Janny Wurts: A ködszellem átka (részlet)
Az új évszak csípős szelet hozott magával Daon Ramon pusztáira,
csakúgy, mint régen, mielőtt a napfényt fogságba ejtette a
ködtakaró. Évszázadokkal ezelőtt a kavargó fuvallatok a dombhátakon
növő vadvirágok és dús fűtakaró illatát terelték maguk
előtt. Unikornisok ünnepelték a természet éledését. De mindez
még azelőtt volt, hogy az emberek elterelték a Severnir-folyót természetes
medréből. Asandir keserűen gondolt vissza ezekre az
időkre, ahogy megállt Ithamon zuzmóborította, romos déli kapujában.
A kinti völgyekben már nem nőttek virágok. Még jobban elszomorodott,
ahogy végignézett a Desh-thiere hódításától szenvedő
beteg növényzeten, amely felől penész és miazma szagát hozta
a tavaszi szél. A szeme által közvetített képet hamarosan felváltotta
mágikus látása. Minden élő és élettelen alkotóelemét, az életenergia
fonalait látta.
Az évszázadok óta uralkodó természetellenes időjárás káros hatásán
kívül valami mást is érzékelt. Inkább csak a tudatalattijában keletkezett
nyugtalanság figyelmeztette a környéken lappangó gonosz jelenlétére,
mert nem tudta egyértelműen kiszűrni annak természetét.
Asandir még alaposabban megvizsgált mindent, de nem járt eredménnyel.
Akármit is akart megtalálni, az megszökött előle. Az elbizonytalanodó
varázsló egy pillanatra azt gondolta, mintha saját baljós
előérzetére próbálna logikus magyarázatot keresni.
Dühödten nyerte vissza az irányítást elkalandozó érzékei felett. A
hajnali harmat még mindig nem száradt fel, mert nem sütött a nap.
Csizmája kezdett átázni. Asandir mély levegőt vett. Félelmei mégis
valósnak tűntek. Elég valósnak ahhoz, hogy mágikus érzékeit is megbolondítsák.
De mindezek ellenére sem tudta teljesen meggyőzni magát,
hogy az életenergia fényesen izzó szálai között látott pillanatnyi
törések a nyugtalanság fantomjai voltak csupán.
A mai nappal vették kezdetét azok az események, amelyek a s'Ffalenn
herceg koronázási szertartásán teljesülnek majd be Etarrában.
Az elkövetkező órák és napok folyamán fény derül Desh-thiere minden
ténykedésére, amelyeket a jövő szálai képtelenek voltak teljes bizonyossággal
kirajzolni. Kellő szerencsével és kitartással visszatérhet
az élet a környező vidékre. Habár eljött az idő a Ködszellem bebörtönzésére,
Asandir mégsem volt maradéktalanul boldog. A völgyek
között fújó szelek ellenére köpenyén nem látszódtak ráncok; az
áramlatok képtelenek voltak áthatolni test nélküli társai mágikus falán.
Mire Luhaine és Kharadmon befejezi a varázslatot, minden idők
egyik legnagyobb erejű védelme készül el, amely még az idősíkok
közt utazó lénynek is biztos börtönéül szolgál.
Egy kisebb légörvény mégis megzörgette a háta mögötti száraz levéltakarót.
Asandir tudta, hogy valamelyik társa érkezett meg. Mély
levegőt vett, és nekiszegezte a kérdést:
- Elkészültetek?
- Luhaine természetesen nincs megelégedve - válaszolt duzzogva
Kharadmon az átjáró árnyékából. Rövid szünet után folytatta: - A
ködtakaró felett pár méterrel erős napfény látható a külső falaknál.
Asandir lerázta a nedvességet köpenyének ujjáról, és megdörzsölte
elgémberedett csuklóját.
- Lysaer is ezt mondta. Megérezte a fényt. Annyira fellelkesült,
hogy kardgyakorlatokkal kellett levezetnie belső feszültségét. Dakar
pedig általában megeszi azok reggelijét, akik túl izgatottak ahhoz,
hogy megtöltsék a gyomrukat.
A csendben várakozó Kharadmon hirtelen mozdulata hűvös örvényt
keltett, amint a varázsló megérezte a kedvező alkalmat a csínytevésre.
- Szerinted is tenni kellene valamit, hogy a tanítványod ne kényelmesedjen
el ennyire?
- Most nincs idő a tréfáidra, szellem! - nevetett volna fel Asandir
egy derűsebb napon, amikor nem nyomja ennyi gond a lelkét. - Semmi
kedvem egy összetört méltóságú prófétát fegyelmezni, aki ráadásul
gyomorrontást kapott túlzott falánksága miatt.
- Arithon merre jár? - próbálkozott tovább a test nélküli varázsló
gúnyos hangon.
Asandir megfordult, és elindult a vadszőlővel benőtt utcán a belső
fellegvár felé. Léptei előtt felkavarodott a halott avar, ahogy egy iyat
iszkolt be a romok közé, messzire elkerülve a varázslót.
- Az Árnyékmester épp lyrantját hangolja olyan eltökéltséggel,
ahogy mások vérbosszúra készülődnek. Én nem mennék a közelébe,
de természetesen nem dönthetek helyetted.
Kharadmon hangosan felnevetett, és igazodott a másik egyre gyorsuló
tempójához, mint egy láthatatlan, jeges szellő.
- Elshian lyrantja félelmetes fegyver lehet.
- De Arithon kezében még nem vált azzá - vágott vissza a varázsló.
Megérezve társa zavarát, Asandir felsóhajtott: - Azt hiszem, ma pont
olyan mogorva vagyok, mint Luhaine.
A varázslatok Kharadmon csípős megjegyzései nélkül is nyugtalanná
tették. Mivel minden védőmágia alapja a név volt, így egyetlen kötés
sem tudta teljes bizonyossággal fogságba ejteni a lényt, amely
még mágikus látással sem volt érzékelhető. A ködben rejtőző kísértetek
bebörtönzése olyan reménytelennek tűnt, mintha a sötétséget
akarnák karámba zárni. A négy nagyhatalmú varázsló közös erőfeszítése
ellenére Asandir nem tudta lerázni magáról a tehetetlenség érzését.
A jövő szálai katasztrófát jósoltak. Még a legerősebb védelem is
kevésnek bizonyulhat Desh-thiere ezernyi megtestesülésének bebörtönzéséhez.
A kísérteteknek otthont adó ködtakarót csak abban az
esetben oszlathatják szét, és Atherára a napfény csak akkor térhet
vissza, ha a két herceg testi és szellemi épségét biztosítani tudják a
végső összecsapás után is, hiszen Dakar két próféciája máskülönben
nem teljesülhet be.
A töredezett kövezeten lépdelő Asandir vonásai kissé megenyhültek,
ahogy visszatért a beszélgetés egy korábban félbeszakadt fonalához.
- Luhaine nem teljesen elégedett, igaz?
A mellette kavargó fagyos légörvény felerősödött. Kharadmon erőteljes
hangon válaszolt:
- Legutóbb, amikor láttam, épp a kiszáradt folyómeder köveit forgatta
fel, és elűzte az összes szalamandrát.
- Bárcsak ennyi lett volna az egész - szólalt meg egy érdes hang
mellettük. Luhaine épp időben érkezett, hogy megvédje magát az
alaptalan vádaktól. Asandirhez közeledve folytatta: - Képtelenek vagyunk
olyan védővarázslatot készíteni, amely az összes odút biztonságosan
lepecsételné.
- Mit akarsz ezzel mondani? - nézett Asandir mágikus látásával abba
az irányba, ahol az energiák a test nélküli varázsló jelenlétéről
árulkodtak.
Ha Luhaine akart is válaszolni, Kharadmon előbb szólalt meg:
- Habár Desh-thiere ködtakarója már csak háromholdnyi területet
borít be, mégis határtalan gonoszság sugárzik belőle. Ahogy egyre kisebb
élettere marad, annál kiszámíthatatlanabb lesz. Mit teszünk, ha
a hercegek mágiája végül csak egy apró árnyékot hagy maga után,
amely könnyedén elbújik a romok között?
- Mivel nincs neve, képtelenség lenne megtalálni - vonta le a következtetést
Asandir, majd szemöldökét összehúzva nézett körbe. -
Valami mást kell kitalálnunk.
Kharadmon most nem próbálkozott gúnyos közbeszólással. Luhaine
elkedvetlenedett, ahogy rádöbbent, milyen hatalmas kockázatot
vállalnak. A mai naptól kezdve egészen Arithon királlyá koronázásáig
mégis muszáj áldozatokat hozniuk. Semmi sem elég drága - az emberéletet
is beleértve -, ha az ősi fajok túléléséről van szó. Asandir társainak
hallgatását még feltűnőbbé tette a tavaszi szelek hiánya.
A Kieling Torony oromzatát ugyanebbe a csendbe burkolózva érte el
a három varázsló. A lépcsőházból heves vita hangjai szűrődtek feléjük.
Lysaer csípős megjegyzését Dakar sértett magyarázkodása követte.
- Először is, nincs telir pálinka Etarrában. Ha csak megemlíted a
ködtakarótól az elmúlt évszázadok folyamán teljesen kipusztult gyümölcsösöket,
a városurak tanácsa valószínűleg tárgyalás nélkül karóba
húz. A városlakók azonnal elveszítik megmaradt kevés önuralmukat
is, ha valaki a régmúlt legendáit kezdi felemlegetni - állt meg
Dakar szuszogva a hosszú és meredeken emelkedő lépcsősoron. - A
varázslóktól pedig egyenesen frászt kapnak. Ha beismered, hogy valaha
csak láttál is egyet, azonnal máglyára vetnek. Nekem is elegem van
ebből a pusztaságból, csakúgy, mint neked, de sokkal kevésbé vágyom
a becstelenség és előítéletek fertőjébe.
- Nos, rendben - értett egyet vele Lysaer. - De amikor Desh-thieret
legyőztük, és amúgy is kénytelenek leszünk odamenni, annyi sört
veszek neked, hogy félholtra ihatod magad belőle.
- Érdekes próbálkozás - tűnt el Dakar feje a sűrű ködtakaróban.
Egy pillanatra azonban visszafordult, hogy válaszát tisztán hallja a másik.
- Ha eljön az ideje, könnyedén az asztal alá iszlak, hercegem. De
Etarrában olyan pocsék sört főznek, amelynél még a vizelet aromája
is kellemesebb. Inkább gint isznak, amely hasogató fejfájást okoz bárkinek,
aki megkóstolja. Valószínűleg ezért olyan rosszkedvűek az
elöljáróik egyfolytában.
Lysaer kilépett Dakar után az oromzatra, ahol meglátta gubbasztó
féltestvérét. Arithon kezét felhúzott térde köré fonta, és üdvözlésként
feléjük biccentett.
- Gyerünk, zárjuk palackba a ködtakaró utolsó foltjait is! - próbált
önbizalmat önteni társaiba Lysaer.
- Ugye nem egészen ezt tervezitek? - szegezte neki a kérdést Arithon
az üresen tátongó feljárónak.
Dakar nem látott ki Lysaer válla mögül, ezért a nyakát nyújtogatva
próbált tájékozódni a történésekről. Hirtelen hevesen káromkodni
kezdett.
A Részeges Próféta és a féltestvére között álló Lysaer mit sem értett
az előzőekből. Azt gondolván, hogy Dakar átkozódása neki szól, óvatosan
megszólalt:
- Valamiről lemaradtam volna? - próbált uralkodni magán a herceg.
- Legalább addig abba tudnád hagyni a gyalázkodást, amíg elmagyarázod,
mi történik?
Dakar a szemét forgatva próbálta visszanyerni az önuralmát, ahogy
Luhaine és Kharadmon illúziója megjelent mögötte. A folyton civakodó
mágusok furcsán festettek egymás mellett: Luhaine gömbölyű
alakja és szigorú tekintete szöges ellentétben állt Kharadmon karcsú
felépítésével és játékos pillantásával. Az egyre nyugtalanabb Lysaer
megfordult, és szembe találta magát a két varázslóval. Csak veleszületett
méltóságának és neveltetésének köszönhetően tudta megőrizni a
lélekjelenlétét, majd udvariasan megszólalt:
- Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást - kezdte.
Kharadmon vékony ujjaival hátratolta csuklyáját. Hajtincsei ráomlottak
a köpenyére, ahogy színpadias mozdulattal meghajolt.
- Hercegem, mi a Hetek Szövetségének varázslói vagyunk. Testünk
elveszett a régmúlt zűrzavarában, és azóta csak a szellemünk létezik -
emelkedett fel, halvány szemével végigmérve Lysaert, majd szája kaján
mosolyra húzódott.
Luhaine hüvelykujját az övébe dugva mély levegőt vett, ezáltal is
hangsúlyozva hatalmas pocakját, amellyel akár egy bikát is képes lett
volna feltartóztatni. Régebben mindig próbálta elrejteni a hasát, de
amióta testi valója elveszett, ezt a mágia felesleges pazarlásának tartotta.
A végletekig kimért megjelenése ellenére szavai szinte sértőek
voltak a társára nézve.
- A pojáca, aki az előbb szólott, az Kharadmon, Tysan hercege.
- Pojáca? - hervadt le a másik mosolya. - Luhaine! Ennyire fáradt
vagy, hogy csak ilyen gyenge jelzők jutnak az eszedbe?
- Mivel évszázadok óta kell elviselnem a gyatra humorod, így egyáltalán
nem kellene csodálkoznod azon, ha néha nem jut eszembe
megfelelő szó - fordult végül a herceg felé Luhaine, aki sértődötten
bámulta őket. Látva Lysaer határozott egyéniségét, a varázsló alig tudta
elhinni, hogy a jövő szálai háborút jósoltak. Luhaine feldühödve
azon, hogy a herceg tiszta, ártatlan tekintete esetleg csak megtévesztés,
élesen folytatta: - Ha azt gondolod, hogy teljesen el kell pusztítanunk
Desh-thiere-t, akkor nagyon tévedsz. Csak egy bolond sürgetné
a biztos végzetet.
A megdöbbent Lysaer elvörösödött. Asandir azonban a vállára tette
kezét, és próbált enyhíteni a társai nyers modora által teremtett feszültségen.
- Kharadmon és Luhaine egész éjjel védővarázslatok létrehozásán
dolgoztak. Kérlek, bocsásd meg nyers modorukat - fordult fájó tekintettel
a másik két varázsló felé -, mert mindketten alaposan elfáradtak.
A mindeddig mozdulatlan Arithon felpattant, ám nem szólalt meg
addig, amíg meg nem bizonyosodott féltestvére visszatérő önbizalmáról.
- Desh-thiere kísérteteinek legutóbbi támadása óta azt hittem,
hogy a Hetek Szövetsége képtelen lesz bebörtönözni a Ködszellemet.
- Ebben nem vagyunk teljesen biztosak - feszengett kényelmetlenül
Asandir.
Lysaer féltestvérére pillantott, de Arithon csendben maradt. Luhaine
a fejét csóválva szólalt meg:
- Ha megengeditek, akkor elmagyaráznám. A Ködszellem kísértetei
képtelenek áthatolni a tornyok védelmén. Ha a fény és az árnyék mágiája
ezen belül zúzza szét a lények otthonául szolgáló ködfátylat, akkor
a kísértetek kiszabadulnak. Az egész ahhoz hasonlít, mintha egy
diót akarnál feltörni - melegedett bele Luhaine kedvenc témájába,
széttárva a kezét. - Hogy azután mi történik, abban nem lehetünk
biztosak. Elvileg a lényeknek el kellene pusztulniuk, de mivel a Ködszellem
nem engedelmeskedik a teremtés törvényeinek, elképzelhető,
hogy a kísértetek életben maradnak. Ennek pedig beláthatatlan
következményei lennének, főleg ha képesek más lényeket is az uralmuk
alá vonni.
- A Mirthlvain-mocsárban élő methurik is hasonló teremtmények
voltak - vetette közbe Asandir, hogy a hercegek könnyebben megértsék
társa szavait.
- Valóban - folytatta volna lelkesen Luhaine, de oldalra pillantva
észrevette Kharadmon türelmetlen tekintetét.
Indulatos bólintással vette tudomásul, hogy emlékeztették a rendelkezésükre
álló idő rövidségére.
- Akkor összefoglalnám pár szóban.
- Csak nyugodtan - szólalt meg a másik összehúzott szemöldökkel,
majd nagyvonalúan intett.
Luhaine visszafordult a hercegek felé.
- Hogy ne veszítsük szem elől a kísérteteket, Desh-thiere-t a torony
védőmágiáján kívül kell fogságba ejteni, mert az megvéd mindannyiunkat.
Az Ithamon köré vont fal pedig a tartomány védelmére szolgál.
- Azt ígérted, hogy rövid leszel, nem igaz? - szólt közbe Kharadmon.
Habár az illúziója olyan mozdulatlan volt, mint egy festmény,
szavaiból mégis türelmetlenség sugárzott. - Csak az időnket vesztegetjük.
A nyugodt tekintetű Asandir azonban próbált lelket önteni a két
hercegbe.
- A feladatunk veszélyes, de nem reménytelen. Dakar próféciája és
a jövőfürkészés szerint is legyőzhető a Ködszellem. Azonban semmilyen
eredményt nem érünk el, ha a részletek felett vitázunk, amíg
közben lemegy a nap - közölte, majd Lysaer felé biccentett. - Kezdhetjük,
hercegem?
Lysaer megkönnyebbült, hogy végre nem kell a két varázsló szelleme
között tétlenül álldogálnia, ezért hozzákezdett belső energiáinak
fókuszálásához. Fény sugárzott ökölbe szorított kezéből, majd egy
villámhoz hasonló nyaláb csapott az eget borító ködtakaró irányába.
Desh-thiere sisteregve visszahúzódott. Gőz borította be a Kieling Tornyot,
amelyet Arithon árnyékcsóvája oszlatott szét. Körülöttük minden
sötétbe borult, és a levegő hirtelen lehűlt. Aranyló hópelyhek
hullottak a toronyra, ahogy a napsugarak áttörték a ködtakarót. Az
égbolt feketén örvényleni kezdett, és Desh-thiere megpróbálta visszazárni
a hirtelen támadt repedést. Arithon újabb árnyékfala azonban
útjába állt a ködnek, és jég vonta be a lyuk szélét, miközben Luhaine
és Kharadmon alakja eltűnt.
A féltestvérek szaporán lélegezve pihentek meg az első roham
után, és most is, mint mindig, nagy árat fizettek a pillanatnyi szünetért.
A fátyol összezárult. Lilásszürke viharfelhőhöz hasonló alakzat telepedett
a repedés fölé. Lysaer derűs tekintete elkomorodott. A ködtakaró
mindig egyre vastagabb és sűrűbb lett az első támadás után. Ám
a bosszúra kész herceg, aki mindinkább tudatosan kezelte a veleszületett
mágikus adottságot, újra lesújtott a vidéket fojtogató homályra.
A torony felett terpeszkedő tintaszerű sötétség megvillant, majd izzani
kezdett, ahogy a villám lesújtott. Árnyék csapott ki féltestvére kezéből,
és a fagyos szélben kavargó hókristályok söpörtek végig a kőkorlát
felett. A köd feljebb emelkedett, és olyan sűrű lett, mint az
olaj. Lysaer inge csatakos lett az izzadságtól, Arithon hajtincsei pedig
halántékára tapadtak.
A féltestvérek kitartóan harcoltak, míg a reggel délutánba fordult.
Lassan a Ködszellem ellenállása kezdett gyengülni. Napfény tört át az
egyre több nyitva maradt hézagon, bevilágítva Ithamon rejtélyes romjait.
De a csipkés és töredezett falak gyakran újra áldozatul estek a fáradhatatlan
lény ellentámadásának. A hercegek mágiája egy újabb repedést
nyitott a Kieling Torony felett, amelyre mintha egyszerre,
minden erejével támadt volna rá a Ködszellem. Arithon felkiáltott,
ahogy a kísértetek ostromolni kezdték az elméjét védő varázslatokat.
Az építmény kövei megremegtek, amikor Lysaer hatalmas erejű csapással
próbálta folytatni a megrekedt támadást.
A villám belecsapott a homályba, amely forrni kezdett, és vörösbe
fordult, mint a frissen fakadt vér. Az elektromosságtól rezgő levegőbe
erős árnyékcsóva vágott, és diónyi nagyságú jégdarabok hullottak a
torony környékére.
A hatalmas erejű természeti energiák örvényében valami alig érezhetően
megváltozott. A szabadjára engedett mágia hangzavarában
Arithon éles hangon odakiáltott Asandirnek:
- Bajban vagyunk!
Az apró rezdülések felett gyakran elsikló Lysaer nem értette, miből
fakad a másik aggodalma. Egy újabb villámcsapáshoz kezdett energiát
gyűjteni, ahogy a fojtogató sötétség egyre közelebb szállt. A herceg
kezdte nyugtalanul érezni magát. Hallotta a többiek hangját, de a szavak
értelmét nem tudta kihámozni, mert Desh-thiere fátyla teljesen
körülölelte.
Összezárta öklét, de hosszú idő óta először nem csapott ki fény a
kezéből.
A megrémült Lysaer ismét próbálkozott, de ekkor egy másik akarat
feszült a tudatának. Mintha a köd természete megváltozott volna. Az
ellenálló homály minden figyelmeztető jel nélkül alakult át valami
egész mássá. Életre kelt, és mintha egyre erősebbé tette volna a mágia,
amely korábban meggyengítette. Lysaer láthatatlan lények jelenlétét
érezte mindenütt. A dolgok mintha a ruháját és a haját szaggatták
volna, miközben az elméjére nehezedő nyomástól érzékei kezdtek
eltompulni.
Majd veszélyérzetét eltompította az elbizakodottság. Hiszen győzedelmeskedtek!
Desh-thiere összeomlott, és apró darabokra szakadva
lassan teljesen megsemmisül.
Asandir kiáltása döbbentette rá a tévedésre. Lysaer vad vágya, hogy
mágikus hatalmával szétzúzza az égbolton terpeszkedő mételyt, hirtelen
elszállt, amint erőteljes ujjak fonódtak a csuklójára. A fényenergia
úgy oszlott szét, ahogy nedves takarókkal oltják ki a haragvó tüzet.
Még közel sem arattak győzelmet. Lysaer felsóhajtott. Párás homály
vette körül, mint a mocsárból áradó miazma. Arcán apró patakokban
folyt az izzadság.
- Mi történt? - kérdezte erőtlenül.
- Desh-thiere! - kiabálta válaszul Asandir az erősen üvöltő szélben.
- Valamiért áttört a hasadékon!
Varázslat fénye villant, és a levegő kitisztult. Legalábbis úgy tűnt.
Csak egy apró gömbben oszlott el a homály, ahogy a mágia engedelmeskedett
Asandir akaratának. A Kieling Torony falán kívül nedves és
áthatolhatatlan sötétség uralkodott. Lysaer megpróbálta kipislogni az
egyre szaporodó könnycseppeket szeméből. A csillapodó hóesésben
észrevette, hogy a szél nem szaggatja a ruháját. Ehelyett jellegtelen
melegség ölelte körül. Lysaer hirtelen feltámadó rossz előérzetére
hallgatva próbált egy újabb villámot előhívni, de Asandir ismét lefogta
csuklóját.
A mozgását akadályozó varázsló viselkedésén feldühödő herceg
megpróbált kiszabadulni. Asandir mélyen a szemébe nézett, és tekintetét
egy pillanatra sem mozdította, amíg a másik józan esze nem győzedelmeskedett
az uralkodói büszkeség felett. Lysaer elszégyellte magát,
hogy milyen közel került a tettlegességhez, ezért bocsánatkérően
megeresztette vállát.
- Én sosem bántottalak, te pedig nem viselkedtél durván - vágott
elébe a másik szabadkozásának Asandir. - A Ködszellem képes hatni
az ember érzelmeire, mint azt te is megtapasztalhattad. Légy sokkal
óvatosabb.
A zaklatott és megalázott Lysaer próbált logikusan gondolkodni a
rájuk telepedő zűrzavarban.
- A Ködszellem úgy támadt nekünk, mintha öngyilkos akarna lenni.
Kicsit távolabbról Arithon rekedt hangja hallatszott.
- A legutóbbi támadás több párát égetett el, mint az összes többi
együtt. Lehet, hogy súlyosan megsebeztük?
- Mindjárt meglátjuk - válaszolta Asandir.
Továbbra is szorosan fogta Lysaer csuklóját, ahogy felkiáltott:
- Luhaine! Nagyjából mekkora területet borít a ködtakaró?
A test nélküli varázsló felcsendülő válaszából most hiányzott a szokásos
atyáskodó hangnem:
- Csak a Kieling Torony körül maradt meg a sötétség. Azt hiszem,
ez felvet pár kellemetlen kérdést. Ha Desh-thiere kísértetei semmivé
válnának az életterük nélkül, akkor miért rohannának a biztos pusztulásba?
- Szerintem is túl veszélyes lenne most folytatni - értett egyet Kharadmon.
- Ha nyílt területen végzünk a Ködszellemmel, akkor
könnyen kicsúszhat a markunkból. A romok között ezernyi repedésben
elbújhatnak a kísértetek. Ha pedig a köd megszűnik létezni, erre
kell számítanunk.
- Ez Desh-thiere szándéka, ehhez kétség sem férhet - vágott közbe
Luhaine. - Különben kicsalogatná a két herceget, ha rájuk akarna támadni.
- Talán mindkettővel próbálkozik egyszerre - öltött olyan arckifejezést
Asandir, mint akit éppen kínoznak, majd elengedte Lysaer csuklóját.
- Viszont van egy másik lehetőségünk is.
- Nem! - tiltakozott hadonászva Dakar, megfeledkezve arról, hogy
az oromzat szélén ül. Lassan beljebb lépett, és véres szemét Asandirre
emelve, ökölbe zárt kezével a mellkasát döngetve folytatta: - Nem
törheted meg a torony védelmét! Ath, könyörülj! Csak nem képzeled,
hogy megbolygatod az évezredek óta működő mágiát, és beengeded
a gonoszt?
Asandir tekintete megkeményedett.
- De megteszem, ha egyszer szükség van rá - nézett végig szigorúan
méltatlankodó tanítványán. - Egyedül a torony védővarázslatai képesek
bizonyosan foglyul ejteni a Ködszellemet. Meg fogom törni a
rúnákat, bevezetem Desh-thiere-t, és visszaadom a napfényt a világnak.
Te pedig segíteni fogsz nekem, ha másért nem, akkor legalább a
riathanek túlélése érdekében, akik megalkották ezt az épületet!
A megrémült és reszkető Dakar, aki alig állt a lábán, képtelen volt
válaszolni.
- Desh-thiere már háromszor szedett rá minket - emlékeztetett Luhaine,
akinek az alakja érintetlen maradt a tomboló energiák viharában.
- Talán ő az, aki az orrunknál fogva vezet minket, nem pedig fordítva.
Talán épp ő próbál rávenni minket erre az igen kockázatos
cselekedetre.
- Muszáj vállalni a kockázatot - lépett előre Lysaer. - Mindannyiunk
közül én vagyok legkevésbé hozzászokva a veszélyekhez. Mégsem
tartom fontosabbnak az életemet annál, hogy legyőzzük ezt a
szörnyeteget. A Kieling védelme nem fogja cserbenhagyni ezt a földet.
Talán mindannyian elpusztulunk, de Atherára visszatérhet a napfény.
Szőke haja aranyló glóriaként csillogott a napfény derengésében,
ahogy Asandir felé fordult.
- Én bízom abban, hogy ugyanúgy meg tudsz menteni minket a kísértetek
karmai közül, mint azon az éjszakán, amikor a féltestvéremmel
majdnem elpusztultunk.
Az eset jóval azelőtt történt, hogy a Ködszellem lényeinek élettere
ilyen apróra csökkent. A varázsló mégis magában tartotta a bizonytalanságát,
ahogy színtelen tekintettel visszanézett Lysaerre.
- Legyen hát, Teir's'Ilessid. De ne késlekedj, amikor szükség lesz
rád. Mihelyst szólok, azonnal engedelmeskedned kell, legjobb tudásod
szerint. A fénymágiának Arithon árnyékával együtt kell megsemmisítenie
a ködöt, amint az összes kísértet a torony védelmén belül
van.
A szavak mögül kicsengő határozottság és eltökéltség mélyen megérintette
Lysaert, akinek mintha bűbáj telepedett volna az elméjére.
Habár éppen azt készült megígérni, hogy akár élete árán is teljesíti a
varázsló parancsait, mégis mosolyogva szólalt meg:
- Legjobb képességeim szerint fogok engedelmeskedni.
Asandir továbbra is óvatosan tekintett körbe, de őszinte tisztelet
csendült szavaiból.
- Ath áldjon meg, s'Ilessid herceg. Látom, kezded megérteni, hogy
mennyi minden forog kockán.
A mindig borúlátó Luhaine közbevágott:
- Akkor itt az ideje, hogy Dakar elhagyja a tornyot. Fel kell készülnünk
a legrosszabbra, és valakinek muszáj kint őrködnie, amíg Sethvir
nem zárja le újra a bejáratokat.
- Attól félek, hogy leég és lehámlik az orrom, amíg a napon várakozom
- válaszolta Dakar könnyedén, de annyira igyekezett kifelé, hogy
megbotlott a saját lábában.
Bosszankodása lassan elhalt sietős lépteivel együtt. Hamarosan
már csak az egyre közelebb nyomuló köd és a viharosan örvénylő szelek
maradtak ott, ahol korábban álldogált.
Desh-thiere teljesen körbevette a Kieling Tornyot, miközben a varázslók
megkezdték az előkészületeket. Kharadmon vállalta magára
Lysaer védelmét. Luhaine illúzióteste is eltűnt, de engesztelhetetlen
ábrázata nem kerülte el Arithon figyelmét, aki nem is próbált tiltakozni
a Hetek védelme ellen. Hiába hivatkozott volna mágikus taníttatására,
és valószínűleg a heves s'Ffalenn vérmérséklet sem vezetett volna
eredményre.
Lysaer a nadrágjába törölte izzadó tenyerét. A herceg épp azon kezdett
el gondolkodni, hogy vajon mennyire fogja kiszipolyozni testét a
védelmére hivatott mágia, amikor egy kéken izzó kör közepén találta
magát. A villanás elvakította, és szédülni kezdett. Kharadmon védővarázslata
nemcsak a testét körbeölelő levegőt járta át, hanem behatolt
az elméjébe is. Tudatalattija kétségbeesetten tiltakozott. Libabőrös
lett, nyakán égnek meredt a szőr. Egy elviselhetetlenül hosszú pillanatra
mintha csak külső szemlélő lett volna saját testében, amelyet
idegen akarat fagyasztott meg. De a kellemetlen érzés hamar elmúlt,
és a varázslat fénye is kialudt. Lysaer megkönnyebbülten nyújtózkodott
ki. Megfeszítette a kezét, és megmozgatta lábujjait, majd örömmel
vette tudomásul, hogy az átmeneti bénultság elszállt. Megpróbált
levegőt venni, de úgy érezte, mintha egy jégcsapot nyelt volna le - a
varázslat tehát létrejött.
Visszanyerte ugyan az irányítást teste felett, de csak amennyire Kharadmon
védelme engedte.
Lysaer teljesen megrökönyödött a szorosra font béklyó fojtogató
hatásán, így egy pillanatnyi ideje sem maradt azon gondolkodni,
hogy vajon Arithon megpróbált-e tiltakozni ellene. A szél nyöszörgését
és a varázslatok keltette rezgéseket túlharsogva Asandir gyors utasításokat
közölt:
- Miután összekapcsolódok a Kieling Torony védelmével, nem fogok
tudomást szerezni az itt történtekről. Ha valami nincs rendben,
azt társaim érzékelni fogják, és azonnal a segítségetekre sietnek.
A varázsló elhallgatott. Élénk, ragyogó szemével végignézett a féltestvéreken,
akik a napfény visszahódítása és a parávok túlélése miatt
sodródtak ilyen veszélyek közé. A ki nem mondott aggodalomtól
szenvedő Asandir folytatta:
- Nyitok egy apró rést a védelmen, és jelzek, mihelyt elkészültem.
Ekkor kell lecsapnotok. Minden erőtöket arra kell használnotok,
hogy a torony belsejébe tereljétek a Ködszellemet. Amint az utolsó
apró ködfolt is az építményen belül van, újra működésbe hozom az
ősi varázslatokat. Luhaine és Kharadmon ezután mindent el fog követni,
hogy megvédjen benneteket a fátyolban lakozó kísértetektől.
Amennyiben a paráv rúnák érzékelik a szándékomat, és a könyörület
mágiája engedelmeskedik a szükség hívásának, helyre tudom majd állítani
a védműveket. Ha minden jól megy, fogságba ejtjük Desh-thiere-
t és a tornyot sem szennyezzük be - bizonytalanodott el kissé a
varázsló. - De ne feledkezzetek meg arról, hogy az Althain Toronyban
a jövő szálai nem mutattak halált.
Ám a halál aligha a legrosszabb sors, amelyet az ember elszenvedhet,
gondolta keserűen Lysaer. Sokkal jobban megrémítette az a lehetőség,
hogy a lény fogságba ejti az elméjét. A tétlenül várakozó Kharadmon
nyugtalansága apró hullámokban csapott keresztül testén. A
ködfátyolban lakozó kísértetek, amelyeket most be kell börtönözniük,
nem is olyan régen megnyomorították Traithe-t.
- Kitartást és jó vadászatot! - mondta búcsúzóul Asandir.
A varázsló alakja csupán egy árnynak látszott a tintaszerű sötétség
ölelésében, ahogy kibújt csizmájából és levette zokniját. Mezítláb sétált
keresztül a vékony, fagyott hótakarón, majd határozottan megállt.
Kezét az égnek emelve merevedett meg, és Lysaernek elviselhetetlenül
hosszúnak tűnő ideig nem is mozdult. A herceg magába fojtotta
rettenetes előérzetét, és kezét összefonva próbálta legyőzni a vágyat,
hogy veleszületett adományával lecsapjon a szellemre.
Elektromosságtól pulzáló levegő ütközött arcának, és fülsüketítő
visítás közepette megnyílt az égbolt. Mintha egy gleccser öntötte volna
el a tornyot, úgy vonta fehér és fagyos derengésbe a mágia a falakat.
A vakítóvá erősödő izzásban Asandir felkiáltott, de a herceg nem
tudta megállapítani, hogy fájdalmában vagy az eksztázis hevében. A
sötétség összehúzódott a ragyogásban, és az építmény évezredes falai
megremegtek az energiahullámok forgatagában.
- Most! - rikoltotta Asandir.
A torony jáspiskövei mintha szintén megcsikordultak volna a varázsló
torkából feltörő hangorkántól.
Lysaer szabadjára engedte a fénycsóvát. Forróság öntötte el az arcát.
A sötétség egyre jobban felbomlott, majd a herceg újra reszketni
kezdett, ahogy Arithon árnyéka megakadályozta a ködfátyol visszazáródását.
Ezt követően egy alig észlelhető lila derengés telepedett
Lysaer bőrére. Mintha ezernyi tűvel szúrták volna meg egyszerre. Sem
gondolkodni, sem levegőt venni nem tudott, amíg Kharadmon nem
törte meg bénultságát. A varázsló sürgetésére összeszedte magát, és
folytatta a küzdelmet.
Apró villámcsapásokat indított a fojtogató fátyol irányába, amelyek
olyan könnyedén vágtak keresztül a sötétségen, mint kés a vajon. A
ködben rejtező kísértetek egyre közelebb nyomultak; az eltorzult,
emberi arcok agyarszerű fogaikat csikorgatva érték el a herceget, és
belemartak a húsába. A folyamatos harctól kimerült Lysaer egy fényhálót
szőtt maga köré, majd kiterjesztette a varázslatot. Az izzó szálak
visszaszorították a lényeket, de elhomályosították látását.
- Ne hagyd abba! - buzdította Kharadmon.
A torony megremegett. A kábultan és görnyedten álló Lysaer képtelen
volt megítélni, hogy a kövezet összeomlott-e, vagy még mindig
szilárdan áll a lába alatt. A mágiától rezgő levegőn keresztül a herceg
meglátta Arithont, aki Luhaine védővarázslatának gyűrűjében rendületlenül
támadta a Ködszellemet. A féltestvére által idézett árnyékfalak
olyan természetellenes hideget sugároztak magukból, mint amilyen
a teremtés előtt a káosz lehetett.
Lysaer felköhögött, ahogy a szájába jutó levegővel együtt egy nagy
adag havat is lenyelt. De kénytelen volt a száján keresztül lélegezni,
mert orra hamar eltömődött az idegen természetű, sűrű kipárolgásoktól.
Jégszilánkok csapódtak az arcának. Pár pillanatig a fulladással
küszködött, de Kharadmon bátorító gondolati visszazökkentették a
valóságba.
Kénytelen volt belátni, hogy akár a végletekig is ki kell szipolyoznia
veleszületett adottságát. Lassan egy villámokat szóró, elszenesedett
csontkupac marad csak belőle. Felsikoltott. Újabb és újabb fénysugarak
csaptak ki kezéből. Lassan minden egyes porcikája kegyetlenül
sajgott, és az energia egyre zabolátlanabb hullámokban áramlott ki
testéből. Az utolsó fénynyalábbal együtt mintha az öntudat is kiszakadt
volna belőle, de a herceg képtelen volt ellenállni. Egy pillanattal
később, az őt védelmező varázsló mágiájának köszönhetően, ismét
önmaga volt, de már nem uralta az adományát.
Egy bábnak érezte csupán magát. Elképzelhetetlen erők játékszere
volt, amelyek megnyúzták és szétmorzsolták. A ráereszkedő sötétség
és szédülés nem csak a védővarázslatoknak vagy a Ködszellem támadásainak
eredménye volt. Teste az éltető levegőért küzdött, hogy eszméleténél
maradjon.
Újabb villámok csaptak ki kezéből hangos reccsenéssel és izzó fehér
fénnyel.
Zavarodottsága nem hagyott időt a pánikra. Ösztönei küzdöttek az
utolsó csepp erejét is kiszívó varázslat ellen, de Lysaer, aki alig volt
több mint egy szemlélő a saját testében, megpróbálta legyőzni a fizikai
valója ellenállását. Hiszen esküvel fogadta, hogy akár halálig küzd
a Ködszellem ellen.
De a halandók tűrőképessége közel sem végtelen.
A csontjába hasító gyötrelmek teljesen megtörték józanságát. A királyi
vér, a büszkeség és a becsület sem volt elegendő: a herceg sírva
fakadt.
Végtelen üresség öntötte el. Gondolatai nem voltak; mindenhol
csak szürkeség. Szinte már kívánta a megváltó halál éjfekete kapuját.
Az idő elvesztette jelentőségét. Hangokat hallott, amelyek széttépett
vászon recsegéséhez hasonlóan jutottak el a füléig. Majd emberi
kiáltások összemosódó zúgása következett.
A visszatérő fájdalom vállát, térdét és az arcát borító zúzódásokról
árulkodott. Az oldalán feküdt a vékony hótakarón. Képtelen volt
ugyan mozogni, de a hidegtől vacogni kezdett. A kénes füsthöz hasonló
levegőn keresztül vinnyogó, makogó, óbégató és nyivákoló
hangokat hallott, mintha Sithaer átkozott lelkei vennék körül. Tüdeje
égett, a hó csaknem eltömte a torkát. Erős kezek ragadták meg, és
húzni kezdték.
- Kelj fel! - recsegte Asandir.
A feldúlt és megviselt külsejű varázsló hangja rekedt volt, mintha
végigkiabálta volna az eltelt időt. Persze elképzelhető volt, hogy a Kieling
Torony védelmét visszaállító varázslatok bonyolult és hosszú
kántálást igényeltek.
A szél baljóslatúan elcsendesedett.
Lysaernek sikerült feltérdelnie.
- A védőmágia? - kezdte. - Sikerült megtörni?
Ahogy a kábultsága lassan eloszlott, óvatosan körbenézett.
- A féltestvérem jól van? - kérdezte bizonytalanul.
- Arra - nyújtotta előre a kezét Asandir.
Arithon nem messze ült, hátát az oromzatnak támasztotta. Lysaer
képtelen volt megállapítani, hogy az árnyékmágia mennyire merítette
ki, ugyanis sűrű köd homályosította el látását.
- Jól van - tette hozzá Asandir kevésbé nyersen. - Foglyul ejtettük a
kísérteteket a toronyban, és a Kieling védelmét visszaállítottuk. Azonban
ha nem akarjuk, hogy a torony esszenciája beszennyeződjön, hamarosan
más börtönt kell találni a lényeknek.
A nehézkesen talpra álló Lysaer megremegett, mintha láz kínozná,
mégis könnyed stílusban próbálta elterelni a szót nyomorult állapotáról.
- Annyira kimerültem, hogy még a leggyönyörűbb nők sem tudnának
lángra lobbantani. Persze a Ködszellem mindig elsőbbséget élvez
- szólalt meg a herceg, de a varázsló arckifejezését látva hamar lehervadt
mosolya. - Természetesen számíthatsz rám mindenkor.
Mielőtt Asandir elfordult volna, a hercegnek hirtelen eszébe ötlött,
hogy Kharadmon jelenléte ugyan elcsendesült az elméjében, de nem
tűnt el. A Hetek Szövetsége ezek szerint semmit sem bízott a véletlenre.
Lysaer megrémült annak a lehetőségétől, hogy az emberfeletti erőfeszítés
utóhatása megtörheti, ezért gyorsan magához ragadta a kezdeményezést.
- Mi a következő teendőm?
Asandir kínos mosolyt erőltetett magára.
- Ne hagyd, hogy bárki is kétségbe vonja a s'Ilessidek képességeit.
De a legnehezebb próbatétel még előttünk áll.
A varázsló egy vékony kőhenger irányába mutatott, amely a Kieling
kövezetébe ékelődve állt. Lysaer próbált megfeledkezni arról az időszakról,
amikor öntudatlanul és minden méltóságától megfosztva hevert
a kövezeten. Sem a tárolóeszköz, sem pedig a repedés nem létezett
korábban. A henger alakú edény mintha ugyanabból a kőből
készült volna, mint a Kieling jáspiskockái.
- Igen, Desh-thiere börtöne a torony kövezetéből készült - válaszolt
Asandir a fel sem tett kérdésre. - A rúnák mintázata hasonló a
Kieling védelméhez, és az edény rejti a legnagyobb kihívást. A Ködszellem
elég intelligens ahhoz, hogy felismerje a veszélyt. Kegyetlen
küzdelemben lesz részünk, amikor végleges börtönébe próbáljuk
majd bezárni.
Arithon egy szót sem szólt. Lysaer kimerültsége kezdte megadni
magát a reszketésnek. A herceg keresztbe fonta karját mellkasa előtt.
Ha gondolkodni kezd, vagy egy pillanatra is tétovázik, nem tudja hideg
fejjel folytatni a küzdelmet. Az idegesség apró hullámokban
kezdte ostromolni. Apja keze alatt kénytelen volt megtanulni, hogy
egy király sosem lehet önző. Mindig az alattvalók szükséglete az első.
Habár legbelül ő is csak egy halandó volt, aki retteg az előtte álló feladat
nagyságától, mégis a s'Ilessid család erénye bilincsbe verte az
akaratát. Lysaer felemelte remegő kezét. A herceg kizárta tudatából az
aggodalmat és a félelmet. Teljesen alárendelte magát a veleszületett
adománynak.
A fény szinte azonnal válaszolt a hívásra, de a hasogató fájdalom
emlékeztette testének korlátaira. A tornyot körülvevő titokzatos sötétség
elmosta időérzékét. Ugyanúgy lehetett délután, mint éjszaka.
Vagy akár napokkal az általa ismert világ elpusztulása után. A ködfátyolból
szinte sugárzott a kísértetek dühe és gonoszsága.
- Most kell megpróbálnod - sürgette Asandir. - Ennél kedvezőbb
lehetőség nem adódhat. Ha minden erőd elszáll, Desh-thiere szabadon
fog kószálni a tornyon belül. Ath legyen irgalmas hozzánk, amikor
ez megtörténik. Az edény és a védővarázslatok addig nem biztonságosak,
amíg a végső pecsét rajzolatai nem teljesek.
Lysaert a harag hullámai öntötték el. Rádöbbent, hogy minden pillanatnyi
késlekedés egyre nagyobb veszélyt jelent.
- Kész vagy, testvér? - fordult Arithon felé.
A másik nem fárasztotta magát felesleges szavakkal, ezért csak bólintott.
Ujjai sötét hálót szőttek az árnyék szálaiból, melyeket aprólékosan
kidolgozott rúnák és pecsétek erősítettek meg. A Mester és Luhaine
közösen támadtak a Ködszellemnek.
Desh-thiere habos tajtékot kezdett okádni magából, mint a parti
szikláknak csapódó hullám. A kísértetek hátrébb húzódtak. Ahogy
Lysaer is a fény forrása után nyúlt, a ködfátyolban lakozó lények megvonaglottak,
és őrülten kavarogni kezdtek a herceg körül. Érintésük
marta a bőrét, mintha minden egyes légörvény üvegszilánkokkal
hasogatta volna.
- Most! - kiáltotta Arithon.
Lysaer lecsapott. Az árnyék és a mágia hálójában vergődő köd kétségbeesetten
tiltakozott, ahogy a fénycsóva az edény felé terelte.
Ahogy a ragyogás elhomályosította a herceg látását, megérezte Kharadmon
mágiáját. A köd égette, mintha savat öntöttek volna rá, a kísértetarcok
pedig a lelkébe martak. Karmok hasítottak végig a tudatán,
és hangok suttogtak a fejében. Lysaer verejtékezve rázkódott
meg.
- Újra! - csikorogta Arithon olyan hangon, mint az őrlőkövek közé
szorult kavicsok.
Lysaer válaszra kényszerítette testét, habár az árnyékok és a köd elfedték
a torony körvonalait, a kísértetek vonaglása pedig láthatatlanná
tette a hengert. Bizonytalanul engedett útjára néhány villámot. Az
arcok sziszegve rebbentek szét, Arithon hálója pedig meglibbent,
mint függöny a huzatban.
Az anyagtalan lény megpróbált kitörni a háló szálai közül. Lysaer
megakadályozta a Ködszellem újabb próbálkozását, de gyomra felkavarodott,
ahogy megérezte Luhaine varázslatának aprólékosan kidolgozott
rúnáit. Hatalmas kiterjedésű lemezeket formált a kezéből
áramló fényből, amely a hálóra telepedve elfedte a legapróbb repedéseket
is. Desh-thiere kísértetei azonban kiszabadultak. A varázslat és
az elemi mágia szövevénye kudarcot vallott, de még korai lett volna
feladni. Az örvénylő levegőben Asandir biztatni kezdte a többieket.
- Csak így tovább! A kísértetek elkerülték ugyan a sorsukat, de nem
tarthatnak ki örökké. Az ilyen erejű mágia szétbontása rengeteg energiát
felemészt.
Lysaer üresnek érezte magát, akár a kiszáradt kagyló. Képtelen volt
folytatni. Egyetlen eskü sem lehet erősebb ennél a minden fizikai tartalékot
felemésztő és a lelket teljesen kifacsaró küzdelemnél. A köd
újra rájuk támadt. A Vörös-sivatag megpróbáltatásai tündérmesének
tűntek csupán a jelenlegi szenvedéshez képest, ahogy kénytelen volt
újra és újra lecsapni.
- Nézzétek! - kiáltotta Asandir. - Kezd visszavonulni!
Tompa fájdalom járta át Lysaert. A kezéből kicsapó fénycsóva mintha
a véréből és a húsából táplálkozott volna. Kharadmon jelenléte
már nem csupán a háttérbe húzódó biztatás volt, hanem kényszerítő
erő, amely egy pillanatnyi szünetet sem engedélyezett.
De mintha Desh-thiere valóban kezdett volna gyengülni.
A szemébe csepegő izzadságon keresztül Lysaer úgy látta, mintha a
torony feletti homály ritkult volna. Arithon árnyékhálója már tisztán
látszódott. A szálakat összefogó bíborszínben izzó pecséteket Asandir
erősítette meg. Az edény szája fölött képződő, éjsötét oszlop foglalta
magába Desh-thiere-t. A hálóból kitörni próbáló kísérteteket Lysaer
villámcsapásai szorították vissza.
A hercegnek azonban nem maradt energiája, hogy a lelkesedés bármi
jelét is mutassa. Zihálva kapkodta a levegőt égő tüdejébe, és engedelmeskedett
Kharadmon kényszerének. Figyelme egy pillanatra sem
lankadt.
A kísértetek özönleni kezdtek a mágiával védett edénybe. Lysaernek
szemernyi ereje sem maradt. A fókuszba gyűjtött fény már nem
az ő akaratának engedelmeskedett. Vakító villanás csapott ki tenyeréből,
megsürgetve a végsőkig ellenálló lényeket.
Arithon hálója megrezzent a csapástól. A körvonalak elmosódtak,
majd felizzottak, ahogy a fogságba esett köd megpróbált kitörni. A
két halandó és a Hetek három mágusának megfeszített erőlködése
szánalmasnak tűnt a több ezer lény dühével szemben. Lysaer látta a
hálón megjelenő kitüremkedést, az elvékonyodó és csaknem szétpattanó
szálakat.
Elég egyetlen apró rés, és Desh-thiere újra elszabadul. Az emberi
teljesítőképesség most érte el a végpontját. Lysaer rádöbbent, hogy
képtelenek lennének ismét támadásba lendülni. A támadók és a védők
szerepe felcserélődött, ahogy a Ködszellem visszahúzódott, és
felkészült egy utolsó, mindent elsöprő rohamra.
Ha az edény feletti háló megsemmisül, azonnal meghalnak, és a Kieling
Torony örökre Desh-thiere uralma alá kerül.
Ezzel Arithon is tisztában volt. Vagy talán Luhaine kényszerítette,
hogy kiáltson oda a féltestvérének, újabb támadást sürgetve. Asandir
képtelen volt bátorítani a többieket, mert védelmei folyamatos ostrom
alatt álltak. Habár Lysaer rábírta magát, hogy ismét a fény forrása
után nyúljon, életében talán először kudarcot vallott. Csak Kharadmon
vasakarata mentette meg az ájulástól.
Felemelte a kezét, és újra próbálkozott. Kimondhatatlan gyötrelmek
kínozták, amelyektől egész testében remegni kezdett. Tenyere
fehéren felizzott, majd egyre erősebb fényt sugárzott magából. Az elemi
mágia égette a kezét, de a varázsló akarata nem hagyta, hogy szabadjára
engedje a csapást. A herceg térdre hullt az edény szájánál.
Amikor felemelte a kezét, érezte, hogy a döntés újra az övé. A tüzes
ragyogásba burkolózott Lysaer olyasmit fedezett fel, amely létezéséről
mindeddig nem is tudott. A szükség vezette kezét, amellyel végigsimított
a lassan széttöredező árnyékhálón.
Épp időben érkezett. A háló szétrepedt, és a beteges gyűlölettel fűtött
kísértetek özönleni kezdtek kifelé.
A köd éles visítással csapódott a fénynek. A varázsló védelme nélkül
maradó Lysaer kezével akadályozta meg a repedés továbbterjedését.
Mintha feldühödött méhek közé nyúlt volna, hirtelen ezernyi
szúrást érzett a bőrén. A kísértetek mindenütt ott voltak. Keresztülfurakodtak
testén és elméjén.
Kharadmon varázslata a lények útjába állt, de a mágus nem tudott
szembeszállni a haragjukkal. Lysaer érzékei teljesen összekeveredtek.
Megfeledkezett a kezét égető fájdalomról, ahogy az elméjében tomboló
forgószél összekavarta az emlékeit, mintha azok apró papírfecnik
volnának. Keresztülrágva magát múlton és jövőn, a Hetek mágiája
a kísértetek gyorsan eloszló lenyomata után eredt.
Az üldözés egyre erősödő visszhangot keltett Lysaer fejében. Saját
emlékei felismerhetetlen, idegen képekkel keveredtek össze. A múlt
foszlányai tisztán villantak fel: a Délsziget úrnőjének érintése az ajkán,
a hajába túró puha ujjak és egy éjszaka gyermekkorából, amikor
a kancellár ölében ülve ismételte a téli éjszaka csillagainak nevét.
Majd kínzó erejű szilánkok éledtek újra. A bőrét égető nap, a száraz
szél és a Vörös-sivatag fojtogató szomjúsága.
A jelentől teljesen elvágott Lysaer megfeledkezett a Ködszellem elleni
küzdelemről, és újra hason feküdt a homokban, felrepedezett
ajakkal és hámló bőrrel. Arithon s'Ffalenn állt felette, akinek arcát
megszáradt vér borította, és vonásait eltorzították az ellenséges érzelmek.
- Kelj fel! - hangzott a parancs, majd pusztító mágia vágott végig
Lysaer elméjén.
Az izzó korbács csapásai felőrölték minden ellenállását.
- Kelj fel!
Majd a nemesnek született herceg megtört, és sikítva engedelmeskedett
a kényszernek. A méltóságát sárba tiporta a fattyú féltestvére,
aki mindig is Amroth ellensége volt.
Lysaer összerázkódott, ahogy újraéledt gyűlölete a s'Ffalenn iránt,
aki az árnyak irányítására született. Csak most, a tomboló kísértetek
kényszere alatt ébredt fel a s'Ilessidek igazságérzete és soha meg nem
bocsátó dühe.
A varázslat keltette fájdalom sokkal erősebb volt, mint a Vörös-sivatagban.
Erős izzás próbálta elűzni az elméjére telepedett lényeket.
A lélek kínjai azonban még nem értek véget. A sötét barlangon átszáguldó
tudat egy újabb helyszínt látott maga előtt. A térre nyíló, fakorláttal
övezett lépcső körül hatalmas tömeg gyűlt össze. A forrongó
emberek továbbra is áramlottak a házakból. Az arcok sokaságában
egy fekete hajú ellenséget látott, az alattvalók dühe reá irányult. A férfi
minden kétséget kizáróan a s'Ffalenn fattyú volt.
A kép felvillant, majd eltűnt. Tűz égette Lysaer tenyerét. De ő mégis
sokkal fájóbb kínok miatt üvöltött: az elméjét ostorozó mágia egy
pillanatra sem csillapodott. A kísértetek hordái értelem nélkül makogtak
és visítoztak koponyájában. Zajongásuk egyetlen, esztelen
hangzavarrá állt össze. Nyers energia válaszolt a vonyításukra, majd
szikrák záporoztak rájuk. A lények megtörtek és zuhanni kezdtek,
mint a lehulló falevelek. Lysaer az ájulás határán egyensúlyozott.
A hangok, amelyek eljutottak a füléig, mégis embertől származtak.
Egyre tisztuló hallása újra a régi volt, amikor egy kéz ragadta meg a
könyökét.
- Szép munka volt!
A hang Asandirtől származott, és talán az érintés is. Kharadmon jelenléte
szertefoszlott.
Lysaer nekitámaszkodott a másiknak. Nehezen szedte a levegőt,
ahogy lassacskán visszanyerte az önuralmát. Veleszületett adománya
romokban hevert, mint egy hamuvá égett faviskó. A rémálom foszlányai
újra felbukkantak előtte, majd semmivé váltak, hiába próbált fogódzót
találni rajtuk. Csupán a csalódottság maradt, amelyet Asandir
szavai űztek el.
- Lysaer? Te is részese voltál a csodának. A Ködszellem fogságba
esett.
A herceg rádöbbent, hogy még mindig lélegzik. Megégett keze is
hamarosan rendbe jön. Végre sikerült pár szót kinyögnie.
- A hengerben van?
A válasz helyett Asandir talpra állította, és két lépésnyire kísérte.
A szűk jáspisedény továbbra is ott volt az oromzaton. Egyetlen repedés
sem látszott már rajta, ahogy a védőmágia fényei végigfutottak
a felületén. A tároló véglegesen le lett zárva, és rákerült az utolsó pecsét
is. Az égboltot sötétség uralta ugyan, de ez már természetes éjszaka
volt a csillagok gyönyörű fényével.
A herceg nehezen tudta feldolgozni a látványt.
- Desh-thiere - hörögte a herceg. - Legyőztük!
Arcvonásain megkönnyebbülés látszott, mielőtt minden erejét elvesztve
a varázsló karjai közé omlott. Egy pillanatra Asandir engesztelhetetlenül
szomorúnak tűnt.
Majd rádöbbenve, hogy még rengeteg tennivalójuk van, röviden a
szegélynek támaszkodó Árnyékmesterhez szólt:
- Segíts levinni a féltestvéred! Azután, ha még marad energiád,
hívd Dakart. Szükségünk lesz rá, hogy ellássa az égési sebeket.
Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Robert Crais: Voodoo folyó (részlet). Létrehozás: 2003. december 16. 09:21:21 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 | Nyomtatási forma |
|