Janny Wurts: Összeesküvés (részlet 2.)

Morfett, Etarra városura, a Kereskedelem Védelmezője, az Északi Tartományok Főkormányzója erőtlenül feküdt a selyemlepedők között. Az erős testalkatú, alacsony, májfoltos bőrű férfi haldoklott. Arca sárgásfehér színéből látszott, hogy már megváltás lenne számára a túlvilági lét. A hálószobát, ahol az utolsó napokat töltötte, és ahol a végrendelete megszületett, ugyanolyan luxus jellemezte, mint életének bármely másik helyszínét. A padlót és a falakat márvány borította, az ablakok színes üvegtáblákból készültek. A déli napsütés olyan erősen tűzött az ellenzőkre, hogy a sűrű vászon szinte alig nyújtott árnyékot.

Az állott levegőben a napszítta agyagtéglák szagát elnyomta az izzadság és az orvosságok kipárolgása. A rózsaolaj és a füstölők csak rontottak az összhangon. Egy szolga pávatollakból készített legyezővel állt a fekhely végében, hogy némileg felfrissítse a beteget. Az ágy melletti asztalkán a lédús dinnyeszeletek fekete és zöld legyeket vonzottak. Valamivel odébb egy atchazi gyógyító sürgölődött, és különböző színű főzeteket kevert a táskájából előkerülő üvegcsékből.

Szülei sivatagi emberek voltak, akik révén ritka tudás birtokába jutott. Ismerte a Sötét Anya rítusait és a ritka gyógynövények hatásait; cserébe megtűrték az udvarnál. A férfi azonban tudta, hogy Morfett halála után milyen veszélyek leselkedhetnek rá. Amikor Lysaer átlépett a küszöbön, magában motyogva összeszedte a csontamulettjeit, és elhagyta a termet.

A Magasságos Herceg haja gyorsan megszáradt a napon. Mire felért a város kapujához vezető emelkedő végére, már alig látszott rajta nyoma a fürdőzésnek. Egyedül a masszív bástyák között fújó szél miatt begöndörödő hajvégei utaltak arra, hogy nem a városúr palotájában töltötte a délelőttöt. Mivel nem akarta megsérteni az elébe siető szolgákat, ezért néhány percet rászánt az átöltözésre. Tiszta inget és nadrágot húzott; az aranyszegélyű ruha minden egyes mozdulatánál megcsillant az erős fényben. A visszatükrözött sugarak őrült táncot jártak a palota fényesre lakkozott bútorai között.

- Miben lehetek a város szolgálatára? - kérdezte Lysaer, ahogy megállt az ágy végénél.

A főkormányzó kinyitotta táskás szemét, amely beteges, sárgásszürke színben villant meg.

- Áldott Herceg - nyílt szét a férfi kiszáradt ajka. Inkább grimasz volt ez, mint mosoly. - Hát eljöttél.

A közelgő halál tudata eltompította a hangját. Nem neheztelt a másikra, sőt, inkább örömét lelte abban, amit látott: Lysaer s'Ilessid ugyanúgy nézett ki, mint huszonnyolc évvel ezelőtt, amikor először látta. Ezt egyértelműen az istenek kegyelmének tudta be. Még mindig erőtől duzzadt, és tele volt élettel. Az a férfi állt előtte, aki újjászervezte Etarra védelmét a szörnyű csapás után, amelyet az Árnyékmester mért a városra a Tal Quorin partjainál.

- Két utolsó kívánságom van - zihálta Morfett. - A kormányzótanács már jóvá is hagyta az egyiket. - Álla türelmetlenül megrándult, de a gesztus csaknem teljesen elveszett a petyhüdt toka redői között. - Jer közelebb! Vizsgált meg magad az iratot!

Apró villanások támadtak a levegőben, ahogy Lysaer az ágy mellé lépett, és kinyitotta az ott fekvő ládikát.

- A tekercs fekete zsineggel van átkötve, amelynek a végén ezüst- és skarlátszín szalagok vannak - közölte Morfett. - Valószínűleg a többi tetején találod.

Lysaer kiemelte a nehéz pergament, amelyet Etarra kilenc céhének pecsétjével, valamint a főkormányzó címerének viaszlenyomtával zártak le. Az iratot még nem bontották ki.

- Megtaláltam, de a pecsétek még nincsenek feltörve.

- Az rád vár. Olvasd csak el! Neked szól. - A haldokló visszasüppedt a párnák közé. Homlokát csillogó izzadság borította el; már a beszéd is megerőltető volt számára. - A végső tartalékaimat arra használtam el, hogy a jóváhagyás hagyományos útját megkerülhessük az ügy sürgőssége miatt.

Lysaer feltörte a pecsétet. Aranyszínben világító haja felett mintha halvány fénykoszorú villant volna fel, ahogy a vastag pergament kisimította. Az irat tetején Etarra kormányzótanácsnak kézzel festett jelképe látszott. A vörös-arany címer alatt mindössze két cirádás betűkkel írott sor húzódott. A papíros többi részét a méltóságok aláírása és rangjának felsorolása tette ki. A rövid mondatok tartalma egyértelmű volt. Etarra városura lehetővé tette Lysaer s'Ilessid, Tysan hercege számára, hogy jelöltként induljon a hamarosan megtartandó főkormányzó-választáson.

- Nem is kérdezed, hogy miért? - hörögte az idős zsarnok, aki lehunyt szemmel várta a másik reakcióját.

Lysaer felemelte a fejét. Testén alig látható remegés futott végig, majd a díszes ruha csillogása megállapodott. Tisztán zengő hangja betöltötte a termet; ugyanolyan megnyugtató volt, mint a pávatollakból készült legyező suhogása.

- Szeretném, ha te mondanád el - válaszolta, majd napbarnított kezével hozzálátott, hogy összetekercselje a pergament. A feltört pecsétek helyett a szalagokkal rögzítette az iratot.

- Ravasz, nagyon ravasz - nyögte a főkormányzó, az és arcán erőltetett mosoly jelent meg. - Gondolom, arra feleslegesen emlékeztetnélek, hogy a tisztség egy életre szól. De ehhez először el kell nyerned a szavazatokat. Ha kudarcot vallassz, az utolsó leheletemmel megátkozlak.

Lysaer nem vette fel a másik által eléje dobott kesztyűt, inkább szép lassan az ágyra tette a pergament.

- Ezek szerint meg akarod várni, amíg a májam teljesen felmondja a szolgálatot? Rendben van - nyitotta fel ismét savószín szemét a főkormányzó. - Félek. Az Árnyékmester eltűnt a kontinensről, az avenori céheket pedig csak a minél nagyobb vagyon összeharácsolása vezérli. Kevesen élték túl a Dier Kenton-völgyet ahhoz, hogy emlékeztessék az embereket a veszélyre. Az etarraiak nem feledték el a Tal Quorint. A barbár mészárlás és a Minderl-öböl túlélői azonban megöregedtek, és hamarosan követnek engem. Én pedig gyanakvó ember vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a Sötétség Ura visszatér, hogy csapást mérjen a gyanútlanul felnövő nemzedékre. Ha igazam lesz, akkor az elkövetkező évek roppant fontosak. A megelőző intézkedéseket még azelőtt írásba kell foglalni, hogy a régi tanácsadóim visszavonulnának.

- Két kívánságot említettél - mondta Lysaer. - Folytasd.

Rekedt nevetés tört fel a főkormányzó torkából, amely hamarosan torz hörgéssé, majd száraz köhögéssé változott. Arca olyan színt öltött, mint az olvadt vaj.

- Új falakat akarok, herceg! Erős védelmi vonalakat, amelyek a nap huszonnégy órájában biztonságot nyújtanak. Ha most ostrom alá vennék a várost, az csúnyán végződne. Alig tartanánk ki néhány napig. A hegyek sziklás lejtői nem tudják ellátni a megnövekedett lakosságot. Nincsenek ciszternák kialakítva az esővíznek, és nincs jól védhető belső fellegvárunk. - A színtelen virsliujjak megszorultak a takaró peremén. Morfettnek már nem volt annyi ereje, hogy élénken gesztikulálni kezdjen. - Én az Araithe-alföld felé húznám fel a falakat, ahol biztonságosan lehetne állatokat tenyészteni, és növényeket termeszteni. Ez a terület képes lenne ellátni a várost. A hegyi barlangok szolgálnának raktárként. Azt kérem tőled, hogy építs egy új Etarrát, amely a Fény székhelyévé válhatna! Nem engedhetjük meg, hogy az avenori kereskedők gyengesége miatt elbukjon az ügy. Megteszed ezt? Az az utolsó kívánságom, hogy a város irányítását arra érdemes kezekbe adhassam. Ha elfogadod, akkor a tiedbe.

Lysaer felemelkedett. Ingének ujján megcsillant a fény, ahogy kezével Morfett felé nyúlt. A kardforgatástól szerzett bőrkeményedések nem akadályozták meg abban, hogy megszorítsa a főkormányzó kezét.

- Teljesítem a kérésedet. Etarrának új falai lesznek. Minden egyes kőtömb az árnyék elleni küzdelem szimbóluma lesz. Azért az Avenorban felhalmozott gazdagságnak is vannak előnyei. A kincstár könnyedén képes lesz finanszírozni a kőműves mestereket. Melyik falszakasz nevében őrizzük meg az emlékedet?

- Amelyik északra, a Tal Quorin felé néz - suttogta Morfett főkormányzó. Szemhéja leereszkedett. Légzése már alig volt hallható. Gondosan meg kellett válogatnia az utolsó szavait. - A Fény kísérjen utadon, Áldott Herceg! Küldess egy szolgát a lányaimért!

- Magam továbbítom a kérésedet a családodnak - jelentette ki Lysaer s'Ilessid gyengéden. Bal kezével oldalra nyúlt, magához húzott egy széket, és leült. - De előtte hallgassd meg, hogy milyen egyéb terveim vannak még Etarrával a Fény szolgálatában.

Elkezdett beszélni. Közben egy pillanatra sem eresztette el a főkormányzó jéghideg ujjait. Egész késő délutánig nem tartott szünetet. Amikor végzett, már teasárga napsugarak festették meg az ablaktáblákat. Morfett arcára a hála könnyei véstek barázdákat.

- Úgy halhatok meg, hogy nincs félnivalóm a sötétségtől - sóhajtott fel a párnák közé süppedt főkormányzó. Kinyitotta a szemét, de már nem látta az ágy mellett üllő férfit. Csupán világos és sötét foltok jelentek meg előtte. - A Fény nevében remélem, hogy te leszel az utódom. Akadályozd meg, hogy a s'Ffalenn fattyút királlyá koronázzák Ithamonban, és uralkodj sokáig, ha én már nem leszek!

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Janny Wurts: Összeesküvés (részlet 1.).

Létrehozás: 2004. augusztus 26. 16:35:54

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma