| Enciklopédia: | Nyomasztó súlyként nehezedik érzékeidre a köd; megzavarva, elhitetve velük, hogy a téged körülvevő szürke leplen túl mozgás, élet: egy egész világ van. Pedig a temetőben csak az élőholtak járkálnak éjszakánként - tőlük már jó ideje nem kell tartanod. Botorkálva indulsz a Herceg nyughelye felé, mely világítótoronyként sugározza a jelenlétét a Testvérek számára... A kígyóhajú a kripta közepén fekszik, lebegni látszik a rajzolatok fölött, melyek az álmát óvó rituálé részei lehetnek... Vagy ennél is több; egy láthatatlan jelenlétet érzel, amint belenéz elmédbe, majd egy pillanattal később érdektelenül húzódik vissza... Nem talált ártó szándékot az őrdémon, különben most bénultan feküdnél vagy próbálnál elmászni a lény hatóteréből. Letelepedve a sarokba, a Testvérekre és a Hercegnek járó üdvözlésre koncentrálva várod, hogy létrejöjjön köztetek a mentális kapcsolat. A Herceg arcán nyugodt kifejezés honol, tincsekbe font haja körülötte kavarog (látszólag minden rendszer nélkül, különböző vastagságú és hosszúságú tincsek kavalkádja) - majd mintha önálló életet élne, kiválik egy nagyobb fonat (ez lennél te?) és a bal füléhez hajol. - Eljött az idő - szólal meg fejedben -, hogy újabb lépést tegyünk őseink nagysága felé. A halandók vágyain, félelmein uralkodva úgy irányíthatjuk őket, ahogy céljainknak megfelel. Két világ határán járva hatalmunkban áll kaput nyitni, hogy az élők érzelmeire, testük melegére éhes lények tömegének nyissunk utat. Ezek aztán elviszik az üzenetünket, amikor száguldozásuk közben át meg átjárják az élőket, hogy végül jóllakva rajtunk keresztül - hisz létezésünk által mi magunk vagyunk a kapu - visszatérjenek odaátra. Ha valaki képes egyáltalán meglátni őket, azt hiheti, hogy köd foszlányait látja; de ennek a ködnek keze, szeme, szája van... Hogy ki mit álmodik, azt saját vágyai s félelmei határozzák meg... mert senki sem létezhet ezek nélkül sokáig... még mi sem, Vértestvérek. - A tincsek vadabb táncba kezdenek, s e tánclépései nyomán fátyolszerűen áttetsző lények jelennek meg, és indulnak útjukra... Szemed felpattan, ahogy elhagyod a révületet, s azt látod, hogy három lény is feléd iramodik... majd elborít az álom.
|
