erővel csapódott a falnak, hogy jó arasznyit pattant vissza róla a feje. Aztán úgy maradt, mintha odaszegezték volna.
Egwene döbbenten bámult. Kiszáradt a szája. Ez nem igaz. Csak képzelődöm.
- Igazuk volt - mondta az aes sedai kissé erőlködve. Mintha nehezére esett volna lélegezni. - Mondták, hogy gyorsan tanulsz. És azt is, hogy csak úgy lángol benned a harag, hajt, hogy minél gyorsabban kibontakoztathasd a valódi képességeidet. - Küszködve vett levegőt. - Nos, elengedjük egymást, gyermekem?
Nynaeve a plafonnál lebegett. A tekintete lángolt.
- Most rögtön elenged, - csattant föl - vagy különben... - ekkor hirtelen döbbenet ült ki az arcára. És kétségbeesés, mintha valami nagyon fontosat veszített volna el. Hangtalanul tátogott.
Az amyrlin felült, a vállát masszírozta.
- Nem tudsz még mindent, nem igaz, gyermekem? A minden századrészét sem. Nem is gyanítottad volna, hogy elvághatlak az Igazi Forrástól. Továbbra is érzed, de annyi esélyed sincs megérinteni, mint halnak a holdat. Ha eleget tanultál, hogy teljes jogú nővérré emeljünk, egyetlen nő többé nem lesz képes ezt tenni veled. Minél erősebb leszel, annál több aes sedai kell majd, hogy akaratod ellenére pajzsot vonjon köréd. Nos, van már kedved tanulni?
Nynaeve becsukta a száját, vékony vonallá préselte az ajkait. Zord tekintettel állta a másik nő pillantását. Az amyrlin sóhajtott.
- Ha csak egy hajszányival is kevesebb lehetőség rejlene benned, gyermekem, a novíciaasszonyhoz irányítanálak, és megparancsolnám neki, hogy életed végéig tartson magánál. De megkapod, amit érdemelsz.
Nynaeve szemei elkerekedtek. Kiáltásra nyílt a szája, de alig hagyta el a hang a torkát, már az ágyára is huppant, nagy puffanás kíséretében. Egwene összerezzent. Igencsak vékony matracuk volt, alatta pedig kemény fa. A javasasszonynak azonban épp csak megfeszült az arca. Úgy maradt, ahogy volt, ülve, mindössze áthelyezte egy kicsit a testsúlyát.
- És most, hacsak nem kívánsz még némi bemutatót, elkezdhetjük a leckét. Vagyis inkább folytathatjuk.
- Anya? - szólalt meg Egwene elhaló hangon. Ő nyaktól lefelé még mindig moccanni sem tudott.
Az amyrlin kérdően nézett rá, majd elmosolyodott.
- Ó, bocsáss meg, gyermekem. A barátnőd túlságosan is lekötötte a figyelmem.
Hirtelen újra tudott mozogni. Felemelte a karját, csak hogy lássa, tényleg képes rá.
- Nos, készen álltok? Hajlandóak vagytok tanulni? Mindketten?
- Igen, Anya - vágta rá gyorsan Egwene.
Az aes sedai Nynaeve felé fordult. Felhúzta a szemöldökét.
- Igen, Anya - mondta pillanatnyi habozás után, összeszorított fogakkal a javasasszony.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: E.E. Knight: A farkas útja (részlet). Létrehozás: 2003. szeptember 17. 22:30:54 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 | Nyomtatási forma |
|